Egy szélsőbaloldali frakció létrejöttével fenyegetne a baloldali jelölt esetleges győzelme a tapolcai időközi országgyűlési képviselőválasztáson – mondta a fideszes Gulyás Gergely csütörtökön az MTI-nek.

A kormánypárti politikus, parlamenti alelnök arról beszélt, hogy az MSZP és a DK jelöltjének a megválasztása hatással lenne az Országgyűlés munkájára, ugyanis Pad Ferenc döntésétől függően akár önálló képviselőcsoportot alakíthatna és vezethetne Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK)elnöke.

Az új országgyűlési törvény szerint öt képviselő alakíthat frakciót, a DK jelenleg négy mandátummal rendelkezik. A baloldali jelölt csatlakozásával meglenne Gyurcsány Ferencnek a szükséges létszám, hogy újra frakcióvezető legyen – mutatott rá Gulyás Gergely.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
De félnek még mindig a Gyurcsánytól.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
De félnek még mindig a Gyurcsánytól.
human
Ha Gyurcsány újra szót kapna a parlamentben, akkor Orbán kénytelen lenne újra összemérni az erejét vele. Annak meg legutóbb az lett az eredmények, hogy Orbánnal felmosta Gyurcsány a padlót. Bocsánat miniszterelnök úr, de így van.
youtu.be/fOf_Zen_Jns
wagabund
Gyurcsány előbb-utóbb, de újra ellenfél lesz... azért érdekes, hogy ennyire félnek egy embertől..

valamit tudhat, amit a többi nem.
Hellcat
Ez annyira nagyon szánalmas már...Egyébként meg a fidesz a nagy hozzáértésében magára borítja a szart...nem kell ide szélsőbal meg gyuresz...
nyanya001
Orbán sokkal alkalmasabb lenne, mondjuk ha FIFA - n belül
lenne valami elfoglaltsága !
Clavigo
Jujjjuj...Orbán elvtárs kezdi telekakálni az Armani-rugdalódzóját??
Clavigo
@nyanya001: A csúzliszáju Bugris sehova sem lenne alkalmas.Semmilyen munkára nem fejlődött ki az agya. A FIFA. miért égetné magát egy megyei harmad osztályu labdaszedővel ?? :) :)
Nemezis
Inkább Gyurcsány, mint újra a fidesz, vagy a jobbik.
nyanya001
@Clavigo: Valami aktatologatóra gondoltam :))
Clavigo
@nyanya001: :) :) Igazad van :) :) Mikor ott lejár a munkaidő,,egy széles kefével a folyosókon tudna akta-tologatást is végezni. :)
Tibor43
Ezt a "feltámadás" ügyet beszéljék meg a KDNP-vel...
Ők a szakértők.
nyanya001
Tartanak, mert ha Gyurcsány hatalomra kerülne, lenne elszámoltatás
és mást nem építenének az országban, mint nektek börtönöket !
verum
@nyanya001: - szerintem nem elsősorban Gyurcsánytól tartanak, hanem a hatalom elvesztésétől.
Amit talán legjobban Gyurcsány veszélyeztet.
És attól tartok, ezek már nem adják ki szépszerével a hatalmat a kezükből, túl sok a veszteni való.
Vagy nem lesz már szavazás 2018-ban, vagy nagyon nagy csalás lesz, amit nem fognak tudni megakadályozni, ahogy eddig semmi szemétséget sem tudtak...
nyanya001
@verum: Tömören, velősen megfogalmaztad a lényeget !
verum
@nyanya001: - pedig jobban szerettem volna egy tömör és velős cáfolatot... :-/
aremy
hát tarthattok is mert most volt a husvét. hogy erre nem gondoltak ezek a címeres magyarok .
aremy
@nyanya001: esetleg labda szedegető?
soljanka
Gyurcsány meg a szélsőbal :) Ezek tényleg nem normálisak! Viszont qrva jól keverik a lapokat.
nezelodo
Na ez már jó jel, ha rettegtek, felér egy vallomással a bekövetkező büntetőeljárásban.
Desischado
Nagyon tud valamit a Feri, hogy ennyire félnek tőle! Féljenek is! Mert én is azt mondom, inkább százszor ő, mint egyszer a fidesz és a jobbik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.