A Fidesz szerint a "bukott baloldal" politikusai nem tesznek mást, mint személyes ambíciók alapján osztozkodnak a hatalmon. Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője pénteken sajtótájékoztatón reagált a csütörtöki ellenzéki egyeztetés eredményeire.

Szerinte bebizonyosodott, hogy a "bukott baloldal" saját történetéből sem tanul, hiszen nem azért zavarta el őket a választók zöme, mert baloldaliak lennének, hanem azért, mert személyes ambícióikat az ország érdekei elé helyezték.

Nem derül ki semmi az ellenzék programjából

Azt mondta, ez akkor is így történt, amikor Gyurcsány Ferenc irányításával "tönkretették az országot", de Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, valamint Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője jelenleg is mindenek fölé helyezi saját érdekeit.

A kormánypárti szóvivő kifogásolta, hogy a csütörtöki bejelentésekből semmi nem derült ki az ellenzékiek programjából, "titkolózás, sumákolás" zajlik ezen a területen.

De az biztos, hogy veszélyes

Szerinte a baloldali politikusok épp olyan szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikát folytatnának, mint korábban, ugyanazokkal az emberekkel. Eltörölnék a rezsicsökkentést, a családi adókedvezményt, és adóemelést hajtanának végre, amely által Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadó-kulcsa helyett 35-40 százalékos rátát vetnének ki a középosztályra - mondta Hoppál Péter, aki szerint a minimálbért 32 ezer forinttal csökkentenék, a devizahitelesek helyett pedig a bankokat mentenék.

A baloldal a héten elfogadott pedagógus-béremelést is leépítené, és újra átállna arra, hogy az IMF finanszírozza az ország működését, az a valutaalap, amely számos országból brutális megszorításokat préselt ki – mondta.

Gyűlöletkeltő nagymester

Arra az újságírói felvetésre, hogy Ron Werber ismét részt vesz a szocialisták kampányának alakításában, azt mondta: a tanácsadó a gyűlöletkeltés nagymestere, amikor az MSZP bevetette, mindig a félelem és a hazugságok politikája volt jelen; ennek ellenére a baloldal újra ezt a veszélyes utat választja, amely egyszer már megbukott.

Burány Sándor szocialista politikus szavaira reagálva – aki pénteki sajtótájékoztatóján a családok megélhetésén javító szocialista politikáról beszélt – Hoppál Péter azt mondta: a szocialistáknak egyetlen szava sem hiteles akkor, amikor azt próbálják bemutatni, mi megy rosszul az országban. A Fidesz szóvivője hangsúlyozta: a szocialisták szegényítették el a családokat a magas adókkal, valamint azzal, hogy cserbenhagyták a devizahiteleseket.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Hát a maffiajobboldalt mi vezérli? Az országrombolás, népnyomorítás, harácsolás mert csak ehhez értenek.
Rohadék félázsiai neobolsevik bukott maffiajobboldal.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pisti271
@P-Márta: Magánnyugdíjnál én 3000 milliárd lenyúlására emlékszem.
dömdödöm
@Brother Louie: 2012 -ben Francia pénzügyi elemzők világosan megmondták hogy a forint normális árazása 200 ft os chf és 260 ft os euro árfolyam körül kellene lennie alap esetben :-(
mátmar
Még aza szerencse, hogy a FideSS olyan önzetlen és nem akarja magát bebetonozni a hatalomba, hanem fair játékot játszik! Vagy rosszul értelmezem őket?
sheriff
@Dr. Felipe: A trafikmutyijuk az milyen "ambició"?Vagy a tokaji,szárazzsadányi földrablások vagy a Közgép,a székház eladás?
kiskutyauto
De ugye a fideszcsicska-maffia-csőcselék egyetlenegy tagját sem nem vezérlik és nem vezérelték soha személyes ambíciók? Főleg nem a főbolondjukat igaz..? Aki mikor megbukott 11 éve, közel fél évig idegszanatóriumban volt mert idegösszeomlást kapott a hatalomvesztés elviselni nem bírása miatt... Hajrá Abszurdisztán hajrá Orbanisztán
szablyafűrész
Ugye, emléxünk még, hogy 2010-ben a Fidesz volt a legutolsó, amelyik közzé tette választási programját, kivárt, ugyanis úgy lopkodta össze a program elemeit, főként a Jobbiktól !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.