Két feltételt fogalmazott meg Bajnai Gordon kedden ahhoz, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) az MSZP és az Együtt-PM közötti választási megállapodás része lehessen.

Az Együtt-PM szövetség vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ehhez helyre kell állítani a bizalmat, amely az október 23-ai ellenzéki demonstráció előtt kötött egyezség felrúgása miatt ingott meg.

Másik feltételként azt említette, hogy csak olyan párttal fognak össze, amelynek célja az Orbán-kormány 2014-es leváltása, nem a túlélés, a parlamentbe kerülés. (Bajnai Gordon a napokban már utalt arra, úgy látja, hogy a DK a meglévő ellenzéki szavazótábort próbálja újraosztani, és – a parlamentbe jutást célul tűzve – már 2014 utánra készül.)

Bajnai Gordon azt mondta, nem akarják felrúgni a szocialista párttal kötött – közös egyénijelölt-állításról, de külön listán indulásról szóló – megállapodásukat, az újratárgyalás csak akkor lehetséges, ha mindkét fél egyetért, hogy ez közelebb visz a győzelemhez. Ám hozzátette: el tud képzelni olyan érvet, amely miatt újragondolják az október végén szentesített egyezséget.

Az Együtt-PM vezetője arról is beszélt, januárban döntik el, hogy pártszövetségként vagy egy jelölőszervezetként indulnak a parlamenti választáson. Ez azért fontos, mert előbbi esetben öt helyett tízszázalékos a parlamenti küszöb. Elmondta, olyan döntést fognak hozni, hogy minden ellenzéki szavazat hasznosuljon.

Megjegyezte azonban, az Együtt-PM-nek jóval 10 százalék feletti eredményt kell elérnie ahhoz, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, és erre készülnek.

Beszélt arról is, hogy tavaly ősszel még nem lehetett reálisan mérni népszerűségüket, a mostani közvélemény-kutatások szerint pedig ugyanúgy a pártválasztók 8-9 százaléka támogatja az Együtt-PM-et, mint tavasszal, ami alapjául szolgálhat a további "jelentős növekedésnek".

Hozzátette: mára kiépült a párt szervezete, és nagyjából 12 ezer regisztrált aktivistájuk van.

Adóterveikről azt mondta, csak a leggazdagabb 8-10 százalék terheit növelnék a progresszív adórendszer bevezetésével, de a felső kulcs nem érné el a 2010 előtti mértéket, az átlagbér feletti szintig pedig mindenki jól járna az adójóváírás visszaállításával. Megtartanák a családi adókedvezményt, de Bajnai Gordon megfontolná, hogy a leggazdagabbak – több milliós jövedelműek – kedvezményének határt szabjanak.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
Bajnai az elmúlt egy évben sikerrel erodálta azt a bizalmi lendületet, amit 2012 október 23.-án vett.
Ebben a legfőbb kudast a tükörben és az olyan politikai idiótákban kell keresnie, mint például Juhász Petya.
Gyurcsány az elmúlt időszakban legalább háromszor kaparta ki a gesztenyét, azaz a kezdeményezés lehetőségét az ellenzéknek. Bajnai és Mesterházy eddig minden alkalommal sikerrel rugdalta vissza a parázsba. Majd megsértődtek, hogy túlsült.
Bajnai sajnos, miközben zseniális gazdasági koponya, pocsék politikus volt, és az is maradt. Mesterházy pedig addig játszotta a polceleb szerepét, hogy beleragadt a szerepbe és nem ereszti. Mesterházy gyakorlatilag tényleg leszerepelt október 23.-án.
endresy.blogspot.hu/2013/10/mesterhazy-helyzettelen-hattyudala.html
Erről sem Gyurcsány tehet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gabrella
@töky: Szerintem Gyurcsány - Bajnai páros lenne az igazi páros, de vitatkoznak és nem ígérnek semmi jót -betartható konkrétumokat- az átlagembernek.
pesti
@bukfenc: Ki váltsa OV-t?!Egyedül nem megy!
JAJMÁR
@bukfenc: 07:31 Nem pontosan fejeztem ki magam. A Bajnaiban bízom, de hogy nyer, illetve hogy a baloldal nyer, abban már csak egy kicsit.

Nagyon személyre éleződik a baloldalon is a választás, pedig ez a jobboldal szokása. Ez a fő bajom a mai politizálással, mivel én a demokrácia híve vagyok. Nem azt tartom a leglényegesebbnek, hogy ki lesz a min.elnök. Ezen vitázni most nem kellene, hiszen a min.elnök mögött ott fog állni a párt, illetve a koalíció, nem egyszemélyes uralom jön.

Ez a személyekre kiéleződő vita viszont szétforgácsolja és gyengíti a baloldalt. Az is lehet, hogy már mindenki egyszemélyes irányítást akar :( Nem véletlen, hogy folyamatosan ezt feszegetik, hogy ki lesz OV kihívója, van-e ilyen stb. A média is...
bretagne
@dr. prédikátor: Igazad van. Elfelejtik, ha nem sikerül győzni, az emberek őket fogják hibáztatni a vereségért. Elképesztő, hogy miért nem fogják már fel felnőtt fejjel, hogy ne acsarkodjanak, hanem összefogás kell!!!
Hogyan fognak az emberek szemébe nézni???
bencemacska
@gabrella: És a fejébe is kéne valami!
verőce21
Ez a kis "mitugrász" GyF. szivarzsebéből bújt elő! Szerintem a Gyurcsányét venné be Ő, ha még kétszer módja lenne rá! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.