Minden magyarországi földpiaci befektetését dobra verte Bajnai György – tudta meg a PestiSrácok.hu.
A korábbi miniszterelnök, Bajnai Gordon édesapja az idén százmillió forintért értékesítette 62 hektárnyi, kunágotai földterületét. Bajnai György ugyan kerüli a nyilvánosságot, de a korábbi kormányfő édesapját szóra bírta a PestiSrácok.hu.
A Békés megyei 62 hektár dobra verése ráadásul azt is jelenti, hogy a korábban jelentős földvagyonnal, összesen 160 hektárnyi termőfölddel és 82 hektárnyi legelővel rendelkező Bajnai Györgynek már zsebkendőnyi területe sincs Magyarországon.
„Én úgy láttam jónak, ha a helybeliek – akik ott is laknak – gazdálkodhatnak a földdel. Nekem nincs szükségem a területekre. Azt tartom helyesnek, ha a helyben lakók művelik a parcellákat, helyben találnak munkát, amelyből jól élnek. Mindig is ez volt a véleményem. Én Bécsből nem tudom művelni a kunágotai földeket, így eladtam" – jelentette ki a lapnak Bajnai György.
45 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A másik csapat meg elrabolta a kétkezi földmüvsektöl !!!
Embertelenül !!!
Egy " gázszerelö " ugyan mit kezd 1200 hold földdel ???
Na ez az ami Fidesznek magas mint kacsának a farzseb !
Ha valaki valamikor, valahol, de bármikor hallott arról, hogy Orbán jótékonykodott akár egy fillérrel is - az tegye közzé !
az elmaradt villanyszámlát...1,2 millio HUF ( igaz, az adófizetök, és a
párt pénzéböl elöször zsbreb@szta ) nagyvonaluan !!!
Amúgy hol lehet ezt 'olvasásilag" megtekinteni - merthogy soha nem hallottam róla !
Az állami fizetéséből aligha. Kárpótlási jegyet sem osztogattak a "kulákoknak" százmilliós értékben.
40-50- szeres haszonra tehetett szert.Vagy ha TSZ-es épületet akart venni,akkor is.
Nem értek egyet a koncepcióval,mert sok jól,menő TSZ-t vertek így szét,csak kérdezted.
Nem tudhatod, miért vette, mikor vette, akart-e gazdálkodni. Azt viszont biztosra veheted, hogy 0rbán Viktor, Lévai Anikó, Mészáros Lőrinc, és a többi haver nem azért vette a földeket, hogy gazdálkodjon. Úgyhogy inkább őket vedd a szádra.
Ez meg a pestisrácok csavaros eszét dícséri: "Kiderült, továbbra is Bécsben képzeli el a jövőjét, Magyarországra akkor sem térne vissza, ha fia lenne a miniszterelnök."
Azon kérdésünkre ugyanis, hogy véglegesen Bécsben képzeli-e el a jövőjét, vagy tervezi-e, hogy visszaköltözik Magyarországra, Bajnai György nyomatékosította, „magyar vagyok, magyar állampolgársággal rendelkezem, de már huszonhárom éve Ausztriában élek”. „Szeretném, ha Magyarországon mindenki boldogan élne, és megtalálná a számítását, de én Bécsben lakom” .
Ez hogy jött ki nekik, föl nem foghatom!
Egyik kutya, a másik eb, és egyik adás-vételen sem te gazdagodhattál meg. Az eredeti tőkefelhalmozás igen furcsán ment végbe Magyarországon, amit kár lenne letagadni.
Remélem, te sem nagyon ragaszkodsz a berlusconikhoz!
Oszt a felvásárlónak honnén volt ilyesmire tőkéje?
Elég összehasonlítani a lengyel és a magyar miniszterelnököt: Az egyik Tusk, a másik tuskó...
"Marad még asztalán és miénk a maradék..."
ha a szomszédom lopott, akkor rám is mutogatnak ?
"Éhezünk, fázunk, részünk minden nyomor... de szabadok vagyunk!"
"...Fázunk, és éhezünk, s átlőve oldalunk. Részünk minden nyomor, De szabadok vagyunk!... "
Igaz, nem írtad oda, hogy "PETŐFI", de ott az a fránya idézőjel...
Mint amikor a sok barom fidesznyik azt írja:
Loptunk éjjel nappal !
Igen, ti loptatok éjjel nappal, de Gyurcsány azt mondta: "...E helyett hazudtunkREGGEL, ÉJJEL, MEG ESTE..."
Más kategória...
De ennek megjegyzéséhez már ÉSZ kell és nem indulat...
Semmi bajom egyikkel sem de mivel megjelent a cikk gondoltam itt is lesz aki elrágódik rajta...:)
Remélem, jól idéztem, mint mondtam, régen olvastam már, de nagyon szeretem, bár én a farkasok dalához húzok, mert az érzéseimet az fejezi ki a legjobban, és a farkasok valóban ilyen bátrak és büszkék! Azért is imádom őket, többek között!
Új hozzászólás