Miután az ÁNTSZ megtiltotta az ország legnagyobb spermabankjának a külföldi sperma behozatalát, gyakorlatilag leállt a művi megtermékenyítés is – írja a Hirado.hu.

A Kaáli Intézetet vezető szakember, Kaáli Nagy Géza 17 éve foglalkozik művi megtermékenyítéssel. 

"Elhamarkodott, átgondolatlan és embertelen"

- így kommentálta a lapnak az ÁNTSZ döntését. Hozzátette, hogy az intézetek csak a beültetést végzik. Mivel a sperma beszerzése a páciensek joga, nem kötelezhetik őket arra, hogy elfogadják a Magyarországon begyűjtött spermát.

Június óta, az ÁNTSZ határozata alapján csak olyan intézet gyűjthet be spermát a donoroktól, amely a beültetést is végzi. Takács Zsuzsa,  a KRIO Intézet ügyvezető igazgatója elmondta, a jövőben nem feltétlenül kívánják folytatni a spermabank tevékenységet.

A hónapokkal ezelőtt leállított programban részt vevő párok kényszerűségből külföldön keresnek megoldást. A Kaáli Intézet ugyan tervezi a több tízmilliós beruházással járó spermabegyűjtést, ehhez azonban időre van szükség. A donorsperma ára ennek következtében jelentős drágulás elé néz. A jövőben tehát azoknak a pároknak, akik nem tudják az emelt árakat megfizetni, és a külföldi kezelésekhez sincs elegendő anyagi fedezetük, nem marad alternatíva.

Egyébként azért van szükség a külföldi spermára, mert nem megfelelő és elegendő a hazai. Tavaly ugyanis a 153 donorból mindössze kettő volt megfelelő. 

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@Horizont: Az biztos, hogy a spermabank működése a beszerzéstől a hűtésen át a megfelelő kezelésig és adminisztrációig sokba kerülhet, és ennek kis töredéke az, amit a donor kap. De hogy 153-ból kettő megfelelő, az siralmas, viszont gondolom, a vizsgálatok egyből kiszűrik az alkalmatlan spermát, tehát azzal tovább nincs is teendő, el sem jut a hűtésig meg tovább. Legalábbis rémes lenne, hogy az alkalmatlanság a megtermékenyítés, a terhesség, netán a szülés után derülne ki.
És azt is valószínűsítem, hogy akármiyen drága is a donorsperma, a beültetés árához képest jóval kevesebb.

Azt az állandó siránkozását a kormánynak, hogy kevés gyerek születik, piszkosul utálom, mert számtalan módon hozzá tudna járulni a több gyerek születéséhez, ez például csak az egyik lenne, hogy ezt megkönnyítik, tehát nagyon nagy részben a kormányon múlik, mennyi gyerek születik. Mindemellett talán nem kéne a 93000 km2-t km2-enként töméntelen emberrel telezsúfolni.

És talán itt is találó a kétfarkúak egyik menekültes ellenplakátja: "Ha Magyarországra jössz, meg kell várnod, amíg valaki elmegy, hogy mindig ugyanannyian legyünk"
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verum
Nekem elvileg az a véleményem, hogy amíg állami gondozásban annyi gyerek kallódik, addig az örökbefogadást kellene szorgalmazni és egyszerűbbé tenni.
A cikk témájáról meg az a véleményem, hogy teljesen logikus. A gazdagok szaporodjanak, a szegények meg hulljanak.
Ennyi.
nemkati
@Horizont: Az biztos, hogy a spermabank működése a beszerzéstől a hűtésen át a megfelelő kezelésig és adminisztrációig sokba kerülhet, és ennek kis töredéke az, amit a donor kap. De hogy 153-ból kettő megfelelő, az siralmas, viszont gondolom, a vizsgálatok egyből kiszűrik az alkalmatlan spermát, tehát azzal tovább nincs is teendő, el sem jut a hűtésig meg tovább. Legalábbis rémes lenne, hogy az alkalmatlanság a megtermékenyítés, a terhesség, netán a szülés után derülne ki.
És azt is valószínűsítem, hogy akármiyen drága is a donorsperma, a beültetés árához képest jóval kevesebb.

Azt az állandó siránkozását a kormánynak, hogy kevés gyerek születik, piszkosul utálom, mert számtalan módon hozzá tudna járulni a több gyerek születéséhez, ez például csak az egyik lenne, hogy ezt megkönnyítik, tehát nagyon nagy részben a kormányon múlik, mennyi gyerek születik. Mindemellett talán nem kéne a 93000 km2-t km2-enként töméntelen emberrel telezsúfolni.

És talán itt is találó a kétfarkúak egyik menekültes ellenplakátja: "Ha Magyarországra jössz, meg kell várnod, amíg valaki elmegy, hogy mindig ugyanannyian legyünk"
verum
@Horizont: - milyen szintű szegények? Hajléktalan, közmunkás, rokkant, stb. Miért mire gondoltál?
verum
@Horizont: - egyébként az egyet nem értés ebben a témában bizonyára betonstabil.
Mert énszerintem hagyni egy gyereket elkallódni, miközben valaki gyereket szeretne, talán bűnnek is nevezhető.
Rossznak tartom azt a szemléletet, hogy csak a saját vér szerinti gyerek szerethető és nevelhető. És az sem ad semmire garanciát, hogy a vér szerinti gyerek jobb, jobban kezelhető lenne. Pusztán nevelés és önzetlen szeretet kérdése.
Gyereket nevelni nagyságrendekkel fontosabb szerintem, mint pusztán csak szülni.
nemkati
@verum: Ezzel az csak a baj, hogy aki gyereket szeretne, az nem csak 5-10 éves korától szeretne, hanem csecsemőkorától szeretné nevelni azt a gyereket, megismerni és végigélni ettől a kortól kezdve a gyereknevelés minden örömét és gondját. Viszont az anyák a legritkább esetben mondanak le egy gyerekről egyből a szülés után, tehát ilyen picit nagyon ritkán lehet örökbe fogadni.
verum
@Horizont: - abban egyetértünk, hogy az erőltetés csak rosszra vezet. Én szemléletváltásra utaltam.
Az állami gondozott gyereknek is csak egy élete van.
És gondolj bele, a vér szerinti gyerek olyan világban fog felnőni, ahol az elkallódott, bűnöző életre tévedt gyerekekből is felnőttek lesznek...
nemkati
@verum: A meddő párok elsősorban saját gyereket szeretnének. Ezt nem tudod megváltoztatni semmiféle szemléletváltással, és szerintem nem is szabad. Nyilván, ha a gyerek utáni vágy nagyon nagy, és semmi módon nem megoldható a saját gyerek, akkor sokakban felmerül, de csak másodsorban, az örökbefogadás. Ami meg azért nehéz, amit már leírtam, na meg azért, mert egy örökbefogadásra is éveket kell várni. Nem ismerem az ide vonatkozó törvényeket, de az biztos, hogy a nevelőotthonokban élő gyerekeknek csak egy része fogadható örökbe, mert az anyjuk nem mondott le végleg róluk.
verum
@nemkati: - bizony, szemléletváltás sokat segíthetne. Az örökbefogadással kapcsolatban meg azt is írtam, hogy könnyebbé és gyorsabbá lehetne tenni.
Hiszem, hogyha a gyerek után vágyó szülők elmennének megnézni állami gondozott gyerekeket, megismernék körülményeiket, addigi sorsukat, saját gyerek mellé is lehetne örökbe fogadni.
A szülés rizikó, hogy milyen lesz a gyerek, az sok mindentől függ - és a büszkeség, hogy "rám ütött" szerintem igencsak előítélet.
Egyébként ha a gyerekeknek csak azon részét fogadnák örökbe, akikről végleg lemondtak, vagy éppen árvák, már akkor is szebb lehetne az élet.
verum
@Horizont: - ha gondok vannak, igen! Számomra a gyerek nagyságrendekkel fontosabb. És az örökbefogadott gyerek megszületése is ugyanúgy csoda. Csak nem voltam jelen.
Az anyaság szerintem nem elsősorban a szülésről szól.
verum
@Horizont: - még valami. Ha anyagi és családi körülményeim engedték volna, minden bizonnyal fogadtam volna örökbe gyereket a saját mellé.
nemkati
@verum: a büszkeség, hogy "rám ütött" szerintem igencsak előítélet.

Nem előítélet, hanem alapvető tulajdonságunk, amit nem tudunk - és nem is kell - levetnünk.
verum
@nemkati: - miért, az "én nevelésem" menyivel ér kevesebbet?
nemkati
@verum: Nem mondtam, hogy kevesebb (azt se, hogy több). Talán egyformán fontos.
verum
@nemkati: - ha egyformán fontos lenne, akkor nagyobb "divat" vagy talán igény lenne az örökbefogadás. Szemléletváltás kellene...
verum
@Horizont: - tudod sokszor lebegett előttem, mi lett volna, ha az én gyerekem kerül állami gondozásba valami tragédia miatt és senkinek sem kell...
verum
@nemkati: - szerintem az anyaság nem az önzésről, hanem az önzetlenségről szól. Természetes vágy a saját gyerek, de az örökbefogadásnak is annak kellene lennie szerintem.
verum
@Horizont: - a gyerek boldogsága szerintem az anya igazi boldogsága. És nem vér szerinti kisgyerek boldogsága is boldogság.
verum
@Horizont: - egyébként ne sarkítsatok. Nem a szülésről beszélnék le bárkit. De rahedli pénzt kiadni, rahedli orvosi vizsgálatnak, kezelésnek, gyógyszereknek kitenni a szervezetet - akkor már inkább örökbefogadás.
És csak ismételni tudom, a hibának én azt tartom, hogy nem "divat", nem igény az örökbefogadás, csak mint végső rossz jöhet számításba a legtöbb szülőnél. Én ez ellen ágálok.
Január
Minden ember habitusa más, nem véletlen, hogy a kérdésekre a válaszok többfélék. Ki így, ki úgy? Egy család "alapításába" pedig nem lehet beleszólni. Aki akar az szül saját babát, van, aki örökbefogad, ha van rá lehetősége.
Amikor valaki a mesterséges megtermékenyítés mellett dönt, ott azért 50%-ban van rá esély, hogy a baba saját lesz. A másik 50%,-nál pedig besegíthetnek a sperma bankok azáltal, hogy olyan spermát adnak, ami hasonlít a jövendőbeli szülőkre. Pl az egyik ismerős házaspár mind két tagja egyetemet végzett és hasonló kvalitású spermáját kapta meg a mama. A gyerekek, mert ikrekről van szó hasonlítanak az édesanyjukra és nagyon okosak.
Egy örökbefogadás nem jár annyi megpróbáltatással, mint egy lombik baba - itt csak ötödszörre volt sikeres a beültetés - , de a házaspár ezt választotta, és gyönyörű családjuk lett.
F_Viktor
Csodálkozom, de még senki nem fejtette meg ezt az ANTSZ tiltást?

Itt a lényeg, hogy megszűnik a spermabankokban a külföldi sperma.
Jobbereinknek nem kell idegen! E hír hallatán lesz majd társadalmi felháborodás, a szigor enyhülni fog, majd díszpinty mélymagyarjaink megpakolják a bankot, de a csak a parancsra gombot nyomogató fityesz frakciónak is hereverés közben lesz idejük a fejésre.

DE! A jobber birkáknak is kell majd adakozniuk, hiszen zsákmány-birkákra is sokáig szükség lesz. Ők lesznek majd a kerítésen belül akiket évről-évre gyűlölni kell, akikre kiadják a kilövési engedélyeket.
justhpeter
Miután ez is az embertelen "emberminiszterhez" tartozik, nem csodálkozom. Ez valóban "emberminiszteri" családpolitika.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.