Távozásra szólítja fel Gömöri Zsoltot, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét a DK. Szerintük az elmúlt hetek botránysorozatából kiderült, hogy a "Fidesz káderei a paralimpikonok pénzét sem szégyellték ellopni".

A párt emlékeztetett: Gömöri havi másfél millió forintos fizetést vesz fel posztjáért, emellett a Bizottság fizette ki Gömöri 3 millió forintos végtörlesztését is. Az is kiderült, hogy a szervezet több millió forintos szerződésben állhat Gömöri cégével, az elnök ráadásul egy igen drága autót is kapott a Bizottságtól.

A DK közleményében azt is fejtegette:

A fideszes pártkatonák most azokat a hősöket találták meg, akik 14 érmet hoztak haza a londoni paralimpiáról. A paralimpikonok a magyar társadalom legnagyobb küzdőiként edzenek és versenyeznek munka mellett, miközben sokuk csak négy évente, a paralimpiai teljesítményéért kap támogatást a Bizottságtól. A Deutsch Tamás alelnöksége alatt működő szervezet ezeknek az embereknek a pénzéből végtörlesztett, vett autót és fizetett ki több tíz millió forintot Gömörinek.

Ezért a DK úgy véli, az a minimum, hogy Gömöri Zsolt elnök és a teljes elnökség – beleértve Deutschot – azonnali hatállyal lemond. A párt követeli, hogy ezt követően független szakértők vizsgálják ki a Bizottság pénzügyi tevékenységét.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
Ezek lemondani? sose!
Nem vagyok vérmes ember de azt hiszem már ideje lenne lehúzni a kesztyűt, és úgy pofán verni őket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mézike
Ezek lemondani? sose!
Nem vagyok vérmes ember de azt hiszem már ideje lenne lehúzni a kesztyűt, és úgy pofán verni őket.
sziha
@Mézike: azt a vasbol keszult, igazi lovagkesztyut emlegeted, ugye? Mert ha a cerna kesztyure gondoltal, melle lottel... Olyan vastag a pofajukon a bor, hogy az nekik cirogatasnak is keves lenne...
verum
Leemondtani? Röhej!
Felelősségre kellene már végre vonni az ilyesmiért ezeket. Csalás, sikkasztás, elverik a pénzt, ami nem az övék, másra fordítják. Nem arra várni,hogy maguktól odébbállnak, hanem bíróság, vagyonelkobzás!
Ha ez végre egyszer büntetendő lenne, akkor lenne az országban jó világ.
Senara
Ezt a mocsok hogy fogják rá Gyurcsányra ? Kija ****om Tominak válaszolni kell !
justhpeter
@verum: Ez csak komoly lehet, mert viccnek durva. Ha mindenkit felelősségre vonnának, aki lop, csal, sikkaszt,
a, kiürülne a parlament
b, körbe kellene ráccsal keríteni az országot.
verum
@justhpeter: - végre egyszer már el kellene kezdeni kitakarítani!
Desischado
@verum: Egyetértek! De minél hamarabb! Ha tegnap lenne, az is késő lenne! Ezek meg majd kiadnak valami fals közleményt, amiben vastagon benne lesz, ők ők ártatlanok, ez rágalom, amit a DK mondott. Ez lesz a lényege, mert lemondani nem fognak, az hót ziher! Annál sokkal vastagabb a bőr a pofájukon!
wagabund
Távozásra szólítja fel? ...esetleg a bíróság felé? mert ott kellene számot adni..
Anna Mária
Nagytakarítást, hypóval, gyökérkefével!
nezelodo
Nem tudom van-e aki meglepődik az ilyesmin? Azóta, hogy az egyik keresztény képviselő a vastüdősök házát nézte ki magának, már meg sem lepődök, és ez még azzal sem magyarázható, hogy folyton kapatos volt. Szerencsére nem jött össze neki...
eugen4402
Kifizették a Gömöri tartozását, szép gesztus. Amolyan KISZ- hagyományőrzés.
Történt egyszer, még a 60-as években, hogy a cégünk KISZ-gazd.-i felelőse (egy jó csaj) plátói szerelemre lobbant egy hegesztő srác iránt. Aztán a nőgyógyásznak kellett 3000 Ft. , mert annyit kért az abortuszért. Még jó, hogy a KISZ-kasszában volt annyi kápé, minden jó, ha jó a vége.
mate03
@Anna Mária: Ide már a hipó meg a gyökér kefe kevés!Ezt az országot ,csak a tűz tudná megtisztítani!
kukac50
Miért nem nyomoznak és büntetnek ebben az ügyben.Sérült sportolók pénzét ellopni dupla büntetést érdemel! Nem mehettek 2012-ben külföldre mert nem volt pénz rá,de a deviza hitelre abban az évben volt 3 millió vissza nem térítendő támogatás.
Ehhez már Fideszes pofa kell!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.