A Fidesz véleménye szerint a nyugdíjasok már megtanulták, hogy semmi jót nem jelent, ha Bajnai Gordon ajánlatot tesz nekik - reagált a kormánypárt az Együtt-PM szövetség vezetőjének vasárnapi, Balatonfüreden tartott előadására.
A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Bajnai Gordont valójában nem érdekli a nyugdíjasok helyzete, "ezt még a baloldali szociáldemokrata párt elnöke is megerősítette".
Az Együtt-PM szövetség vezetője a balatonfüredi Nyugdíj- és időskor kerekasztal-konferencián azt mondta, gazdaságpolitikai értelemben bűn, hogy a kormány megtiltotta a nyugdíj melletti munkavégzést. Az Együtt-PM szövetség ajánlata az idősödőknek című előadásában arról beszélt, hogy az időskorúak nem terhet jelentenek, hanem a nemzet tartalékát. Emellett azt ígérte, ha lehetőséget kapnak rá, 2014 után az idősek élettapasztalatára, bölcsességére építenek, partnernek kérik fel ezt a korosztályt.
A Fidesz szerint a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt ugyanakkor a megszorításokat leginkább a nyugdíjasok szenvedték meg. Egyetlen tollvonással egyhavi nyugdíjat vettek tőlük, a nyugdíjemelések elmaradtak, ezalatt a gáz árát háromszorosára, az áramét duplájára emelték - írták.
A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok a magyar emberek nyugdíj-megtakarításait külföldi pénztárak kezére játszották át, miközben az állami nyugdíjkassza az összeomlás szélére került - tették hozzá, hangsúlyozva, "ha a bukott baloldalon múlik, ma már a nyugdíjak kifizetése is veszélyben lenne". Meglátásuk szerint Bajnai Gordon "ma is előbb csökkentené a bankárok, mint a nyugdíjasok terheit".
Arra is kitértek, hogy a Fidesz nemcsak szavakban, hanem tettekben is a nyugdíjasok mellett áll. Mint írták, a jelenlegi kormány infláció fölött emelte a nyugdíjakat, lehetővé tette a nőknek, hogy 40 év munka után nyugdíjba vonulhassanak, a kommunista diktatúra áldozatainak pedig nyugdíjjárulékot biztosít. A nyugdíjasok mindennapi megélhetését rezsicsökkentéssel segítik - hangsúlyozták. Csökkent a gáz, az áram, a távhő, a vízdíj, a csatornadíj, a szemétszállítás, a PB-gáz, a szippantott szennyvíz és a kéményseprés díja. A fűtési szezontól pedig további 11,1 százalékkal csökken a gáz, a távhő és az áram ára - zárul a közlemény.
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ki vett el a nyugdíjasoktól 10 % emelést ???
Majd januárban is kiderül mennyi is annyi !
Tavasz táján még 13. harmadik havi nyugdíjat rebesgetett ez évre a kormány de
novemberben már egy fillér emelés sem lesz a "rezsicsökkentés " miatti
alacsony infláció miatt !
Ja, és a 3 ezer milliárdot ki is nyúlta le ???
Csak érdekes módon minden fogyasztási cikknek emelkedett az ára, vajon, hogy jön ki az 1,8%?
ha családtag, lehet.
Vagy honnan tudják, hogy mi érdekli a Bajnait??
Valóban Bajnaiban lesz a hiba, mert Ti ezt szajkozzátok.
Ti vagytok a megváltó? TiTiTi és csakis Ti.
Új hozzászólás