A Bors arról kérdezte a politikusokat, hol és hogyan töltik a jól megérdemelt nyári szabadságukat. Mint a válaszokból kiderült, a legtöbben itthon, szerénynek látszó körülmények között fognak nyaralni. A fideszes Hende Csaba felpattan a bringájára, az MSZP-s Hiller István viszont megnézi, hogy Törökországban milyenek a romok.

Hende Csaba válaszából kiderül, elmegy Szombathely testvérvárosába, Kaufbeurenbe, ezt követően pedig egy hetet pihen majd a balatonkenesei Honvéd üdülőben. De mint mondta, neki az igazi kikapcsolódás Szombathely.

Alig mennek luxusnyaralásra a magyar politikusok

Hiller István és felesége Törökországba készül, hogy romokat látogassanak meg. Szerinte ugyanis nincs jobb, mint Nagy Sándor nyomában görög, meg latin feliratokat olvasgatni.

Rogán Antalnak a sajtósa válaszolt, mint írta, a Fidesz frakcióvezetője családjával a Balaton partján fog pihenni ezen a nyáron, ezen kívül kettesben is kikapcsolódik feleségével, három napra Dubrovnikba utaznak majd a tervek szerint.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Senara
Hende Csaba válaszából kiderül, elmegy Szombathely testvérvárosába, Kaufbeurenbe ezt követően pedig egy hetet pihen majd a balatonkenesei Honvéd üdülőben. .-) testvér város nem tudom hol hallottam , talán lézer jankóval kapcsolatban . egy hét a honvéd üdülőbe ott sem kell sokat költeni ...:-(
adrenalink
A romok miatt Hillernek nem kell Törökországba utazni, nézzen végig a pártján...!
Fradigege
Milyen luxus nyaralás? Itthon is lehet simán luxus nyaralást rendezni. El tudom képzelni, hogy a Balcsin, Dubrovnikban vagy Törökországban a párizsis zsömlét majszolják egy padon és sátraznak egy buszos turista különitménnyel összezárva. Hende nyugatra megy akkor már luxusról beszélünk, vagy a testvérváros állja a számlát, úgy mint a HM Kenesén. Hülyének nézik az embert.
DR Eric CARTMEN
Mindjárt elsírom magam. Esetleg egy tanárt, vagy egy ápolót is kérdezzünk már meg a "nyaralási szokásairól" !!
Kamcsatka
Lázárnak felesleges is erre költeni. Ő rendszeres luxus munkanyaralásokon vesz részt az adófizetők pénzén. Érthető, hiszen takarékoskodnia kell, hogy ki tudja fizetni a fácánvadászatait.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.