Az LMP, az Együtt és a PM is tiltakozik a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj ellen.

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség a honlapján tette közzé, hogy 2015. január 1-ét követően minden napelem után kilónként 114 forint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni, ami – számításaik szerint – mintegy 2000-2500 forintos modulonkénti áremelést jelent. Közleményük szerint ez azért is érthetetlen, mert a napelemek fő összetevői mind újrahasznosíthatóak.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke erre reagálva közölte, elfogadhatatlan számukra, hogy az Orbán-kormány környezetvédelmi adóval akarja drágítani a környezetkímélő napelemeket. Bejelentette, hogy törvénymódosító-javaslatot nyújtanak be a jogszabály megváltoztatásáért, a köztársasági elnököt pedig arra kérik, hogy valóban tegyen a környezetvédelemért, és akadályozza meg a napelemek megadóztatását.

Pápa Levente, az Együtt – A Korszakváltók Pártja gazdaságpolitikusa közleményében arra szólította fel Áder János köztársasági elnököt, hogy az általa idén létrehozott Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóság akadályozza meg a napelemek termékdíjjal sújtását. Az ellenzéki párt elnökségi tagja ostobaságnak nevezte az új sarc kivetését.

Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja az Orbán-kormány egyik legsötétebb ötletének nevezte a napelemekre kivetett termékdíjat. A PM írásbeli kérdést tesz föl az érintett minisztereknek, hogy megtudja, mi az oka a környezetvédelem megadóztatásának, és mit kívánnak tenni a nyilvánvalóan elhibázott szabályozás korrekciója érdekében – közölte, továbbá felhívta a figyelmet, hogy a napelemek után kétszer annyi környezetvédelmi termékdíjat kell majd fizetni, mint a súlyosan környezetszennyező savas akkumulátorokért.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
@Csizmás Kond: 14:26
Talán üdvözölni kellene minden egyes új adó bevezetését ?
A kormány ötletszerűen kitalált és bevezetett elvonásai, adó miatt helyzet már kezd tragikomikussá válni.
Megpróbálták már ezek külső szemlélő nézőpontjából értékelni tevékenységüket ?
Biztos, hogy nem mert ha megtették volna szégyenükben elbujdokolnának a pusztába, mint annak idején Rózsa Sándor. Boccs. rossz a hasonlat. Rózsa Sándor segítette a szegényeket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Ma már az volna a csoda ha valaki nem tiltakozna...
Sziszifusz
@Csizmás Kond: 14:26
Talán üdvözölni kellene minden egyes új adó bevezetését ?
A kormány ötletszerűen kitalált és bevezetett elvonásai, adó miatt helyzet már kezd tragikomikussá válni.
Megpróbálták már ezek külső szemlélő nézőpontjából értékelni tevékenységüket ?
Biztos, hogy nem mert ha megtették volna szégyenükben elbujdokolnának a pusztába, mint annak idején Rózsa Sándor. Boccs. rossz a hasonlat. Rózsa Sándor segítette a szegényeket.
Linna
@Csizmás Kond: Miért, ennyi hülyeség láttán mit tegyünk? Esetleg sírhatunk kínunkban, hogy hazánkban a farok csóválja a kutyát.
Csizmás Kond
@Sziszifusz: Dehogy ...az ötletszerüség pedig ha kell még értékelendő is ugyanis ez sem a kispénzű embereket sújtja.
Csizmás Kond
@Linna: ...te, a családod vagy a barátaid hány napelemes áramfejlesztőt szerettetek volna venni, hogy ilyen érzékenyen reagálsz ?
Boszi27
@Csizmás Kond:Az is egy csoda, hogy kormányunk ekkora, világraszóló baromságokat erölködik ki magából! Talán éljenezni kellene??!!!
"a napelemek átlagélettartama 35-40 év, és teljes egészében újrahasznosíthatók, hiszen a keretük szilíciumból, azaz a föld ötödik leggyakoribb eleméből és alumíniumból van. A napelemek működésük során csökkentik szén-dioxid kibocsájtást, hiszen megújuló energiából, a nap energiájából állítják elő a villamosenergiát, kiváltva ezzel a hagyományos fosszilis és atomáramot, tehát semmiképpen sem nevezhetők környezetszennyezőnek."
"az új termékdíjnak és a kiemelkedő ÁFA kulcsnak köszönhetően a határon túli vállalkozások kerülnek helyzeti előnybe, hiszen a termékdíj csak a forgalomba hozót terheli, az ÁFA meg minden környező országban jelentősen alacsonyabb. "
papa.49
Vajon a ,,környezetérzékeny,, KE. erre mit lép, mert ez a dobás már szinte ki is írja a kÁder Jánost a ENSZ. titkárnak jelentkezők közül...
Sziszifusz
@Csizmás Kond: 15:18
Ez most véletlen volt ? A gazdagoknak eddig kedveztek.
Az is lehet, hogy már annyira bajban van a költségvetés, hogy már a felső réteget is kénytelenek adóztatni.
világlátó
A kormány felé ki és mikor határoz meg környezetvédelmi adót? Felsorolni sem lenne egyszerű azt a természet- és környezet elleni vétséget, bűncselekményt, amit intézkedéseikkel okoznak. Csak a legutóbbi a dugók okozta károk az autópályák és a megyei utak kapcsán.
Csizmás Kond
@Boszi27: az átlagélettartalom csak képzelet, ugyanis még nem érték meg azt...
minden anyag újrahasznosítható...
a napelem a működése során csökkenti a co kibocsájtást de az előállításakor növeli...
az áfa és a többi kifogás meg hasonló az internetadóhoz...
Csizmás Kond
@Sziszifusz: lehet az is viszont épp azokkal tüntettetnek akiket nem érint.
Sziszifusz
@Csizmás Kond: 15:34
Szolidaritásról nem hallottál ?
hetöndöe
Ha szélerőművet építesz,azt fogják megadóztatni,ha vizit,akkor meg azt.
Idióta egy társaság ez,csak az adóztatáshoz értenek,a gazdasághoz teljesen hülyék.
Be kell tömködni a költségvetési lyukakat,amit ők okoztak a fosztogatással.
Minél többet adózunk,annál többet lopnak de a folyamat csúnyán a visszájára fordulhat és akkor jön a lámpavas.
Toby
Mit várunk ezektől a technikai analfabétáktól akkor, amikor Vígh László parlamenti főparazita, egy iskola tetejére tervezett napkollektortól várja a közhálózatba visszacsatolt elektromos áram termelését és ilyen módon olcsóbbá tételét !

Ez a főbarom is csak arra alkalmas, hogy szalagokat vagdosson át, parazita disznó !
Tekla
Magyar Napelem Napkollektor Szövetség ???
Én meg szövetség ellenes szövetséget hozok létre és megadóztatok mindenkit ,aki szövetségi tag? Mert ez így megy?
Mi a francnak ezeknek , hülyeségre szövetség , elég legyen már a jogászkodásos szervezkedősdiből:
Linna
@Csizmás Kond: Egyelőre hármat szerettem volna, de az ajánlattétel után rájöttem, hogy nem tudom finanszírozni. Kicsit gyűjtögetni kellett volna, vagy gondolkodtam először csak egyen, és aztán bővítgetni. Bár ezt már nem tudom, lehet-e, mert ugye abbamaradt a dolog. Most meg már úgy látom, nem lesz belőle semmi.
A szomszédom is akar, ő már ősszel el is kezdte az anyag gyűjtögetését, ő fiatal, ketten dolgoznak, ráadásul villanyszerelő (és igazi ezermester). Nálunk nagyon sokat süt a nap, (az országos átlag felett), a házunk tájolása is megfelelő. (Ennek csak egy hátránya van, sokat kell nyáron locsolni.)
Szóval én ezek után már biztos nem fogok tudni olcsóbban energiát szerezni. Tehát érted, hogy miért érint ennyire.
kisangyalom13
Kedveseim, amikor büszkén felvették a vissza nem térítendő pályázati pénzeket, a napelemekre, arról miért nem nyilatkoztak?
F_Viktor
@Sziszifusz: Írod:
"Az is lehet, hogy már annyira bajban van a költségvetés, hogy már a felső réteget is kénytelenek adóztatni."

Hülyeségeket beszél bocskoros cica, miért lenne csak a gazdagok kiváltsága a napelem??
A gazdag kifizeti a 200 ezres gázszámlát, míg a napelemet használó évi 50-60 ezerből biztosítja házának villamosellátását, fűtését (pl. ionkazánnal), meleg vízét.
Juhász István
Amikor behozták a dohányellenes, a szénsavas üditők elleni, majd most nemrég a szappanadót, még lehetett dumálni, bocs, BELEDUMÁLNI, az egészség, a környezet védelmét. Most mi a fészkes fenét fognak beledumálni a környezetkimélő rendszer megadóztatásába::: vagy hablatyoló árpi, erre is tud valami frankót mondani?
coyote3
Gondoltam, hogy lesz olyan balfütykös, aki ezt is védi :))) Ez ám a rezsicsökkentés !!!
Desischado
Na, erre mit fog lépni "környezetvédő" áder janó? Kiváncsian várom!
Csizmás Kond
@Linna: más a nepelem és más a napollektor, míg az első a fényt hasznosítja addig a második a hőt.
A napelem még az egyszerű embernek nagyon nem éri meg ugyanis egy kb négyzetméteres cella a saját árát úgy kb 15 év alatt termeli ki sőt ha hozáadjuk a velejáró fogyasztók kapcsolók és csatlakozók cseréjét még az ár növekszik.
Linna
Melyik csinál meleg vizet? Mindegyik? Lehet, hogy azzal a szerelővel nem is jót kérdeztem/beszéltem? Na most jól megzavarodtam. További tájékoztatást tudsz adni?
kukac50
Gátolják a fejlődést,ki az a marha aki a napkollektora is adót vet ki,vagy megszavazta azt?
oncogito
Áder, a nagy környezetvédő mit szól ehhez?
Vagy várjuk meg, míg Orbán megmondja neki...?
Boszi27
@Csizmás Kond: Azt kell mondjam, csupa hülyeséget írtál. Nem is akarom részletezni, mert utánanézhetnél a neten. Nem szükséges addig élni, ameddig a napelem használható, vannak erre számítások. Az sem igaz, hogy minden újrahasznosítható: hogyan hasznosítod az atomhulladékot?. látszik, hogy Paks-párti vagy. Esetleg elmélyülnél a témában mielőtt idefirkálsz valami blődséget! Úgy látszik a történelem-hamisítás mintájára a tud.-techn. eredményeket is pártalapon értelmezik egyesek.
Csizmás Kond
@Boszi27: abból a csupa hülyeségből csak egyet neveztél meg habár az atomhulladékot is újrahasznosítják, viszont nem vagyok paks párti csak mielőtt elhinnék valamit próbálom megérteni, ilyen ez a napos elemek is. A ma leghatékonyabb napelem amit az ürszondákon használnak max 40 %-os teljesítménre kélpes. a közfogyasztásra gyártottak jó ha 25%-ot elérnek...szóval még csak divat és nem üzlet.
amúgy ha már ekkora nepelem párti vagy miért nem veszel magyat kifejlesztésű napelemcserepet ?
m.macskosz
@Desischado: ma, 09:32 Most láttam ay RTL híradójában, hogy keresték Káder urat ebben az ügyben, de nem volt érkezése megmagyarázni a bizonyítványát...:(
human
Kíváncsi leszek, hogy a nagy környezetvédő Áder mit lép az ügyben.
human
Valakitől azt hallottam, hogy a már felszerelt napelemekre is vonatkozik az adó. Remélem, hogy csak ő értette félre az új adót.
Csizmás Kond
@Linna: Ha nem nyomsz egy választ erre akkor nem biztos mindent észreveszek...szóval melegvizet mindkettő tud csinálni de direkt csak a kollektoros de azt is jobb ha másodlagos hőcserélővel szereled fel mert akkor télen is használható, különben elfagy.
Méretre a kollektor sokkal több energiát képes átváltani mint a fényelemes.pl egy két négyzetméteres vörösrézcsüves kollektor képes kb 500 liter vizet 70 fokon tartania míg egy ugyanekkora elem ami áramot fejleszt csak kb 80 voltot termel .
papa.49
@Boszi27: Nem ,,csalatkoztam,, a ,,nagy manipulátorban,, mindig is ilyen kétszínű xarházinak gondoltam...
papa.49
@human: Még nem tudhatja mit fog válaszolni a kÁder Jankó, még nem ért haza a segg amelyik a tudnivalókat közli vele...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.