A kedden megalakuló Országgyűlés az első, amely a teljes nemzetet képviseli – mondta elnöki köszöntőjében Kövér László a házelnökké választása után, az Országgyűlés előtt.
A házelnök beszédében hangsúlyozta, hogy a képviselőknek az egész nemzet érdekében kell politizálniuk, vagyis a parlament "több, mint Országgyűlés" – mondta.
Hozzáfűzte: csak akkor tudnak ezen feladatuknak eleget tenni, ha legalább az alapvető sorskérdésekben megtalálják a közös nevezőt, "amely oly' fájdalmasan hiányzott közéletünkből az elmúlt majd' negyed század alatt" – mondta.
Kövér László úgy fogalmazott: "már több tapasztalatom van, mint amennyi illúzióm maradt". Azt mondta, óvatos reményre lát alapot a tekintetben, hogy ebben a négy évben maguk mögött hagyhatják a vitákat eddig folyamatosan kísérő terméketlen küzdelmeket.
A házelnök köszönetet mondott a polgárok bizalmának, de az előző négy év parlamenti képviselőinek is azért a munkáért, "amelynek révén – elkerülve az összeomlást – kiemeltük hazánkat a válságból, s megteremtettük egy új, XXI. századi állam- és nemzetépítés törvényi alapjait".
Fontosnak ítélte a parlament tekintélyének növelését, és azt mondta: az Országgyűlés méltóságának a képviselők viselkedésében is tükröződnie kell. Ez nem képzelhető el az emberi méltóság tiszteletben tartása nélkül – vélekedett –, amely megillet minden embert és azok közösségeit, függetlenül attól, hogy egy kisebbséghez vagy a többséghez tartoznak-e.
A házelnök új korszaknak nevezte a jelenlegi parlamenti ciklust, amelyben az új házszabályi rendelkezések alapján a működés új útját kell kitaposni. Közölte azt is: a kevesebb létszámú parlament csak hatékonyabban megszervezte tudja elvégezni a munkáját.
33 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A szavazástól távolmaradók között is ugyanez az arány a Fidesz javára.
Jozanodni meg nem kell az ellenzekieknek, csak FELEBREDNI, es osszefogni...
De ebben igazad van: toketlenkedtek a valasztasok elott is, es most sincsenek a top-on!...:-)))
Igen, gondolatolvasó vagyok, és már megírtam két éve is: "Csak nyugodjatok meg szépen, nyerni fog a fidesz 2014-ben is és utána is. Mert itt pár mitugrász veri a tamtamot az senkit sem érdekel. A kutya ugat a karaván halad..."
A nemzettel, mint olyannal bőven tele vagyok, ha majd az Ön nemzetének minden tagja elszenvedi az Ön/Önök ténykedését, s abban anyagilag is részt vesz, nem csak kapok, hanem adok alapon is, akkor keressen fel egy engesztelő mise erejéig talán rá fogok érni.
Tiszteletem nem az Önöké, soha...
A vidéken élőkről elfelejtkezik,a falvakba nem jut pénz,de Felcsútra igen.
Minden faluba népességi szám alapján,pályáztatás nélkül kellene pénzt adni a falú fennmaradásához. Ami nyomon követhető lenne mindenki számára.
Új hozzászólás