Falopás közben értek tetten járőrök a Borsod megyei Szendrőben két gyermek- és egy fiatalkorú fiút, ezután hozzátartozók és helyiek estek a rendőröknek, rángatták őket, egyiküket tarkón ütötték. Senki nem sérült meg – közölte Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze vasárnap az MTI-vel.
Mint mondta, az eset még szombaton történt. Felidézte, hogy délelőtt 11.30-kor érkezett a bejelentés a rendőrségre az erdészettől, amely szerint falopást észleltek a településen. A kiérkező járőrök a bűncselekmény elkövetése közben tetten érték a két gyermek-, és a fiatalkorú fiút.
Ezután mintegy húsz-harminc ember körbevette a rendőröket – részben hozzátartozók, illetve helyiek –, kiabáltak, és elrángatták a gyerekeket.
A járőröket is ráncigálták, egyiküket tarkón ütötték – ismertette Martossy György, hozzátéve, hogy a húsz-harminc fős csoportból öt embert tudtak beazonosítani, négy férfit és egy nőt, akiket előállítottak, a nyomozóügyészség pedig őrizetbe vette a gyanúsítottakat.
Kitért arra, hogy őket vasárnap hallgatják meg csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt.
73 hozzászólásarrow_drop_down_circle
és miért nem használnak könnygázt, bilincset esetleg gumilövedéket ???
A csürhe ellen talán nincs kiképezve a csapat ???
Próbálná ez a 30 tagu csöcselék Ausztriában megtámadni a rendört...
Perceken belül 50-60 WEGA ( bécsi kommandósok ) ott teremne a civil autójukkal...
Láttam már ilyent élöben...mint a filmekben !!! De valós volt !!!
Aztán az eredmény kitalálható !!!
Ha nekem nincs Ferrarim, akkor lopjak egyet?
Ha bort lopnak akkor az más.
Megélhetési vagy szociális bűnözés nincs, csak büntetőjogi.
Egyébként képzeld magad az erdőtulajdonos helyébe: nem azért öli bele a pénzt, hogy egyesek eltüzeljék vagy más célból kivágják és eladják. Ez vonatkozik egyéb mezőgazdasági terményre is.
Egyik harácsolás a másik létfenntartási ösztön.Aki melegedni és enni akar nem harácsoló és lehet,hogy dolgozna ha tudna hol.
El is adták az egészet. Gondolom a pénzből tejet vettek a gyerekeknek.
Most pedig járnak fát lopni , mert befagynak azokba a házakba amiket a mi adónkból építettek nekik pár éve, de már lakhatatlan..., szegények. Nincs ablaküveg és parketta fürdőszobáról ne is beszéljünk. Képzeld , ilyen környezetben kell nekik tengetni életüket..
De ha a gyerekemről lenne szó akkor biztosan.
A kormányok igazságtalanságai az más kérdés - szerintem.
Kíváncsi lennék egy ilyen statisztikára,hogy a börtönök telítettsége akkor és most.
De a gazdának igaza volt.
Egy tolvajt végleg kivont a forgalomból.
Remélem nem léptem át semmilyen tűréshatást.
Ott a tolvaj 25000V-os felsővezetékre vetett szemet.
Az meg rá a Saint Elmo tüzét...
De hordaként rendőrökre támadni...
Aki megfagyott az nem lop többé fát és nem támad rendőrökre sem.
Azok pedig bűnöző rendőrök voltak.
1: Ügyvédként jártam már néhány börtönben. Az elítéltet általában nem hozzák ki a Budai várba egy kávéra, ha beszélnünk kell.
2: A cigány egy népcsoport, évezredek óta így hívják őket. Akinek ez bántja a szemét/fülét, gondolkodjon el rajta, miért?
A megelőzésről: a Svéd modell a fidesz számára nem követhető, hiszen már a nyugdíj rendszerrel kapcsolatban is elutasította.
és itt a "közveszélyes" kifejezésen volt a hangsúly. Annak idején de sokan akkor sem óhajtottak melózni ha lett volna hol. egész egyszerűen úgy gondolta a szemetje, hogy inkább "megyünk lopni.."
NA VÉGRE! Amitől külön dührohamot kapok, hogy még van bőr a pofáján rátámadni a rendőrre?!!! Egyáltalán hogy meri!!! Csak mert rajtakapták?! a curva anyjukat! mit képzel ez a tetves tolvaj csűrhe! Beledöngölni a földbe az ilyen rohadékokat ha cigány ha nem! mindegy! mikor lesz már ennek vége!!
"ha magukra maradtak és az életösztön miatt loptak, akkor a körülményeiket kell javítani és nem a gyerekeiket megverni!"
másodszor nem látom a cikkből hogy a gyereket megverték. De késsel fenyegetőzni már láttam kölyköket.
DE majd ha a pl. Te áramod lopják, vagy a házadba is betörnek, sors ne adja még a családod is bántalmazzák akkor mit mondasz?
-főnök adgyá előleget!
-Mennyi kellene?
-15000Ft.
-Ha nekem ennyim lenne, nem itt dolgoznák!
-Adok egy ezrest.
-Jó.
És. dolgozott, sokszor fehéreket megszégyenítő módon. Ezért mondom, hogy a munka lehetősége csodát tenne ebben az országban. A túladóztatás megszüntetése után egy vállalkozónak adókedvezményt adva, ha alkalmazza őket lehetne felszívni a munkanélküli tömeget. Példa szőlőmunka. A mostani szabályozás szerint majdhogynem előre kérnek minden adatot és lóvét az alkalmi munkavállalóktól. Ha esik az eső és nem mennek dolgozni, akkor sem lehet visszacsinálni. Tehát az állam nyúl mindig mindent. Pedig többet érne, ha egy kicsit engedékenyebb lenne.
A barikád másik oldaláról nézve viszont egészen más a történet fénytörése: ezt a humánus, empatikus, toleráns szöveget próbáld meg beadni azoknak, akik áldozatul esnek ezeknek. Azoknak, akik dolgoznak, akik tisztességesen, adót, járulékot fizetve boldogulnának. Azért dolgoznak, azért építenek, hogy ezek simán ellopják a megtermelt, megvásárolt tulajdonukat? NEM! És innentől nem érdekli a dolgozó magyart, hogy él vagy csendben megdöglik a cigány.
A tragikus az, hogy cigányt még nem láttam se éhen dögleni, se megfagyni, hiszen a milliónyi állami támogatás és a bűnözés kifizetődik. De magyarokról már hallottam, akik a saját házukban fagytak meg... Vagy gondoljuk azt, hogy megérdemelték, mert nem vágták ki jogellenesen a szomszéd erdejét?
Magam is azt gondolom, hogy nem az a baj, hogy cigány, nem maga a nemzetiség a gond, hanem a mentalitás, az életvitel, a hozzáállás.
Magát a rendszert sem komálom, amely pusztán szavazatot lát bennük, egyfajta biztosítékot a politikai túlélésre.
Nos, ezeket többször átbeszéltük, újdonság nincs.
Olyanokat pedig nem fogok tolerálni (bármennyire is nem tetszik ez neked), amik mások munkáját tönkreteszik, hiszen nem háborús vagy katasztrófa sújtotta térségben élünk.
Az anyagi illetve szociális problémájukra nem a bűnözés a megoldás, tisztességes emberek kárára.
Ha az lenne, akkor nem büntetőjogi problémáról vagyis nem bűncselekményről beszélnénk és maga a cikk sem jött volna létre.
Olyanokat pedig nem fogok tolerálni (bármennyire is nem tetszik ez neked), amik mások munkáját tönkreteszik, hiszen nem háborús vagy katasztrófa sújtotta térségben élünk."
Én sem tolerálom és nekem sem tetszik. Aki bűnt követ el, büntetni kell. Viszont kevesebb lenne a bűnelkövető, ha egy kicsi támogatásban részesülnének. Nem segélyben, hanem szakmai támogatásban például egy kisszövetkezet alakításához, vagy valami hasonló.
"Az anyagi illetve szociális problémájukra nem a bűnözés a megoldás, tisztességes emberek kárára."
Ebben is teljes mértékben egyetértünk. Viszont régebben írtam a kosárfonó tanfolyamról. Ezt a Munkaügyi Központ szervezte és a résztvevőknek egyetemet végzett néprajzosok tanították a szakma csínját-binját. 15 ezer forintos óradíjért. Az ott dolgozók formaruhája is 150 ezer forintba került évente. Nos beszéltem olyannal aki ezt elvégezte és közben kapta a minimálbért. Elmondta, hogy neki kellett kijavítani, amikor hülyeségeket tanított. Merthogy neki már az öreganyja is ezt csinálta. Csak a pénz miatt vett részt a tanfolyamon és azért, mert ezt kérik az ipar váltásnál. Az illető cigány, de nem bűnöző. Vásárokban árulja a kosarait. Ne hidd, hogy olyan kevesen vannak a normálisak közöttük! Sajnos ott ahol tömbösödnek, és nincs munka, valóban egy pillanat alatt visszasüllyednek az állati sorba. Ez azonban igaz a magyarra is. Az olyan program ahol cigányt kell felvenni kötelezően, szintén csak a kirekesztést szolgálja, hiszen én sem tolerálnám, ha nálamnál rosszabb képességű embert a származása miatt vesznek fel. A sok sok év alatti bőségesen osztogatott támogatás ellenére egyáltalán nem fejlődtek szlogen pedig nem igaz. El sem jutott hozzájuk az a pénz. És ebben egységesek a Fideszesek és a Szocialisták.
2012-ben 2300 forint volt mázsája a fának ma 2650 forint.
A legszegényebb rétegnek nem jár rezsi csökkentés?
A szegény réteget eltapossák a gerinctelen férgek.
Új hozzászólás