A Jobbik szerint több okból is "roppant aggályosak" Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának az agráriumba tervezett beruházásai - nyilatkozta Magyar Zoltán.
A párt országgyűlési képviselője emlékeztetett rá: sajtóhírek szerint Csányi Sándor 50-60 milliárd forintos beruházást tervez az agráriumban, ennek részeként Mohácson hozna létre 10 milliárd forintból húsfeldolgozó üzemet. Magyar Zoltán szerint ugyanakkor a húsipar helyzete nagyon kedvezőtlen. Úgy fogalmazott: "vannak olyan információk, melyek szerint Csányi Sándornak köze lehet a többi húsüzem tragikus helyzetéhez, mert nem szívesen látna konkurenciát."
Éppen azért a Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a húsipar privatizációjának, illetve a jelenlegi helyzet kialakulásának kivizsgálására.
Magyar Zoltán szerint az is felháborító, hogy Csányi Sándor "birodalmának" 27 ezer hektár, nagyrészt állami föld is a része. A Jobbik azt szeretné, ha a kormány azonnal földosztást kezdeményezne ezekből a területekből, és azokat szociálisan rászoruló családoknak juttatná.
Vagy úgy gondolják, hogy vissza a középkorba mikor egy girhes ló húzta az ekét. Igy nem lehet a mai világban megélni.
A magyar húsipar is amiatt dölt be, hogy az alapanyagot megbízhatalan minőségben és drágán - pl magas zsírtartalmú kistermelői sertés vágással biztosították, hiszen Torgyán szétverte a tsz-eket, ahol már minőséget kezdtek el termelni. A világnak a hús sertés kell és nem a zsír sertés.
A dánok és a hollandok nagyüzemileg állítják elő a vágósertést abban a minőségben, amit a piac igényel.
Talán lehetne őket - dánokat, hollandokat - utánozni, hogy ne mindig csak visszafelé haladjunk már, hanem előre is!