"Az, hogy 1300 oldalt nem olvastam el, ez természetes. Nem tettem meg” – nyilatkozta Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányáról a Hír TV-nek. Pedig pont, hogy a MOB rendelte meg a dokumentum elkészítését.

Borkai  arról is beszélt, hogy örömteli, hogy az emberek megismerhették a teljes,  1300-1400 oldalas tanulmányt, "ez örömteli és jó dolog". Holott ez még nem történhetett meg, hiszen azt a budapesti olimpia támogatásáról szavazó országgyűlési képviselők sem ismerték teljesen, csak az összefoglalót olvashatták.

Később már a MOB-elnök is azt mondta:

Éppen illetékesekkel beszéltem, és mondtam egy héttel ezelőtt, hogy én nem látok abban rizikót, sőt, azt gondolom, hogy a tisztaság megköveteli azt, hogy igenis tudomására kell jutnia minden magyar embernek, és hozzáférhetővé kell tenni ezt a több mint 1000 oldalas anyagot.

Ha Ön is megnézné a furcsákat beszélő Borkait, itt teheti meg.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Tényleg "örömteli és jó dolog", hogy az emberek megismerhetik ezt a terjedelmes tanulmányt!
De ha Borkai és a többi döntést hozó nem tudja mit is tartalmaz, akkor hogy döntenek?! Ez kérem nem egy kifli, hogy megveszem a péksékben, vagy a sarki kis boltban! Itt azért hatalmas pénzről, beruházásról, szervezésről, stb. van szó, mely esetleg erkölcsi sikert hozhat, de anyagiak elég kétségesek ugye látva az előző olimpiák eredményességét, a lepusztult stadionokat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
eszegfu
Tényleg "örömteli és jó dolog", hogy az emberek megismerhetik ezt a terjedelmes tanulmányt!
De ha Borkai és a többi döntést hozó nem tudja mit is tartalmaz, akkor hogy döntenek?! Ez kérem nem egy kifli, hogy megveszem a péksékben, vagy a sarki kis boltban! Itt azért hatalmas pénzről, beruházásról, szervezésről, stb. van szó, mely esetleg erkölcsi sikert hozhat, de anyagiak elég kétségesek ugye látva az előző olimpiák eredményességét, a lepusztult stadionokat.
lajospapa
Igen, természetes, hogy nem olvasta! ha nem tud olvasni...?
justhpeter
@lajospapa: Igen, nálunk az a természetes, hogy azok hirdetik az igét, akik ragozni sem tudják. Ebben semmi csoda sincs, hiszen nálunk a sz@r húzza le a budit.
Vizual
Egyetlen ember van Magyarországon aki nem olvasta és érintett. A MOB elnöke. Ő már tudja, hogy olimpia nem lesz. A pénzt meg lenyúlják vele együtt. Érthető. Minek olvassa el ?
lajospapa
@justhpeter: @Vizual: Lehet, hogy nagy pánik lenne, ha véletlen nyernénk! A lenyúlás viszont anélkül is menni fog.
F_Viktor
@eszegfu: Írod:
"De ha Borkai és a többi döntést hozó nem tudja mit is tartalmaz, akkor hogy döntenek?!"

A paksi bővítés esetén mi volt? Melyik képviselő tudta, hogy mire szavaz? Talán az atomtudóssá avanzsált Wittner Mariska? :-)
nemjoezigy
Ha valaki ennyire veri a nyálát az olimpiáért, akkor vállaljon be minden előzetes költséget, a közvélemény kutatáson, a népszavazáson át a nevezési költségekig.
Ez úgy is csak a mészáros, csányi, stb féléknek és a politikusoknak hozna hasznot, az ország költségvetése, ha úgy tetszik az államháztartás, ha úgy tetszik a NÉP csak ráfizetne!
kkalman
A Borkai is csak egy fidesznyik a sok között. Nem is lehet tőle mást várni, minthogy a legnagyobb baromságot is megszavazza. Még akkor is ha ezzel egy országot dönt nyomorba.
Hofipisti
Ez a FIDESZ tempó, amit már Paks 2 ügyében is nyilvánvalóan megismerhettünk, csak akkor még nem volt képük bevallani, hogy kizárólag a Szeretett Vezető pillanatnyi döntését szentesítették szavazatukkal. (Persze volt már korábban is ilyen - Grippen ügyben!)
A helyzet csak fokozódik, ha veszi a bátorságot a MOB elnöke, s bele mondja a kamerába, hogy olyan témában kampányolt mintegy 10 mrd. előkészítési pénz bukásáért, amiről legfeljebb sejtése lehet, de valójában az sem, hiszen a Főnök már eldöntötte, hogy MI ki fogjuk fizetni az újabb játszóterét.
Mint tudjuk: Magyarország jobban teljesít! a valóban érdekes ügyekről való figyelem-elterelésben, hisze már alig esik szó arról, ki volt a többi öt, avagy hová tűntek a bróker-százmilliárdok - amikből pl. az egészségügyet, az oktatást, a szarrá ment utakat, a borzalmasan zötyögő MÁV-ot, a gyermek-étkeztetést stb. csodásan meg lehetett volna oldani. Persze abból - valószínű - az új elvtársak kevesebbet tudtak volna a saját zsebükbe irányítani. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Tűrjetek csak, ha már ezt választottátok!
gulyasgyula
@nemjoezigy: Nem bizony nem jó ez így . A nép ráfizet meg az egész ország ..Én már elég öreg vagyok hogy különösebben ne érdekeljen ..Akiket kellene hogy érdekeljen nem veszik a fáradságot hogy az utcára menjenek , csak anyira mint az INTERNET ADÓNÁL.. Az fontos volt a havi 500 ft ??, mikor a jövőjükről van szó halgatnak mint a birka ..
eszegfu
@F_Viktor: 20:50 Sajnos, igazad van! Én biztam Borkaiban, a sportemberben és ugy gondoltam, mint NOB elnök "átrágja" magát a tanulmányon és felelősségteljesen dönt majd...Rá kellett jönnöm, hogy a sportban is a politika diktál.
mate03
@lajospapa:! A lenyúlás már akkor elkezdődött,amikor Orbán Viktor,meg látta a napvilágot !Az egész élete,a lenyúlásból áll!
köhögő bolha
Miért is olvasná,a szajrézáshoz a tanulmány ismerete felesleges,elég a pénz.
Dr. Felipe
Az olimpia ma már csak arról szól hogy ott ki lehet próbálni éles versenyhelyzetben új doppingszereket melyeket még nem lehet kimutatni a szervezetben.
A pekingi és londoni olimpiákon használt doppingszereket is csak évekkel később tudták kimutatni.
verum
Ezerháromszáz oldal - és ebbe az ő bicskája beletörik. :-/ Nem ér rá, vagy nem tud olvasni? És ez vezető???
Emberek, hol van az értelmiség? Hol van, akik tudnak, mernek és akarnak olvasni és még meg is értik azt?
F_Viktor
@eszegfu: Amikor Borkait a fityesz odaajándékozta Győrnek, akkor tudtam, hogy eladta lelkét a sátánnak.
eszegfu
@F_Viktor: Bevallom: én akkor csak "furcsáltam", hogy-hogy ő lett a polgármester. Nem gondoltam semmi ilyesmire...hát tévedtem.
F_Viktor
@eszegfu: A politika (is) úgy működik, hogy mindent "meg kell hálálni".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.