A Nézőpont-csoport cége, a Médianéző Kft. 2018 végéig tartó 4,4 milliárdos megrendelést kapott a fejlesztési tárcától a minisztériumok és több állami szervezet sajtófigyelésére – írja az Index.

A Médianéző szerződése szerint a „kormány tevékenység, illetőleg a magas szintű állami döntéshozatalt támogató és közvetlen kormányzati tevékenységhez kapcsolódó média monitoring” a feladata. Ezt kiegészíti a belföldi hírfigyelés, médiafigyelés, nemzetközi médiafigyelés, médiafogyasztási kutatás, médiaelemzés és médiahatás-vizsgálat is.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Zrt. jelenlegi vezérigazgatója, alapítója, korábbi 100 százalékos tulajdonosa a lapnak úgy nyilatkozott, a cég már 2011 óta végzi a kormányzat számára a médiafigyelési feladatokat, de most nem csak a kormány, hanem számos háttérintézmény, NAV, ORFK sajtófigyelése is bekerült a szerződésben előírt feladatkörbe.

A Nézőpontot Mráz Ágostontól az év elején vásárolta meg Győri Tibor, Orbán Viktor egykori tanácsadója.

79 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Megint bebizonyosodik, hogy a pénznek nincs szaga.
Ha lenne, ezeknek büdösebb pénz kerülne a kezükbe, mint egy bűzös borz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Papuska1
@eszegfu: Lehet, hogy bizonyos dolgokban igazad van velem kapcsolatban. Először is el kell mondanom, hogy az én tapasztalatom szerint az emberek mindenben az "abszolut" dolgokat keresik. Ugyanakkor minden viszonylagos. Egyszerűbben, hiába szeretnénk a világunkban nincs jó, vagy rossz. Jobb, esetleg kevésbé rossz van, illetve rosszabb és ha akarom, kevésbé jó. A másik alapgondolat, amiből kiindulok, az az, hogy minden közösségben vannak erkölcsösebb, és kevésbé erkölcsös emberek. Nincs tisztán jó, csak legfeljebb vágyunk rá, és nincs tisztán rossz. Az én meggyőződésem szerint a baloldal teljesen képtelen a mai állapotában tenni az országért és ezt bizonyos üzletemberek látják, és próbálják kihasználni. A jobboldal próbál sok mindent tenni. Ha bár egyáltalán nem mondanám őket klasszikusan szociáldemokratáknak, mégis ők testesítik meg paradox módon leginkább ezeket az értékeket (is). Persze nem tökéletesen. A Jobbiktól egyszerűen félek, mert, bár vannak jó ötleteik, kiszámíthatatlanok, és hajlanak a durva szélsőségekre. Tudom, nemzetpolitika nélkül nem lehet Magyarországon nyerő politikai erő senki. Ugyanakkor a klasszikus szociáldemokraták lejáratták magukat. A liberálisok nem valamiért, hanem minden ellen, a nemzet megsemmisítéséért küzdenek. Nem állhatok sem jobbról, sem balról a pusztítók mellé, középen pedig ma csak a FIDESZ van. Logikusan én is (mint a túlnyomó többség) ha látok hibákat, és vannak problémák is messze a legjobb választásnak őket tartom. Szerintem ma Ők jelentik azt az erőt, ami a hazámnak kell. Nincs konkurenciájuk! A politikában pedig kompromisszumok vannak, és néhány döntés mögött más van, mint amit az egyszerű emberek gondolnak. Ennyit tudok válaszolni a kérdésedre.
Papuska1
@Papuska1: Röviden még meg kell jegyeznem, hogy a mai választási rendszerben a választási győzelemhez pénz kell, és aki a pénzt adja, az később szívességet vár. Erről nem beszélünk, de tény. A baloldal nyugatról, és idegen tőkésektől várja, kapja a pénzt és ez szerintem nagyon veszélyes, mert a Haza "részeivel" kell majd fizetniük, ha egyszer nyernek. A FIDESZ én úgy sejtem, és érzem, döntően hazai forrásból teremti meg a politikai hatalomhoz nélkülözhetetlen pénzt. Így legalább kis hazánk megmarad, ha a szívességeket itt kell megtennie. Ez csak az én elméletem, de nem járhatok messze az igazságtól És ezen butaság felháborodni, ez a választásos demokrácia velejárója, csak részben kontrollálható, de enélkül nincs választásos demokrácia az USA-ban (majd most meglátja, ha odafigyel. Jön a kampány) és, ha a pártok között nincs valós belső megegyezés ez van egész Európában! Ismétlem, ez csak az én tézisem, nem látok bele mélyen! Hát ennyit erről!
eszegfu
@Papuska1: Az emberek többsége nemhogy "keresi", de rögtön el is dönti: ez jó, ez rossz.
Te és sok más ember érti, tudja, hogy minden viszonyitás kérdése, na meg a "ragozásé"...jó, jobb... Gondold el: az egyszerü, átlag ember mit raktároz el az agyában? Az egyszerü, világos, tőmondatokat... erre O.V. (esetleg tanácsadója) rájött, és pontosan ezekkel nyeri a "csatáit"! Eddig terjed az átlag magyar ember politizálása... és ezt most nem rosszindulatuan mondom! Sőt azon igyekszik, hogy ő a "felszinen" maradjon... a politika meg ugy van jól, ahogy... erre már nincs energiája. A pártok "elemzésében" egyet tudok érteni ugy kb. Azt gondolom, hogy pontosan a Fidesz jellemzésénél "ha látok hibákat...messze a legjobb választás..." jön ki Belőled a "gondolkodó" ember, amiért is valahogy nem látod a gyakorlatot, a mindennapi problémákat. Látod benne az "erőt", meg hogy ez kell a hazának... elvileg. De látod a kormányzás mögött az embereket is?! Tudod, ahhoz hogy jól tudjon kormányozni, kellenek a bevételek, és ezeknek átgondolt beosztása, a fontossági sorrend betartása, stb. is. Belelapoztál már mondjuk bármelyik kormány éves költségvetésébe? Vagy mondjuk próbáltad megkeresni vajon miért is nem, vagy más módszerrel mérik a szegénységi mutatót? Valószinüleg az érdeklődési körödből ez kiesik...
Pedig, ha vannak szilárd elveid -- márpedig van! -- akkor ezek mentén kellene a dolgokat megvalósitani. Valóban Fideszes többség van a parlamentben. A szavazóképes lakosság kb. 8 mill. (a teljes kb. 9.600 ezer), ebből 4 mill. ment el szavazni, és ebből 2,4 millió ember volt a Fidesz mellett... azért ez mégsem a "tulnyomó többség". És akkor még mindig nem tartunk a kompromisszumnál! Bocs., hogy igy elkanyarodtunk a 4,4 milliárdos sajtófigyeléstől... de igy alakult.
eszegfu
@Papuska1: Abban teljesen egyetértünk, hogy függetlenül a kormányok szinezetétől... a hatalom megszerzése, megtartása pénzt és nem is keveset igényel! Tételezzük fel, hogy elfogadom: a baloldal "nyugatról" kapja a pénzt. A Fidesz pedig -- ugy gondolod -- "nagyrészt hazai forrásból" fedezi. De mégis hogyan?! Simicskával mig jó barátságban volt O.V., addig szinte minden EU-s és nem EU-s tendert megnyert. Most, hogy már "elszállt" a barátság 30-40 %-kal olcsóbb ajánlatot tesz és nem nyer meg egyet sem... az indok: "tul olcsó". Tehát "tulárazott" munkák voltak, amit mondjuk le is adózott és az igy kivett osztalékot bizony "visszaoszthatta" a Fidesznek. Ezt igy "egészségesnek" tartod?! Szerintem fejezzük be, mert már szinte csak ketten levelezünk... a többiek pedig már unhatnak minket... rendben?
Papuska1
@eszegfu: Természetesen volnának válaszaim, de tényleg nagyon mélyen belementünk a dolgokba, ami valószínűleg keveseket érdekel. (Sajnos!) Nem az a baj, ha valaki másképp gondolkodik, mint én, vagy a velem egyetértők, az ha nem gondolkodik, hanem zsigerből gyűlöl... Sokkal szélesebb a világ, és a motivációk is mások, mint annyian gondolják. Köszönöm a beszélgetést és szép napot kívánok!
eszegfu
@Papuska1: Na most mindenben egyetértünk! Természetesen én is köszönöm a válaszaidat! Neked is minden jót!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.