Szelényi Zsuzsanna balliberális (?) képviselő ráérő idejében magas sarkú cipőjében letipegett a Rózsadomb tetejéről, és reklámlátogatást tett a debreceni menekülttáborban, ahol fél óra leforgása alatt megállapította, hogy minden békés, a menekültekkel nincs gond, csak a kormány folytat hisztériakampányt. Akadt ugyan nemrég egy apró konfliktus néhány ember között, de azt gyorsan elsimították, a lakosságnak nincs félnivalója. (Ezek szerint békésnek nevezhető, hogy két hete több száz migráns kitört a táborból, gyújtogattak, garázdálkodtak, autókat rongáltak, és csak 150 fős rendőri kordonnal lehetett megfékezni őket.) A tábor lakói Szelényi szerint nem jelentenek veszélyt a lakosságra, a migránsoknak rendőrségi ügyük nem volt (több esetben már bírósági ítélet is született), és a bevándorlók 90 százaléka pedig úgyis egy-két héten belül továbbáll. (Idén januártól május végéig már 50 ezer menekültkérelem érkezett a hatóságokhoz.) A sajtótájékoztató után (mit ér a látogatás, ha...
Nem hecckampány – valóság
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 24., 20:55
Gyurcsány Ferenc jött, posztolt és lebűnözőzte Sulyok Tamást
Nagyvilág
- 2024. May 24., 21:30
Ukrán békekonferencia lesz, csak vendégek nem – Mutatjuk, kik maradnak távol
Itthon
- 2024. May 24., 20:24
Naponta 21 üzlet zárt be Magyarországon – Hol fogunk vásárolni?
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 17:10
Nem bírta tovább, kipakolt a magyarok kedvence, aminek súlyos következménye lett
Szórakozás
- 2024. May 23., 09:25
Erre senki sem gondolt: ezt titkolta az ismert sztár
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Új hozzászólás