Az újraválasztott házelnök szerint a most induló parlamenti ciklusban érdemibbé kell tenni az Országgyűlés munkáját. Kövér László az M1 Az este című műsorának kedden adott interjúban célként jelölte meg, hogy ha valaki a parlamenti ülés közvetítésére kapcsol, akkor érdemi vitát lásson, ne pedig azt, amit huszonegynéhány éven keresztül, hogy egy bizottságnyi ember sem ül a plenáris vitán és gyakorlatilag nem a törvényekhez benyújtott módosító indítványokról beszél, hanem „rögeszméit hajtogatja, vagy rosszabb esetben a vele szembenállót minősíti”. Azt reméli, hogy az erős, nagy létszámú, politikai súlyában is jelentős törvényalkotási bizottságban érdemi viták lesznek.
Forrás:
Magyar Nemzet
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Bár "a nép, az istenadta nép" boldog lesz attól is, ha a tévé, rádió, újság havonta egyszer közli, hogy az országgyűlésben érdemi vita volt.
Új hozzászólás