A Fidesz szerint a szocialisták árulták el a cigányságot, kormányzásuk alatt a "kisujjukat sem mozdították azért, hogy a romák helyzetén változtassanak", emellett "hagyták, hogy egymás után lőjenek agyon cigány gyermekeket és családapákat".

A kormánypárt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a szocialista Nyakó István napközben tartott sajtótájékoztatójára reagált így. Az ellenzéki képviselő újságíróknak azt mondta, Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetőjeként elárulta a népét, mert egy olyan kormányt támogat és szolgál ki, amely pénzt vett el a legszegényebbektől.

A Fidesz ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-kormányzás alatt" lenyúlták a cigányság felzárkóztatására kapott pénzeket, így semmilyen eredményt nem értek el a cigányság ügyében.

A jelenlegi kormány a szocialistákkal ellentétben nem segélyt és uzsorát, hanem munkát és fizetést kínál a romáknak, amely az egyetlen kiút a nyomorból - fejtik ki, hozzátéve: a kabinet romákért tett erőfeszítései egész Európának irányadóak lettek az európai roma keretstratégia elfogadásával.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szvetlana
Megint és ismét alaptalanul, gátlástalanul hazudtok! Eddig az volt a szövegetek, hogy a baloldal adta észnélkül a juttatásokat a cigányoknak ezért nem dolgoznak. Most meg lenyúlták? Adjatok nekik munkahelyet ti! Hol van a sok munkahely???A közmunka?
Nevetséges XD
Farkas Flórián a díszcigány, szégyene a fajtájának.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Uborkakulcs
Két definíció:
CIGÁNY: Haszontalan, élősködő nép, aki nem tud felmutatni SEMMIFÉLE, a köz javát szolgáló dolgot. ( cigány és megélhetési bűnözés, segélyek,lopások rablások, kifosztások,stb ).
ROMA: A fenti nép olyan tagja -i-, aki életvitelével, viselkedésével,érdemeivel akár még a Magyar nép soraiból is kiemelkedik, vagy annak életvitelével, szabályaival azonosul. ( több ilyen Roma is él Magyarországon).
Romák támogatása: Minden ilyen romát ,a magyarral megegyező módon támogatni kell.
CIGÁNY: Aki nem tud, akar, vagy képes beilleszkedni a Magyar társadalomba, annak Magyarországon helye NINCS! Létezik Magyar Integrációs Program?? NEM. A Magyarok túlnyomó része be tud illeszkedni a társadalomba?? IGEN. Akkor miért kellene ezen MAGYAR emberek adóját, mindeféle halott programokra elszórni?? Aki nem tud,akar vagy képes beilleszkedni, annak besorozást kell kapnia Pintér Úr Közmunkás programjába.
Felháborító, hogy a fenti népcsportra elszórunk millárdokat, közben a MAGYAR Gyerekek iskoláztatására, fiataljaink felsőfokú képzésére nincs pénz.
Közben gyermekeinket, idő Magyar embereket kirabolnak, megölnek.EZ a helyzet a Magyar Köztársaság Szégyene!! Nem bal vagy jobb oldalé. Mindegyiké!!
mátmar
Igazuk van. Börtönbe kell zárni minden baloldali érzelmű embert. Ők felelnek még a rossz időjárásért is!
világlátó
Ha valaki most egyetemi hallgatóként a szociológia szakon hozzáfog a hazai cigánykérdés feldolgozásához, akár még a nagydoktoriját is megírhatja, mert még nagyon sokáig tart ennek a kérdésnek a tanulmányozása, a pontos helyzetelemzés és az abból levonható következtetések , majd az állami és a társadalmi feladatok megfogalmazása. Ami most történik ez ügyben, az Magyarország szégyene. Már annyira meg- és elrontott minden, hogy több generációt átívelő okos, mértéktartó, türelmes és tisztességes programokkal lehet csak helyrehozni. A rendszerváltás óta csak a politikai marketing és a méltánytalanul, átgondolatlanul odalökött segély milliók szintjéig jutottunk el. Ez nem csak a cigányságunk, de valamennyi államolgárunk számára megalázó és szégyenteljes.Nem vagyok szakértője ennek / sem / , de évtizedek óta látom, hallom, mit és hogyan tettünk és teszünk velük. Teljesen nyilvánvaló volt hogy toljuk magunk előtt ezt a hatalmas problémahalmazt, ami az idő múlásával kitermelte a maga áttételeit mind a cigányság, mind a társadalom minden más rétegében. A városi,különösen a vidéki kisvárosi és a falun élő cigányság sorsa ma már meghatározhatatlan.Sokféle, a jobb módban élőktől a totális nyomorúságig. A kilátástalan szó nem fejezi ki a valóságos állapotokat. A megoldás komplex feladat, ráadásul a sok határozott feladatot egyszerre, egyidőben lehet és kell elindítani, ahhoz, hogy mérhető, ellenőrizhető legyen azok végrehajtása. A kisgyermekek bölcsödei és óvodai nevelésével egyidejüleg az érintett anyák felkészítése, nevelése ugyanolyan fontos. Az iskolás korú gyermekek iskolai oktatása és nevelése már több kiegészítő oktatási és nevelési célt kell tartalmazzon.
Az apák elő- , át- , utóképzése folyamatos tanintézeti feladatot jelent, miközben a lakáskörülmények helyreállításában is aktív feladatokat kell vállaljanak, mert midezek / és amit még .../ teljesülése eredménye lehet csak a járadék, a segély, a szociális támogatás.
világlátó
Ha most valaki úgy gondolja ez erőszak és a személyi szabadság sárba tiprása, lehet hogy igaza van. A szegregációról kiabálnak, miközben alattomos módon így vagy úgy szegregálnak, / -unk / Ha mindezt / és még számtalan intézkedést /velük együtt munkálnánk ki , kemény alkuk eredményeképpen, lassan de biztosan elindúlhatnánk.
Szó sincs asszimilációról. Ez nem megy máról holnapra, mert évszázadok sem voltak ehhez elegendőek. Az előbbiekhez hozzátartozik a sajátos kultúra, amelygazdag és érdekes.Az nem elég hogy felléptetjük őket itt ott veszünk a kis együttesnek egy tamburát és egy aluminium ceglédi kannát. Az sem elég, hogy adunk néhány milliót a 100 tagu zenekarnak, miközben szélnek eresztjük a hátukon felnövekvő tehetséges fiatal rajkó zenekart. Ez nem cigány program, ez esztelen csapkodás mikor mit kíván az érdek. Láttam már több kampányidőszakot, az alkalmi sátrat, a nagy bográcsokat és a boros, sörös hordókat választások idején.Láttam a cigány " vezetőket " az Mszp mellett tüsténkedni és láttam ugyanezt a Fidesz oldalán. Ez szánalmas és megalázó. Még hogy ők a jövő tartalékai? Miniszterelnökünk nyilatkozott így. Miféle tartalékok lesznek ők így ilyen helyzetükben? Úgy tudtam honfoglalók ők is, ahogy mi is Árpád utódai. Mások szerint a 14. - 15. században jutottak el a Kárpát medencébe és ekhós szekereikkel hol itt hol ott ütöttek tábort és próbáltak hozzájutni valami élelemhez, használati tárgyakhoz cserébe fából készült eszközeikért. Akárhogy is, itt élnek úgy ahogy, mi pedig úgy nyilatkozunk róluk, mint többen előttem.Egy biztos. A felelősséget nem tudjuk senkire áthárítani, bárhogy is szeretnénk.
puki
A szocik "hagyták, hogy egymás után lőjenek agyon cigány gyermekeket és családapákat".
Nagyon aggódik a Vikink hogy ha megint szocik kerülnek hatalomra, akkor megint hagyni fogják hogy cigányokat puffantgassanak le. A kérdés hogy kivel fogják kezdeni a sort.
lajospapa
Megtévesztésül meg árpádsávos zászlókat vittek nemrégen a fideszes nagygyűlésekre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.