Drámai helyzetképet fest a kormány oktatáspolitikájával foglalkozó mai cikkében a Népszabadság.
Az írásból kiderül, hogy az előző ciklusban ötven százalékkal növekedett az egyházak által fenntartott iskolák száma. A lap szerint az állam egyfajta egyházi iskolahálózatot akar létrehozni – idemenekítheti a gyerekét a felső középosztály a tudatosan lebutított állami köznevelésből.
Ha a szülő biztosítani akarja azt, hogy gyereke eljusson az érettségiig, akkor a kialakított rendszer miatt, inkább egyházi iskolába íratja.
Szüdi János jogász, közoktatási szakértő rámutatott, hogy az egyházi iskoláknak a fenntartó saját kerettantervet hagyathat jóvá. Így paradox módon pont ők lesznek a liberálisabb szellemű intézmények, mert felmentést kapnak a kötelező kerettantervek alól, eltérhetnek a központi tananyagtól, ennek megfelelően az állami iskolák számára kötelezővé tett, drasztikusan szűkített tankönyvjegyzék sem vonatkozik rájuk, olyan tankönyvből tanítanak, amilyenből csak akarnak.
Szüdi szerint minden adott, hogy létrejöjjön az elitképzés az egyházakon keresztül.
47 hozzászólásarrow_drop_down_circle
www.youtube.com/watch?v=-Q7RHR2eD2k
en.wikipedia.org/wiki/M18_Hellcat
Én róla vettem a nevem nem a repcsiről. :)
2013. szeptemberétől az iskolát átvette az egyház. 2014. májusában kirúgtak kb 20 embert. A munkaviszonyunk 10 hónap lett - ezután kaptunk végkielégítést. A 26 évi közalkalmazotti jogviszony helyett. Van akinek ez 31 év volt.
Másfél millió forintokat vettek ki emberek - zömmel ötven felettiek- zsebéből.
Aztán - én elvetemült eltévedek német oldalakra is - olvasom ám, hogy a Magyarországi Kolping Alapítvány büszkén számol be májusban az anyaintézménynek, hogy sikeres gazdasági évet zárt.
Azóta van akit közmunkában visszafoglalkoztatnak, jogi ismereteket tanít a hittan tanár, középfokú nyelvvizsgával tanítanak nyelvet, és még a titkárnő is kapott órákat.
Az ellenőrzésen meg hogy-hogy nem mindent rendben találnak...
Nem is ez a lényeg, hanem, hogy milyen álságosak. Hogy aki be sem tette a lábát templomba, sőt MSZP színekben indult a választáson, az hirtelen hithű katolikus lett - és büszkén meséli, hogy az ő fia Jobbikos. ( Persze azóta vezető)
Én hívő vagyok, de soha nem bírtam a papokat. Nemhiába.
Azt olvastam,hogy a buta emberek könnyebben elfogadják és nem is ismerik a törvényeket,ezért könnyebben irányíthatóak,kevésbé lázonganak,nem tudnak összefogni.
Na ezért is tanul OV.lánya,és még sok más politikus gyermeke külföldön.
www.kolping.hu/kolping/index.php
Egyébként a '45 előtti református iskola mellé a szocializmus idejében társadalmi munkában építettünk egy akkor modernnek számító 8 tantermes sulit, na abban az építésben rendesen kivettem a részem, aztán most 2010 után szépen a református egyház lenyúlta a sulit...
Nem is lenne ezzel baj, ha önkéntes alapon menne , de ahol egy iskola van, és nincs más lehetőség, ott tényleg szomorú. A gyerekek nem ettől lesznek hívők.
De mit várunk olyan "keresztényektől", akik azt hiszik, hogy a nép lecseréli a Tescot a templomra...
Mert volt ugye a "Csuhások térdre!", most meg van, ugyanazoknak fényes a hátsó fele.
Azok akik nem látnak mást az orbitális fütyiszes hazugságokat soha nem is gyógyulnak ki ebből, sajnos...
Végül is '90. ben NEM TÖRTÉNT VALÓDI RENDSZERVÁLTÁS, CSUPÁN GENGSZTERVÁLTÁS VOLT, ugyanannak a pártnak az emberei maradtak hatalomba, mint akik előtte voltak...
Ezért kellett volna az teljes ,,tabularáza,, mert így bárki, aki eltudta tüntetni a rá terhelő adatokat folytathatta tovább ,,a Lenini úton,, és ebben volt az Antall kormány legnagyobb felelőssége...
nemkutya.com/like/87554
Na, én pucolok, jó éjt!
Új hozzászólás