A kormány kimaxolja a termelési riport műfaját. Szombat délelőtt az M1-en robbant a hírbomba, mely szerint nőtt az állattenyésztési ágazat teljesítménye.
Az állattenyésztés teljesítményének tavalyi bővüléséről beszélt a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában, amelyben kiemelt célként fogalmazta meg, hogy az állattenyésztési ágazat aránya a mezőgazdaság szerkezetén belül közelítse meg az 50 százalékot.
Czerván György szólt a sertéságazatról, közölve, hogy 2013 óta minden felmérés azt mutatja: tartósan hárommillió fölé emelkedett a sertésállomány, és az anyakoca-állomány is folyamatosan növekszik.
Emlékeztetett arra, hogy az élősertés és a hasított félsertés áfájának csökkentése után 2016-tól a sertés tőkehús áfáját is 5 százalékra mérséklik, amit – mondta – a fogyasztók is meg fognak érezni az árak csökkenésében.
Az államtitkár jelezte továbbá: a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban jelentős hazai források állnak rendelkezésre az állattenyésztésre.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.
Azért ugye érthető?:-)
youtu.be/hIgkkOAmngI?t=1m10s
A kis perverzek !
Azt azért elárulhatta volna a Czerván György elvtársúr, hogy ezt hogyan képzelik. A növénytermesztési ágazatot csökkentik az állattenyésztési szintjére, vagy az állattenyésztésit növelik, hogy elérje a növénytermesztés szintjét? Mert az qrvára nem mindegy, hogy a csökkenés a növekedés, fitymasz logika mentén, vagy a növekedés, ahogy illik, valóban növekedés.
Máris van kifogás...
A mezőgazdasági vállalkozók mindig sírnak!
Csak egy traktor 10 millió, egy kombájn 20 millió vagy több,
Sőt! Támogatás évente a művelt terület alapján, hektáronként 45.000 Ft.
Ne sírjanak...
Katasztrofális viszont a tejtermelők megélhetése az alacsony felvásárlási árak miatt!
Támogatni kellene jobban a helyi tejtermelőket, nem áruházakból és 10 kereskedőn átmenő tejet kellene fogalmazni!
Ilyen lépésekkel kellene támogatni a mezőgazdaságot, ilyen lépések mellett lehetne támogatni a családokat, nem a vasárnapi zárva tartás a legfontosabb!
A tehenet vasárnap is fejni kell! :)
Új hozzászólás