Nemrég került a mozikba az Argo2, amiben Kulka János is szerepel – ennek kapcsán beszélgetett vele a hvg.hu. Az interjúból kiderült, Kulka szerint az nem működik, hogy azért ne forgasson filmet a Filmalappal, mert "nem szereti Orbán Viktort, és nagyon rosszul viseli azt, ami ma történik Magyarországon".

Arra a felvetésre, hogy a politika a színházi életbe történő avatkozásának 2015-ben milyen hatásai vannak, így felelt:

Ma már inkább csak ezt a borzalmas megosztottságot érezni. (...) Szerintem értelmezhetetlen, hogy politikai alapon hozzanak létre egy teátrumi társaságot. Van baloldali meg jobboldali színházigazgatók egyesülete? Nincs, ennek a művészetben nincs helye. (...) De olyat, hogy például Vidnyánszky Attila azt mondja, hogy a kritikusok ne írjanak rossz kritikát az előadásokról? Akkor minek ez az egész? Minek kellünk mi hozzá, minek kellenek a nézők? Számomra ez teljesen érthetetlen, és már nem is nagyon akarom érteni.

Az ellenzéket "teljes szétesésként, totális csődként" jellemezte. Úgy látja, az emberek valamiért nem becsülik a saját életüket, és a kisujjukat sem mozdítják, hogy bármi megváltozzon.

Kulka János: csak ezt a borzalmas megosztottságot érezni

Nyilván benne van a politikusok balféksége is, hogy képtelen létrejönni egy olyan párt, ami mögé beállnának mások, mert ez a civilkedés, meg ez a finnyáskodás, hogy én ezzel meg azzal nem, ez így nem fog menni. Beleesett Magyarország egy nagy lukba, ahonnan nem tudom, mikor fog kimászni

- tette hozzá.

A színész a Jobbik erősödéséről azt gondolja, hogy "nagyon-nagyon gyenge bizonyítvány" ez ránk nézve, a legkevésbé akarja hinni, hogy a magyarok ilyenek.

Talán ez is egyfajta komfortzóna. Ezt ismerik az emberek: van egy diktátorod, az megcsinálja helyetted, az dönt helyetted, neked nem kell semmit tenned, fizetést kapsz, lakást tudsz venni, autót tudsz venni. Semmi több, de ez legalább ismerős. Mintha ebben a szoft-diktatúrában lennénk otthon

- mondta Kulka a hvg.hu-nak.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Azzal nem értek egyet, hogy a színház, a művészet ne politizáljon. A művészet, ha igazi, akkor a való életet ábrázolja valamilyen formában és ez elválaszthatatlan a napi politikától.
Az ember tragédiája c. dráma is masszívan politizál, vagy Aranytól a Walesi bárdok. Az elvektől, a világnézettől, a hittől megfoszthatatlan a művészet.
Az azonban, hogy ne lehessen kritizálni pusztán politikai alapon, tényleg abszurd és igaztalan.
Bár a hatalom mindig tiltotta azokat a műveket, amelyek számára kritikusak. Ez mindig így volt és így is lesz, amíg embernek hatalom lesz a kezében.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lackó50
A fő irányelv: "OSZD MEG ÉS URALKODJ!" Ilyen egyszerű a képlet. Ez már évszázadok óta bevált régi római recept.
pistapapa
Melegektől undorodok.Pláne ha még fikázza a magyart.
JAJMÁR
@varrólány: Érdekes hozzászólásokat írtál, A boldogság egyébként derű, amit időnként bizonyos örömök segítenek fenntartani. A hittérítők mondanak olyanokat, hogy "örülj annak, amid van", mert így jól kihasználhatják a kiszolgáltatott réteget, - és azoknak még örülniük is kellene.
A mai társadalomban hiányra nevelünk, már a gyerekekbe is bele van nevelve, hogy ezt a hiányt igyekezzen kitölteni. Még az osztályzat is levonó, hiszen a hiány miatt levonódik, és nem a tudás miatt rárakódik a pont.
A derűs ember kiegyensúlyozott, nem csak saját magát, de a környezetét, és a világot is érti, tudja, neki hol a helye benne - és nem azért, mert oda kényszerítik - vannak céljai, amikhez erőfeszítés kell, de meggyőződése, hogy képes elérni őket, mert bízik saját magában. A derűs ember elégedett, sikeres.
Tényleg vannak olyan negatív személyiségű emberek, - akiknek pszichológiai segítség kellene -, akiktől jobb óvakodni. Akiből már csak a panasz, a harag folyik megállíthatatlanul, átragasztja a keserűségét, még ha erről nem is tehet.
Nem könnyű segíteni neki, mert bármit mondasz, a rosszat látja ebben, ahogy írtad,, de ő már nagyon sok rosszat átélt. Nem jó ilyen közegben élni. Márpedig egyre több megkeseredett ember van, és ehhez köze van a társadalmi berendezkedésnek, a mindenkori kormányok politikájának. Az a réteg, már nem politizál, nem tud.
Egyébként a politizáló, a közösségi életet megszabó intézkedéseket figyelő ember, általában boldog.
A megkeseredés a közönnyel kezdődik. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy akit nem érdekel a politika, az közönyös, hiszen érdekelheti egy csomó minden más is. Csak azt mondom, hogy ez nem mérvadó!
Érdekes ez a blog, kiszűrhető a nick nevek mögötti ember személyisége, és lehet, hogy meglep, de itt a legtöbb ember egyébként boldog.
Milyen vizsga??
keresztapa
Kulka érdek nyilatkozata, ha nem lenne kiolvasható, hogy miket lehet politikával elérni! Kettős személyiség!
Anna Mária
@pistapapa: Hihetetlen, micsoda sötét alakok vannak ebben az országban. És még reklámozzák is.
Rád gondoltam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.