Újabb propaganda-plakátot szaggattak le – ezúttal a Ferdinánd híd Podmaniczky utca felőli szakaszán. Kalocsai Kinga és Szeles András miután befejezték, összeszedték a szemetet, majd feljelentették saját magukat a VI. kerületi rendőrségen – írta a Kettős Mérce.

Tettüket azzal magyarázták: szerintük a plakát gyűlöletkeltő.

 Ez a kampány gyűlöletet kelt a menekült emberekkel szemben, úgy állítja be őket, mint akik csak rosszat tennének a magyar társadalommal. Ugyanolyan hazug, mocskos és undorító ez a kampány, mint a 22 millió románozás volt

- magyarázták a blognak.

Arról pedig, hogy miért jelentették fel magukat, azt mondták: nem akarnak kibújni a felelősségvállalás alól, de "ez a plakátkampány olyan szinten felháborító, diszkriminatív és bántó, hogy megengedhető az, hogy olyan eszközökhöz nyúljanak, ami szabályt sért".

Azt még nem tudni, hogy milyen büntetést fognak kapni.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Nem azért utálják a melegeket, zsidókat, kínaiakat, vörös hajúakat, öregeket, nőket, bevándorlókat, stb, stb, mert azok rosszat tesznek, hanem azért, mert tök egyszerű a saját sikertelenségünket rákenni valakikre. Erre a mechanizmusra építenek ezek a plakátok, melyek egyrészt nagyon gecik, másrészt - a történelemben számtalan példa volt erre - roppant veszélyesek. Gondolkozzunk!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Anna Mária
@lópicigáspár: Vigyáztak ám ezek, hogy ne lehessen rájuk húzni a 332-est.
lópicigáspár
@Anna Mária: Ügyvéd és bíró kérdése.
Anna Mária
@lópicigáspár: Az ügyvédeikkel Dunát lehetne rekeszteni.
lópicigáspár
@Anna Mária: Az lehet, de csak egy tökös bíró kel!
Anna Mária
@lópicigáspár: Az elszámoltatásukkor ez csak az egyik pici ügy lesz, a bírón nem fog múlni a három év!
Manhattan
Nem azért utálják a melegeket, zsidókat, kínaiakat, vörös hajúakat, öregeket, nőket, bevándorlókat, stb, stb, mert azok rosszat tesznek, hanem azért, mert tök egyszerű a saját sikertelenségünket rákenni valakikre. Erre a mechanizmusra építenek ezek a plakátok, melyek egyrészt nagyon gecik, másrészt - a történelemben számtalan példa volt erre - roppant veszélyesek. Gondolkozzunk!
Mézike
@lópicigáspár: Szia lópici! :-)
A közösség elleni uszítást a kormány követi el ezekkel a plakátokkal, hiszen minket akarnak uszítani a bevándorlók ellen. Idegen nép ellen. Más etnikai... , faji...
Mézike
@lópicigáspár: Jó! Akkor kihúzom magam! :-)
Anna Mária
@Manhattan: Nem, nem soha! Nem gondolkodunk! Mi magyarok vagyunk! :)))
justhpeter
Szerintem mindegy, hogy van-e tökös bíró vagy nincs, húszezer szabálysértési ügy megfekteti a legtökösebb bírót is.
brutus
En is speciel ki fogom venni a reszemet, meghozza külföldröl !!!
brutus
@lópicigáspár: ...en meg tegnap...
wagabund
@Manhattan: 19.45 Pontos meghatározás. Akiknek kellene, azok pont nem olvassák.
Freewolf
Szeretném már azt olvasni, hogy jól megbüntették a rongálókat!
nezelodo
Micsoda új szokás van kialakulóban! Amikor a választásokat megelőzően tömegesen szaggatták le, ragasztották át az ellenzék plakátjait, se feljelentés, se büntetés nem volt csak tagadás! Én akkor is szerettem volna olvasni hogy eljárás indult a tettesek ellen, de nem olyan polpotosan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.