Júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) csütörtökön.
Idén január-júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 200 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 239 400, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 219 100 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 700 forint volt.
A bruttó átlagkeresetek a versenyszférában 3,3 százalékkal, a költségvetés területén - a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve - 4,6 százalékkal emelkedtek. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 3,9 százalékkal, 206 600 forintra emelkedett.
A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, 485 100 forintot értek el. Ezt az információ és kommunikáció követte 432 600 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 393 500 forinttal.
Legkevesebbet, 145 600 forintot a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban dolgozók kerestek. Ezt követte a humán-egészségügyi, szociális ellátás 153 500 forinttal, illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 163 200 forinttal.
Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4 százalékkal haladták meg a tavaly január-júniusit.
Január-júniusban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 500 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 11 200 forint juttatást kaptak ezen a címen.
Idén január-júniusban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 149 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 400, a szellemi foglalkozásúaké 197 900) forint volt, 4,8 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 4,9, a közszférában 4,7, a nonprofit szervezeteknél 4,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.
A 240 700 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,5 százalékkal volt magasabb a 2012. január-júniusinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalékos volt.
58 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Statisztikailag,talán egymillió ember !
De az életben, a való életben soha.
A legnagyobb bűn az emberek, a magyar polgárok, dolgozók ellen - az irgalmatlanul magas áfa! Nem tudok olyan országról, ahol ezt és így meglépték.
Az átlagember képtelen visszaigényelni, mert nincs hozzá lehetősége.
Akkor minek?
A cél: az emberek teljes földbe dagonyázása, a nincstelenség mind szélesebb körben való terjesztése.
Miért is?
Mert kettészakadt a társadalom. Akinek van hozzá esze, rálátása, már régen megtapasztalta.
és az V.ker.Kossuth L. tér 1-3 ban...
Nektek semmi sem jo,...! Pedig milyen szepen kiszamoltak!,...:o))))
A nagypapa magyarázza az unokájának.
Te vagy 8 éves, én 80! Együtt tehát 88 évesek vagyunk.
Ennek az átlaga – számtani – 44 év!
De te sem és én sem tudunk dugni!
Kicccccccssssssssssssillag! Ha a kettőt összeadjuk és elosztjuk kettővel,
akkor kiderül, hogy Kovács Pista hajléktalan jobban keres, mint
@John Key új-zélandi kormányfő: ! :)
Azannya! Merjük ezek után azt mondani , hogy 3 millió koldus országa vagyunk...
Lehet hogy én se jól csinálom?
Én egy kicsit keverék vagyok...:-)
pedig régebben nem gondoltam volna, hogy a fölső 10%-ba tartozom.
Ez most egy fricska
www.youtube.com/watch?v=-1LRD3DtFAo
Te pedig ezekre szinte rátaposol, az anyagi javak az értékek. Vagy nem így van? Ez jön le a hsz-ekből!
Persze így lehet hülyíteni a butábbját.
Új hozzászólás