Az MSZP szerint kevesebb munkavállaló kevesebbet érő pénzért többet dolgozik ma, mint a kormányváltás előtt.
Gúr Nándor MSZP-alelnök, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány sokaknak keveset sem, keveseknek pedig sokat ad. Felidézte, hogy négy éve azt ígérte a kormány: mértékadó gazdasági növekedés, radikális adócsökkentés lesz és egymillió új munkahelyet teremtenek.
Ehhez képest az ellenzéki képviselő szerint elvették az emberek 3 ezer milliárdos magánnyugdíj-pénztári megtakarítását, megszorítottak, rengeteg új adót vetettek ki: 400-500 milliárd forinttal nagyobbak a munkavállalók adóterhei. Akik minimálbérért dolgoznak, azoknak az adójóváírás kivezetése miatt jelentősen csökkent a keresete, szűkítették a béren kívüli juttatásokat, csökkent a táppénzt, az áfa 27 százalékra emelkedett – sorolta kifogásait a politikus.
Gúr Nándor szerint százmilliárdos nagyságrendben csökkent az oktatás, az egészségügy költségvetése, ennek elszenvedői pedig nem a tehetősek voltak. A közmunkások bére 60 200 forintról 50 ezer forintra csökkent, a köztisztviselők, közalkalmazottak bére pedig a rendszerváltás óta először nem változott egy kormányzati ciklus alatt. Emellett 9-ről 3 hónapra csökkent a munkanélküliek ellátásának ideje.
Volna szíves kifejteni a 90-es évek MSZP-s kormányának,a haza gazdaságát romba döntő jogalkotási gyakorlatát.
Dolgok nincsenek előzmény nélkűl!
Ismeri a mondást,hogy azért törtem el a lábam,mert beleléptem a gödörbe,pedig szóltak,hogy ott van.Nem hittem el.
Pedig mi adófizetők akkoriban elhíttük,hogy a politika értünk van.
Ha 4 évente rá kell döbbennünk,hogy tévedtünk,lassal elérjük na 60-at.utánna meg meg kő már halni
Köszönjük.
Most mások jöjjenek.
Meg kell teremteni a képviselői visszahívhatóságot.
Ha hülyeséget tesz a képviselő, akkor leváltjuk és szépen haza mehet.