Jövőre elindul minden idők egyik legnagyobb gazdaságfejlesztése Magyarországon: az európai uniós forrásokból megvalósuló programokra, beruházásokra több mint 2500 milliárd forintot, a bruttó hazai termék 7,5 százalékát költi a központi költségvetés 2015-ben – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetés általános vitáját megnyitó expozéjában szerdán a parlamentben.
Varga Mihály kiemelte, a 2014-2020 fejlesztési ciklussal új időszámítás kezdődik a hazai fejlesztéspolitikában: 7 év alatt összesen több mint 34 milliárd euró támogatás érkezik Magyarországra, ami a szükséges hazai társfinanszírozással együtt mintegy 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent a következő években.
Az egy főre jutó támogatás mértéke soha nem volt akkora Magyarországon, mint a 2014-2020-as ciklusban; ezzel a mutatóval Magyarország a második helyen áll Európában – hívta fel a figyelmet a nemzetgazdasági miniszter.
27 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Egy a gond vele! Normális embert a kormányzás közelébe sem enged a nagyvezir és védelmező körei.
2011: Majd jövőre elrugaszkodunk
2012: 2013 az elrugaszkodás éve lesz
2013: 2014 re beindul a gazdaság
2014: 2015 ben csoda fog történni
ANNYIRA UNALMAS.
A másik meg..."7 év alatt összesen több mint 34 milliárd euró támogatás érkezik Magyarországra" Na és honnan? Tán nem a csúnya EUtól?
Új hozzászólás