Vádat emelt a Salgótarjáni Járási Ügyészség tizenegy férfi ellen, mert védett állatot, barna medvét lőttek ki egy tavalyi vadászaton – tájékoztatta Nógrád megye megbízott főügyészhelyettese pénteken az MTI-t.
Sziliné Séber Anita elmondta: az elsőrendű vádlott tavaly májusban, egy salgótarjáni erdőben, vadászaton lőtt rá a barna medvére. Az állat sebzetten elmenekült, aznap négyen sem tudták felkutatni. A férfi ezután több vadászismerősét is értesítette a történtekről, akik a következő napon az utánkeresésben részt is vettek. Végül keresőkutyák segítségével találtak rá másnap a kétéves körüli medvére, amelyet a másodrendű vádlott két lövéssel lelőtt, majd az állat teteme körül fényképezkedtek. Elhatározták, hogy a vadászati hatóságot nem értesítik, az elpusztított medvét nem szolgáltatják be, és a harmadrendű vádlott lakásán megnyúzták.
A főügyészhelyettes közölte: a vádlottak fokozottan védett állatot pusztítottak el jogellenesen, a medve természetvédelmi értéke 250 ezer forint.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség a tizenegy elkövetőt fokozottan védett élő szervezet jogellenes elpusztításával elkövetett természetkárosítás bűntettével, lopás vétségével, egyiküket ezeken felül lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja. Nyolc vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztést és a vadászati tevékenységtől eltiltást, a többi vádlottra pénzbüntetés kiszabását indítványozta, valamint kérte a lőszerek és a medve lelövésekor használt lőfegyver elkobzását.
A természetvédelmi hatóság a medvét ténylegesen elpusztító férfira – nem jogerősen – másfélmillió forint természetvédelmi bírságot szabott ki.
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De, ha egy ember hal meg, mekkora cirkuszt csinálnak belőle, pedig az ember nem része, nem kell, hogy a része legyen a természet ellenes mentalitása és életvitele miatt.
A vadászat nem természetvédelem, mert sokkal több a vadász, mint a vad. Kis hazánkban bizony mesterségesen tenyésztik a vaddisznót, fácánt, stb. Nézz utána nyugodtan.
A vadászat ma kis hazánkban nem más, mint állattenyészet. Annyi a különbség, hogy nem vágóhídra viszik a vadat, hanem kilövik. A vadász sosem a beteg vadat, hanem a legszebbet lövi ki, a trófeák ezt bizonyítják.
A vadász mind gyilkos lelkű és köze nincs természetvédelemhez. Az állatot csak azért eteti, vigyázza, amiért az állattenyésztő is.
Ennyi.
De attól még tenyészik a fácán vadon is bőven (amely példányokat az erdőszélen látsz kóricálni, azokat ugyan nem tenyésztette senki), és az igazi vadász a vadmadarat részesíti előnyben, mert nem olyan tohonya, bamba, éberebb, jobban röpül, nehezebb leszedni.
A vaddisznó meg pláne elvan magában is, nem szorul tenyésztésre (a disznófélék köztudottan nagyon szaporák). Nem tudom, te merre laksz, de errefelé annyi van belőlük, hogy egész holdakon zabálják fel pl. a kukoricát, és rengeteget pocsékká tesznek azzal is, hogy kitördelik, letapossák a növényeket. Ez az emberi gazdálkodás szempontjából károkozás, és ezért bizony valakinek gyérítenie kell az állatokat, mert medve, farkas, hiúz nincs már, hogy kordában tartsa őket. Ezért IS lenne kívánatos a medve jelenléte, mert óvatosabbá tenné a vadakat (meg a fatolvajokat is).
www.gerivadfarm.com/vaddiszno-tenyesztes
mizsevadrt.hu/vaddiszno-tenyesztes/
ostermelo.com/rovatok/%C3%A1llatteny%C3%A9szt%C3%A9s/150-a-vaddiszn%C3%B3-z%C3%A1rtt%C3%A9ri-tart%C3%A1sa
De ettől eltekintve is hidd el, hogy rohad sok (tenyésztetlen) vaddisznó van az országban, fél évszázad alatt elviselhetetlenül túlszaporodott, megtízszereződött az állományuk. Hol hallottál ezelőtt 10-20 évvel olyanról, hogy vaddisznók döntik ki a budai házak kerítéseit, túrják szét a kerteket, vaddisznót hajszolnak a pesti utcákon, halásznak ki a Dunából? Ez mind azért van, mert a ritkítás ellenére is túl sokan vannak, és már nincs elegendő életterük, ezért urbanizálódnak.
Egyébként a vadászat megtiltása, a teljes védettség is nagyon kétélű fegyver, mert például pár hónappal ezelőtt olvastam, hogy bár még egyik sincs veszélyben, de épp a vadmadár- és mezeinyúl-állomány mutat csökkenést annak következtében, hogy a ragadozó madarak és a szőrmés kisragadozók a túlzásba vitt védelem okán nagyon elszaporodtak. Ezenfelül a vaddisznó is nagyon negatívan befolyásolja az apróvadállomány szaporodását, mert megeszi az újszülött kisnyulakat, felfalja a földön fészkelő madarak tojásait, fiókáit. Szóval semmi esetre sem lehet azt kategorikusan kijelenteni, hogy a vadászat önmagában csakis rossz, esztelen, öncélú öldöklés lehet.
Erdő Magyarországon aránylag kevés van, és eltartóképessége annak is véges. Emellett egy állatfajnak vannak szokásai is: hiába erdei állat például az őz, azért csak szeret kijárni a nyílt területekre legelészni, még napközben is, és hiába van ott a dús legelő, jobban fog neki ízleni a búzavetés, mert finomabb. A lelegelt búzából pedig már nem lesz kenyér (lásd fent). De ugyanez igaz a szarvasra is: egy nagy gímszarvasbika 200 kilón felüli, akkora fizikumot nem lehet napi két marék levélből fenntartani. Egy állattól nem kívánhatod, hogy a te két szép szemedért benn maradjon az erdőben, és bokrok hajtásait legelgesse, sovány hullottgyümölcs-koszton, makkon tengődjön, mikor 500 méterre ott hullámzik a búzavetés, ott virítanak a zsenge kukoricacsövek. A vaddisznóról nem is beszélek, az, mindenevő lévén, az ország legkártékonyabb állatfaja.
Nos: mivel a medvéket, farkasokat kiirtották az elődeink, és erről mi már nem tehetünk, tehát a jelenlegi helyzettel kell valamit kezdenünk, az pedig csak megfelelő állománygyérítéssel tartható fenn, hogy vad is legyen, de mi se haljunk éhen. Ezért én támogatnám, hogy legyenek újra nagyragadozók, hogy legalább a munka egy részét átvegyék, ám ez valószínűleg az állattenyésztők érdekeivel ütközne, mert a farkas sem tesz különbséget vad- és háziállat között.
Lesz 170 km hosszú!
kepkezelo.com/images/hqy2azmwvejb466zplut.jpg
A kormány 170 km rapsic hálót helyezett ki!
Szerinted?
Ennyi erővel lehetne az emberállományt is pusztítani...túl sokan vagyunk túl kevés helyen, nincs -a természetre nézve- gyakorlati hasznunk...nem ártana akkor ritkítani nem?
Persze ez egyből rosszul hangzik, pedig ugyanaz mint az állatoknál.
Új hozzászólás