Azt nem lehet mondani, hogy csütörtökön Orbán Viktort ugyanolyan lelkesedéssel fogadták volna tapolcai kampánykörútján, mint néhány évvel ezelőtt bármerre az országban.
A Youtube-ra felkerült videón látszik, hogy a miniszterelnök beszédét az emberek szó szerint széttrollkodták. Felháborodott bekiabálások, lökdösődés, igazi káosz kísérte az eseményt, mindenki ki akarta fejezni saját véleményét, amely "nyilvánvalóan más ", mint Orbánéké. Volt olyan is, aki szerint ez a kormány ötmillió nyomorult és néhány száz hűbéres rendszerét építette ki.
Az is kiderül a felvételről, hogy Borbély József, az Apostoli Magyar Királyság kormányzója elcsodálkozott azon, hogy a kormányfő egyáltalán Tapolcára mert menni, szerinte ő már rég lemondott a városról. Egyébként az esemény hangosítását is a kormányzó – egyben képviselőjelölt – intézte, aki azt is elárulta, mit tenne, ha rá szavaznának. Többek közt amnesztiát adna Orbán Viktornak.
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
index.hu/video/2015/04/09/orban_hazudik_visszaszolt/
Pontosan. Közben Orbán mondta, hogy demokrácia van mindenkinek joga van tiltakozni, tönkre tenni a napját.
Ráadásul a srácnak ellentétben a sameszokkal kulturált megjelenése volt, bizonyára normálisan fogalmazta meg a mondandóját (nem g@cizik mint a koleszosok).
Egy-két hónap múlva úgyis meg változtatja a véleményét.
Ahogy érdeke,és politikai széljárás diktálja.
Ilyenkor mindig eszembe jut a '88 környéki fiatal orbán. Akkor pont a másik oldalon állt, és a mai tüntetőknél jóval nagyobb volt a hangja.
www.youtube.com/watch?v=Aqq6gHBmq00
scontent-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/v/t1.0-9/10641132_882747621763609_7775876273388904991_n.jpg?oh=fdc32907e8f5332af883482c2644edaf&oe=55A7B1D6
DE ÉN AZT VÁROM MIKOR TÉRDENÁLLVA KÖNYÖRÖG-AZ ÉLETÉÉRT...
@nyanya001: DDDDDDD-kiváló kordokumentum!
már unalmas . :-(((((((((((((((((((((((
Új hozzászólás