Hatalmas érdeklődés mellett zajlottak a mohácsi busójárás vasárnapi fő programjai, amelyek keretében Áder János köztársasági elnököt tiszteletbeli busóvá avatták a Duna-parti város főterén.

Hegedűs Emese, az esemény fő szervezője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségeinek listájára 2009-ben felvett fesztivál népszerűsége töretlen, becsléseik szerint kiemelt rendezvényei a tavalyihoz hasonlóan 70-80 ezer látogatót vonzottak.

Áder Jánost tiszteletbeli busóvá avatták

Felidézte: idén hat napon át 34 helyszínen 80 eseményt kínálnak az érdeklődőknek, a "tél elűzésében" csütörtöktől rekordszámú, 950 busó és további 150 maskarás vesz részt.

Az MTI tudósítójának helyszíni tapasztalatai szerint a Mohácsra vezető utakon már vasárnap délelőtt lelassult a forgalom, délután pedig alig lehetett parkolóhelyet találni a belváros közelében. A kitelepült vendéglősök sátrainál hosszú sorok kígyóztak és élénk érdeklődés mutatkozott a kézművesek portékái iránt is. A busók felvonulása mentén olyan tumultus alakult ki, hogy sokan félóránál is többet álltak egy helyben, mire mozdulni tudtak.

Úgy tűnt azonban, hogy a vendégeket mindez nem rettentette el: látni akarták, ahogy a borzas bundákat viselő hagyományőrzők faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, köztük favillákkal, kereplőkkel és kolompokkal "felfegyverkezve", időnként durrogtatva, különleges járműveken utazva fantasztikus mulatsággal szolgálnak.

A busók kora délután csónakjaikkal a Mohács-szigetről átkeltek a Dunán, a felvonulást követően a kompról a folyó vizére bocsátották a kimúlt telet jelképező fakoporsót, sötétedéskor pedig meggyújtották a főtéren álló, rőzséből összehordott hatalmas máglyát. Közben szívesen fényképezkedtek, táncoltak a vendégekkel.

A népszokás több programján Áder János és felesége, Herczegh Anita is részt vett: felkeresték a Busóudvart és egy motoros hajóról megtekintették a busók dunai átkelését is.

Áder Jánost tiszteletbeli busóvá avatták

Az idei busóavatáson nemcsak az új busókat képviselő legfiatalabb busót, hanem Áder Jánost és Szekó Józsefet (Fidesz-KDNP), Mohács polgármesterét is busóvá avatták. A tiszteletbeli busók pedig megkaptak minden felszerelést, ami a télűzéshez kell: maszkot, bundát, nadrágot, kereplőt és buzogányt.

A mohácsi jelmezesek hétfőn már házról házra járva mutatják be télűző tudományukat, a húshagyó keddi záró napon pedig újabb máglyán elégetik a zord évszakot szimbolizáló koporsót.

Mohács messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A legenda szerint a helyi sokácok furfangos ősei a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Meine Ehre heisst Treue
Kár, hogy köztársasági elnöknek is tiszteletbeli...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bencemacska
Na végre, mindenkit a megfelelő helyre!!!
Meine Ehre heisst Treue
Kár, hogy köztársasági elnöknek is tiszteletbeli...
moiszikf
Igazán levehette volna a busóálarcot, amíg fotózzák!
bukfenc
Hát, elégé depressziós feje van...
Ahol ilyen pesszimista közt.elnök van, ott mindenki vegye magához az önelásó felszerelést...
bretagne
Kereplőt is kapott ő is? Ne bántsuk végre nevetett!
coyote3
És még álarcot sem kellett húznia...
varrólány
Az összes jó dolgot leírtátok róla!:-) Van egy Áderes busómosoly , de lesz az még búcsúmosoly is!.-)
szöszmösz
Szerintem Ő igazi busó, elnöknek meg nem tiszteletes, hanem fidesses, hűbéres.
nezelodo
Maradhattak volna a fijjuk önmaguk, a kereplő helyett hajókürtöt adhattak volna a kezébe, hiszen most is úgy van mint a szocializmus hajnalán, minden gőzt a dudára adnak. Nem csoda, hogy a hajócsavarra már nem jutott gőz, hát nem is értünk el a kommunizmusba. Nem tudom miért, dezsavű érzésem van.
töky
Hát ez tényleg egy kurva nagy busó , jelmez nélkül is. Megcsókolhatják egymásét a Szekóval. Jó bő nyállal. Ebből még busót is csak az orbán jóváhagyásával és elrendelésével lehet csinálni. Ide jutottunk ezzel a négy évvel.
világlátó
Nem az a fontos kedveli e valaki az említett urakat. A fontos az, hogy az idei mohácsi farsang még a Jóistennek is szórakozására vált, szép volt az idő, valóságos tavasz volt, a város napfényes és a legszebb oldalát mutathatta a kameráknak, az európai sajtó pedig
kellemes körülmények közepette kisérhette figyelemmel államelnökünk jelenlétét a városban.Talán üdítőbb volt ez az európai hirekben, mint a kijevi majdan tér mécsesei.
vukkocska
Neki nem kell álarc. Anélkül is arctalan. Narancshéjat kellett volna a fejére húzni.
Desischado
Legalább végre elnevette magát ez az árnyelnök, alias fidesznyikes pártkatona!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.