Elindul a jövő évi választásokon a Magyar Munkáspárt – jelentette be Thürmer Gyula, a párt elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A korábban Magyar Kommunista Munkáspártként működő párt tekintettel az új törvényi szabályozásra, májustól Magyar Munkáspárt néven folytatja tevékenységét, de Thürmer szerint továbbra is a dolgozó emberek, munkások, a rendszerváltás vesztesei mellett állnak.
A párt elnöke szerint a magyar parlamentben "25 éve nincsenek kommunisták", de reményeik szerint hamarosan lesznek, mivel a párt vezetői úgy döntöttek, hogy elindulnak a 2014-es választáson, és azok, "akik csalódtak a pénz uralmában", a munkáspártra adhatják szavazatukat.
Programjukat ismertetve a párt elnöke elsőként a társadalmi terhek megosztását emelte ki. A munkáspárt megszüntetné az egykulcsos személyi jövedelemadót, és jövedelemfüggő, arányos személyi jövedelmi adórendszert határoznának meg. A "szupergazdagokra", a milliárdosokra pedig egyszeri, 40 százalékos adót rónának ki. A legalapvetőbb közszükségleti cikkek esetében eltörölnék az áfát, támogatnák a hazai mikro-, kis-, és középvállalkozásokat, a magyar mezőgazdaság és a magyar ipar fellendítésére helyeznék a hangsúlyt.
Thürmer Gyula arra is kitért, hogy örülnek a rezsicsökkentésnek, de úgy vélik, nem oldja meg az emberek problémáit. A munkáspárt szerint állami tulajdonba kellene venni a közműszolgáltató cégeket.
A Magyar Munkáspárt alkotmányban biztosítaná az alanyi jogon járó lakhatást és a nyugdíjat. Kiemelte, azon lesznek, hogy senkit ne lakoltathassanak ki, erre azonnali moratóriumot vezetnének be.
Thürmer Gyula kitért arra is, hogy pártjuk megdöbbenve értesült a "Bajnaiék szobordöntéséről". A munkáspárt szerint ez egy "értelmetlen, buta és primitív akció volt".
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás