Ma szabadult a börtönből Zuschlag János. Hat évet ült. 2007-ben, szocialista kormányzat alatt vonult börtönbe, 72 millió forintot kértek számon rajta, ebből 50 milliót visszafizetett. 22 millió forintos korrupcióért járt tehát hat év a maffiabaloldal kormányzása idején.

Zuschlag természetesen kishal volt, aprócska fogaskerék az országos mutyiban, de akkor mégis úgy mentek a dolgok, hogy ha egyszer az ügy kipattan, akkor valakinek el kell vinnie a balhét.

Nagyot fog csodálkozni Zuschlag János, ha belepislog az új világba, ami ideépült, míg ő sitten volt. Nem viszi ma már senki a balhét sehova. És komoly ember nem foglalkozik olyan aprópénzekkel, mint ő.

Ma ötszázmilliárdos piacot lehet lenyúlni és szétosztani az új zuschlagoknak, de úgy, hogy amikor kiderül, hogy ez még a kétharmados buldózertörvénykezés keretein belül is bűncselekmény, akkor az ügyészség lógó nyelvvel rohan elsimítani. Úgy megy, mint egy hivatali visszaélés, úgy is hápog, mint egy hivatali visszaélés, mégsem az, hanem kacsa. Tudniillik fideszes nem kerülhet börtönbe akkor se, ha szinte maga jelentkezik oda.

Tóta W. Árpád írása a HVG.hu-n >>>

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
@Horizont: Vagy nem volt elég okos simlis, vagy elbizakodott volt. Jogi háttér és kollégiumi társak nem voltak!
És még a betyárbecsület is hiányzott!
bencemacska
@Horizont: Igen, igazad van.
Az a legszomorúbb, hogy akik vele együtt csinálták (és folytatják ma is!) nagyobb tételben vígan élnek itt közöttünk, rajtunk röhögve!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.