A magyar-német gazdasági és politikai kapcsolatok hosszú évek óta a lehető legjobbak – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, miután szerdán Budapesten tárgyalt a német konzervatív CDU/CSU parlamenti frakcióvezető-helyettesével.

Arnold Vaatz hangsúlyozta: a német politika támogatni kívánja Magyarországot a gazdasági konszolidációban. A megbeszélésen emellett több téma, köztük a bevándorlás és Ukrajna ügye is napirenden volt.

Rogán Antal a találkozó után újságírók előtt azt mondta, Angela Merkel német kancellár közeledő – február 2-ai – budapesti látogatása azt fejezi ki, hogy a magyar-német gazdasági és politikai kapcsolatok hosszú évek óta a lehető legjobbak.

Kiemelte a szoros gazdasági együttműködést, amit jól mutat, hogy Magyarországon az elmúlt négy és fél évben több mint ötmilliárd euró értékben fektettek be német vállalatok.

Az európai gazdaságpolitikáról szólva a frakcióvezető jelezte azt is: Magyarország erőteljesen támogatja a német politika azon törekvését, hogy nem szabad fellazítani a konvergenciakritériumokat. Ennek megfelelően Magyarország is évek óta stabil költségvetési politikát folytat – tette hozzá.

Arnold Vaatz – aki azért is érkezett Magyarországra, hogy előkészítse Angela Merkel budapesti látogatását – elmondta, a kancellár szívén viseli a Magyarországhoz fűződő stabil kapcsolatokat, a német politika támogatni akarja Magyarországot a gazdasági konszolidációban, szeretne tenni a növekedéséért, a politikai stabilitásáért.

Az európai bevándorlásról szólva a CDU/CSU frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta, humanitárius, az európai értékeknek megfelelő megoldásra van szükség az ügyben.

A németországi helyzetet vázolva jelezte: Németországnak demográfiai okokból szüksége van bevándorlásra. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a menedék és a migráció eltérő tényállás. Véleménye szerint a törvényi szabályokat úgy kell alakítani, hogy a szakemberek bevándorlásának lehetségesnek kell lennie, de ezt le kell választani "a menedék tényállásáról". A politikus a menedékjoggal való visszaélésnek nevezte, ha a menedéket nem fenyegetettség, hanem a remélt gazdasági előnyök miatt veszik igénybe.

Rogán Antal a témával kapcsolatban azt emelte ki: Európában közös megoldást kell találnia arra, hogy miként tudják egymástól szétválasztani a politikai menekültek és a gazdasági bevándorlók kérdését.

"Legyen egy országnak joga, hogy eldöntse, milyen formában fogad megélhetési, azaz gazdasági bevándorlókat" – mondta.

Tavaly 45 ezren kértek Magyarországon politikai menedéket, közülük csaknem 20 ezer koszovói volt. Koszovó esetében azonban ma nem állnak fenn azok a politikai feltételek, hogy ott üldözésről lehessen beszélni – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.

A jelenlegi európai és magyar joggyakorlat nagyon hosszadalmas a menekültstátusz elbírálását illetően – tette hozzá.

Azt is mondta, hogy ha Európán belül gazdasági kérdéseket bevándorlással kell megoldani, akkor érdemes az európai országokon belüli munkaerő-áramlást előtérbe helyezni.

Az ukrán helyzettel kapcsolatban mindkét politikus elítélte Ukrajna területi szuverenitásának megsértését. Egyetértettek a közös európai álláspont szükségességében. Az Oroszországgal szembeni szankciókról Arnold Vaatz kérdésre úgy fogalmazott, "a szankciók azonnal véget fognak érni, amint az azokat kiváltó okok megszűnnek".

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tarhonya
mondtál te már ennén nagyobb baromságikat is te gyikszemű sunyi selejt !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vonotok
@volvós: Merkel asszony hiába teszi helyre ezeket a pökhendi ficsúrokat. Sajnos amíg az Európai Nép párt nem zárja ki a soraiból a Fideszt tehet len, még Ö is.
vastagon mernék rá fogadni, hogy a kormányunk a látogatás után dicshimnuszt fog magáról árasztani.
És a sok barom benyeli.
papa.49
Tonyó megint hazudsz, mert mozog a pofád...
vadsanca
Ha most lennék gyerek, szívesen meghallgattam volna lefekvés előtt és még talán el is hinném. Mint pl. a Piroska és a farkas című mesét.
Csak az a baj, hogy már ezen túl vagyok és nem tudom eldönteni, hogy ezen most röhögjek, vagy jól kikáromkodjam magam.
Tisztelt képviselő-urak! Mikor veszik már észre, hogy régen elb@szták a renoménkat.
coyote3
Erre azért nagy összegben ne fogadj" parasztgyerek" :))))
keresztapa
Merkelbe hinni annyit jelent, mint Gyurcsánynak igazat adni. Aki feladja Európa gazdasági érdekeit az USÁ-nak amely hülyére keresi, magát az EU rovására. Miközben EURÓPA tönkreteszi gazdaságát, hogy nyalizzon a jenkiknek , Amerika növeli oroszországi exportját. Másrészt, ha ne adj Isten háború törne ki Európa és Oroszország között. Az USA megint kimaradna területileg a háborúból.De az USÁ-nak is cumi, ha az EU és EAU összefog és lesz szabad kereskedelmi egyezmény, és a kereskedelemből kivonják a dollárt. Való színesíteni lehet, hogy megvannak húzva az új határok is, hogy hol fognak az új határok húzódni, és ki melyik nép, és ország tulajdonosa lesz. Liszabontól -Vlagyivosztokig Merkelpedig az utóbbi hónapokban többször jelezte, hogy hajlandó az EU és az Orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Unió érdekeinek egyeztetésére, kiegyensúlyozására.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.