Tizenkét pontban sorolja a 444.hu, hogy miért nincs ma Magyarországon demkorácia. Az írás apropója, hogy Orbán Viktor tegnap azt mondta, hogy ma Magyarországon demokrácia van.
A paksi paktum, a megalomán stadionépítés, a civilek megfélemlítése, a nemzeti vagyon átjátszása barátoknak, rokonoknak, semmibe venni a fékek és ellensúlyok rendszerét, felszámolni a független bíróságokat, számonkérhetetlen tanácsadókat foglalkoztatni, a sajtót propagandagépezetté zülleszteni – ezek mind olyan cselekedeteket, melyek nem történhetnek meg egy demokratikus országban.
"Kedves Fidesz, kedves Orbán Viktor, ez nemcsak nem liberális demokrácia. Ez egészen egyszerűen nem demokrácia. Az a név már foglalt, úgyhogy tessék szíves lenni ennek a rendszernek más nevet választani.
A demokrácia hálás lesz érte."
- zárja a felsorolást a 444.hu szerkesztője.
58 hozzászólásarrow_drop_down_circle
12.
Egy megalomán, saját küldetéstudatába beleszédült vezető szeszélyei alapján milliárdokat költeni értelmetlen ostobaságokra.
Csak a beleszédültre reagálva:
"A fiatal Orbán Viktort ismerők szerint a katonaság alatt megélt megaláztatás szinte vadembert faragott belőle az egyetemre"
"Talán már tényleg csak egyetlen dolgot ismer: a saját előrejutását segítő kérlelhetetlen és könyörtelen törtetést. Ha nem tenné, összeomlana, depresszióba süllyedne. Áhítozza a konfliktust, hogy valakinek érezze magát, hogy értelmet lásson az életében. "
"OV – hogy jobban fájjon – a sebeit kapargatja és ehhez a politika kiváló terep. Ez ugyanis olyan porondot kínál, ahol folyamatosan ingerelheti, feltépheti a varratokat, ami segít a nem felejtésben, és ami segít az árnyékkaraktere, a vágyott, hősies karaktere szabadságharcában, állandó makacs kitartásában, dulakodásaiban. Ezért provokál, és ellentámad, ha tetszik, vív szabadságharcot: karaktere arra kényszeríti, hogy az elfojtott önhibáztatást hősies opferkultusszal fedje el."
"Láthatóan személyisége nem ismeri a csalás szót erkölcsi, csak jogi értelemben, illetve ma már úgy sem, hiszen a jogot úgy alakítja, hogy neki több esélye legyen, hogy legalább magát és – egyébként egyre kétkedőbb – híveit meggyőzze becsületes szándékairól"
"OV önmagát építi. Nem érdeklik az emberek, akiket semmire sem tart, nem érdekli a nacionalizmus, amihez nem ért, nem érdekli a politika sem már, mert unja, hogy viszonylagos politikai korrektség mentén kell nyilatkoznia, diplomatákkal kell feleslegesen fecsegnie. "
"OV okos ember, de nem igazán művelt, nem bátor, hanem gátlástalan machiavellista, intoleráns, militáns karakter, aki megkérdőjelezhetetlen intelligenciája mellett rendkívüli szerencséjének is köszönhette, hogy bekerült a pesti értelmiségiek közé a jogász kollégiumba, ahol nem a tanulás, nem az ideák érdekelték, csak a türelmetlen tenni akarás, elsősorban önmagáért, bandaszellemben."
"OV most még azt játssza,...
nol.hu/velemeny/a-paciens-neve-orban-viktor-1502889
Még mindig meg lesz az 1 millió birka? Vagy mit csinál az az 1?
A Bajnai szólt időben hogy gond lesz mert vérszemet kapnak és visszafordíthatatlan
károkat fognak okozni a társadalomban :-((((((((((((((((((((((((((
Sajnos azt kell mondanom olyan fütyiszes módon szerezték meg a többséget!!!
Ja! Mert megnyírták őket rendesen. Jön a tél fáznak az üres akolban...
Ennek főbb ismérve
- megfigyeltetik és lehallgatják az "elégedetteket" ! ( Ráadásul azonnal meg is buknak, mert ami infó csak telefonon hangzik el, azonnal rálépnek, mint vak katona a tányéraknára és ezzel el is árulják, igazolják a lehallgatás tényét ! Ennyire "profik" !)
- agresszív, balesetveszélyes autós követések !
- hetekig figyeltetik a környező házakban kivett "albérletekből" és "szociális bérlakásokból" a célszemély garázsának nyitási és zárási szokásait, van-e riasztó, az infra élesítésű-e, vagy rádiófrekvenciás, vagy mindkettő, s ehhez ostoba módon kukázó hajléktalannak öltöztetik a "szolgálat" embereit, azonban ezek a széplegények nem csípik a büdös kukákat, ezért valójában bele sem túrnak, mint egy igazi hajléktalan, hanem csak a tetejét simogatják, feltűnően tiszta, ápolt kacsókkal (!!!) további ráadás, hogy míg egy originált hajláktalanná mindig van egy műanyag zacskó, beletenni a "termést" ezeknél a kis finnyásoknál egy darab szatyor nem volt, vajon mibe akarták beletenni a kikukázott kincseket ?
Mivel nem hozta a várt eredményt a "hajléktalanok" látszat kukázása, ezért a helyiség lehallgatása útján megszerzett infó alapján - mely szerint a célszemély indul a lakásról - egy kis Opellel szabályosan beletelepednek a sötétben a célszemély garázsa előtti területbe, hogy a sötétség leple alatt, a náluk lévő infrakamerával és rádiófrekvenciás bemérővel állapítsák meg a nyitás/zárás módszerét ahhoz, hogy titikos házkutatás keretében átvizsgálják a garázst - amely pechjükre tömbházak között van - vagy nyomkövetőt telepítsenek a célszemnély kocsijára, hogy ezekben a hideg időkben ne kelljen a hideg autókból lesni annak útját és úticélját ! Többek között ezt a célt szolgálja a helyiség( lakás !) lehallgatása is !
Utóirat: - a leírtak minden részletükben valós tényeken alapulnak, jelenleg is tart a "művelet" és hála istennek ezek a szépséges "szakemberek" saját maguk igazolták a megfigyelés és a lehallgatás ( 3/e...
Csak úgy...a főtetű szerinti demokrácia kapcsán...tolmácsot nem kérek, mert van már bőséges ismeretem róluk, videó és fotófelvételek, no és egy kis nyomozgatás révén más ismeret is, csak a nevük és lakcímük van hátra...megv szokásaik kiismerése, aztán Isten irgalmazzon nekik...egyenként is...
akik tüntetnek, azt sem tudják miért és mit akarnak, vagy kit, kiket.
Hát nézzük mit tesz de reménykedjünk abban, hogy már nem sokáig!
444.hu/2014/12/16/a-legsulyosabb-kerdesekben-orban-egyszeruen-nem-szavaz/
Ezt is hallottuk már:
Nem a zsömle kicsi, a pofátok nagy.
Köszönjük, nem hátrafelé kellene haladni!
Nem a rossz példát kellene követni!
A demokrácia a parlamentben ér véget :
cdn1.boon.hu/2014/04/OGY_patko_600.jpg
Egy kis kép, hogy egyszerűbb legyen.
Az a maradék szegény, aki nem segélyből és közmunkából él, mert van munkája. A kihalt kis faluja mellett legalább egy auchan odament igazi állást adni a régióba az most le fogja vágni 10%-al a munkaórák számát. Tehát vagy 10%-al kevesebbet fognak keresni vagy 10%-ot elbocsájt ez más csak adózási kérdés? Ez egy mullsheet, hogy akkor majd elmegy majd szombaton vásárolni. Igen lehet ez a gazdaságra igaz, de nem fognak azért szombatra 2x annyi embert behívni.. Szóval itt egy ország, ahol szerintem "nemzeti" szégyennek kéne lennie, annak hogy bizonyos rétegek milyen körülmények között élnek. Ezeknek az embereknek nem az a bajuk, hogy jaj vasárnap is kell dolgozni, hanem az hogy hónapról hónapra élnek és éhe döglenek és "tesco value" termék az ünnepi fogás náluk. Orbán pedig egy ilyen állapotú országban száz-ezermilliárdokat költ el "nem erre". Majd a végén még ezeknek az embereknek, akiknek maradt munkájuk a tizedét kirúgatja és a végén a munkahelyét is kiűzi az országból. Szóval ezzel a vasárnappal nincs bajom, csak ez jellemzően jóléti társadalmak van, ahol szégyen ha valaki nélkülöz!!! Nálunk pedig létforma...:(
Az a tragédia, hogy hozzád hasonlóan a politikusokban sincs egy hangzafasznyi empátia sem a rászorulókkal!
A tréfát félretéve én inkább egy interaktívabb demokrácia felé mennék, ahol alap szavazati jog illet meg mindenkit. A szakdiplomával, esetleg részkérdésekben OKJ-s papírral rendelkezőket pedig szakkérdésekben félévente KÖTELEZNÉM!, hogy szakkérdésekben válasszanak. Alternatívák közül, amiket a politikai pártok dolgoztak ki nekünk indoklásokkal, hatástanulmányokkal:) . Nem lennének fekete/fehér jobb vagy bal választások 4 évente, hanem mindig adott kérdésben kell versenyezni a pártoknak ajánlataikkal. Mert ők minket szolgálnak! Sokkal egészségesebb demokrácia lenne, mert lássuk be van területek, ahol egy kicsit jobbos nézet kell és vannak balosak, sokkal hatékonyabb lenne az egész.
Az meg nagyon szomorú, ha Észak-Koreához képes kell magunkat meghatároznunk.
bírnak. Az álláshirdetések zöme pedig ma már megkíván némi szakképesítést. Amikor egy neves cég, vagy egy multi keres szakképzett, angol nyelvtudással bíró munkatársat, oda nem elég a sima érettségi, ezt be kellene azért látni. Elhiszem, hogy a nagyon elmaradott településeken nagyon rossz a helyzet, nem megy oda a tőke, nem létesülnek új munkahelyek, de kicsit arrébb is van élet, lehet próbálkozni.
Tudod, az ún.átkosban a szakképzetlenek Pestre jártak dolgozni,
az otthoniak meg a háztájival foglalkoztak, akkor -sokszor-kalákában
nem kevésszer meg "táppénzesként" építettek egy-egy családi házat.
Azt most el nem tudják adni...de még, ha el is tudnák, attól még piacképes szakmájuk nem lesz.
"...és nyavajgás helyett mondjuk képeznie magukat, mert lássuk be, sokan elég szerény tudással bírnak." Tudod, "iszhattam" én a képzettségemet!
Én még azt is tudom, hogy a nyavalygást nem pontos, hanem elipszilonos jével írjuk,...
"Gondolj abba is bele, hogy ha csak az ország 20 % - a fog jól élni, akkor a maradék 80 % majd erővel fogja elvenni, mert nem lesz majd mit enni adniuk a gyerekeiknek."
És ami még nagyobb tragédia, --az én értékrendem szerint--, hogy ezek nem Robin Hood-ok lesznek, akik a gazdagoktól rabolnak és a szegényeknek adják.
Most is a védtelen, életüket végig dolgozó, mégis szegény embereket ölik meg pár ezer forintért, nem a mindenkori politikai elit prominenseit. :(((
Verőce meg akár fideszes, akár emeszpés, akár dékás, akár jobbikos, számomra nulla.
Gyűlölöm azokat, akik adatokat gyűjtenek...
csizmáskond? Viccelsz? Egy épelméjű érve nem volt soha, semmilyen témában, támad, kötözködik, ennyiből áll az itteni ténykedése.
A nick nevedbe nem kötöttem bele, --pont lesajnálom, hányszor váltogatod--,
csak bátorkodtam megjegyezni, hogy nem az első.
Egypárt rendszer van, remélem azt tudod, hogy ez mit jelent?
Az egypárt rendszer úgyis megvalósul - amint azt a fidesz példája bizonyítja - hogy csaki és kizárólag - konszenzus nélkül - a saját elképzeléseit, terveit valósítja meg !
Mit gondolsz, miért szabotálják folyamatosan, az összes mérvadó hatóság fideszes többségű tagjaival a népszavazási indítványokat ?
Azéprt, mert népszavazásokkal lehetne megbuktatni a rezsimet !
Svájcban tudják, hogy mi az a népszavazás, akár önkormányzati, akár állami szinten ! Ott súlya van az emberek akaratának !
Ott demokrácia van !
Patkányisztán ettől nagyon messze van !
Lassan már a kádárival sem hasonlítható össze, a kádári javára !
További jó Orbán gyűlölködést, én nem veszek részt ebben.
Üdv.
Előzőleg sem azért nem írtam le, mert lusta vagyok, csupán nem gondoltam volna, hogy mindent a szádba kell rágni.
Ajánlom a fidesz.hu-t ott még (talán) találsz olyanokat akik szeretik a pártot...
Jól létszik és jól elkülöníthető ezek alapján a fidesznyik primitív csürhe, meg az ellentéte is ! Nem ?
Butaházy csinéltz volna egy kis kavart, hogy l4egyen okuk a rendőröknek a dőúrva fellépésre, s ez a híradásokban már úgy jött volna le, hogy a "balosok" törtek-zúztak !
Egyébiránt, ha az éppen regnáló kormányfő nyíltan bevallja, hogy folyamatosan hazudtak - ezzel kőkeményen átb@szarintva főleg a saját híveit - a KÖTELEZŐ MINIMUM, némi "törés-zúzás". Ilyen estben, ha egy társadalom a tábla-zászló lengetésnél többre nem képes, már húzhatja is le magát a klotyón.
" semmibe venni a fékek és ellensúlyok rendszerét, "
nab@sszameg azok a pártelknökök akik ma magukat csak magukat kiáltják demokratikusnak épp azok nem bírták fékezni magukat a hazugságok és félrevezetések terén amikor kormányon voltak...moist meg ellenfékeznek meg sulyoznak...
Orbán már eddig többet hazudott, mint Gyurcsány, amíg Gy.-ban volt getrinc legalább a sajátjai előtt elmondani az igét, addig a patkányvezérben ez meg sem fordult . Már legalább a negyedik kommunikációs lóf@szokat állítja csatasortban, mert nem képes belátni, hogy nem a kommunikációval van gond, hanem a qrmányzással !
Mikor a már egyetemisták tiltakoztak a tandíjak drasztikus emelése ellen, akkor Rózsika és társai hüledeztek, hogy milyen butuskák ezek a gyerekek, hát rájuk nem is vonatkozna az új tandíjrendszer, csak az utánuk jövő generációra. Ezeknek az idiótáknak fogalmuk sincs arról, hogy mi a szolidaritás. Mi az mikor kiállunk másokért önös érdek nélkül, mert ők nem tudják megvédeni magukat.
:D
Sajnos, akiknek leginkább példát kellene mutatniuk emberségből,
pont azok nem tudják, mi is a szolidaritás.
Ráadásul túlkoros Rózsika, - szakmáját tekintve-, ugyebár pedagógus. :(
Új hozzászólás