Tarlós István főpolgármester szerint a főváros eddig is mindent megpróbált az illegális bevándorlás humánus kezelése érdekében, de a helyzet – különösen a Keleti pályaudvarnál – kezd kezelhetetlenné válni.

A főpolgármester erről az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ír, amelyben üdvözli és támogatja a kormány azon kezdeményezését, hogy az Országgyűlés sürgős eljárásban fogadja el a büntető törvénykönyv (Btk.) illegális bevándorlással összefüggő szigorítását.

"Ellenőrizhetetlen személyazonosságú emberek tömege ellepi a fontos gócpontokat, túlterjeszkedik, elemi szabályokat nem tart be, és jogi eszközök hiányában lassan senki semmit nem tehet a magyar városlakók érdekeinek védelmében" – fogalmaz Tarlós István, aki arra kérte a parlamenti frakciókat, hogy támogassák a kormánypártokat az Országgyűlésben.

A főpolgármester emellett tűrhetetlennek nevezi, hogy az Európai Unió szinte teljes tehetetlenséget mutat a probléma egységes kezelésében.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban közölte, a Btk. szigorítását azért kezdeményezték, hogy legyen letöltendő börtönbüntetéssel szankcionálható bűncselekmény a határ törvénytelen átlépése, a határzár megrongálása, és szabjanak ki különösen példás büntetést, gyors bírósági eljárásban az embercsempészekkel szemben. A hatóságok visszajelzéseire hivatkozva akkor azt is elmondta, hogy a határsértők egyre követelőzőbbek és agresszívabbak velük szemben.

Az M1 aktuális csatorna pénteken arról számolt be a Keleti pályaudvar környékéről, hogy az elmúlt napokban a szokásosnál több illegális bevándorló gyűlt össze a területen.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gömblulus
Most tessenek azonnal törvényt alkotni, nem amikor a magánnyugdíjpénztárakat kell kirabolni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
Lehet venni kéne valami új festményt vagy zongorát a MNB-s pénzünkön, az talán segítene.
Gömblulus
Most tessenek azonnal törvényt alkotni, nem amikor a magánnyugdíjpénztárakat kell kirabolni!
pbalage
@Gömblulus: a törvényalkotással szerintem vigyázzunk, mert akkor mindig suttyomban rabolni szoktak, de egyébként egész jó ötlet.
Gömblulus
@pbalage: A 2/3-os többséget most kell kihasználni. Ja, hogy eszet nem adtak a 2/3-ad mellé? Kár...így jártunk.
varrólány
Jó reggelt kívánok! Már több hete írtam hogy majd még többen lesznek , hát logikus ha a görögöknél sokan jönnek , meg Macedoniánál is rengetegen várnak akkor itt sem lesznek kevesebben. Az Európai Unió is leszerepelt , hogy nincs megfelelő törvényük.
A repülőkre nem engednek fel bárkit olyan ellenőrzés van itt meg bárki jöhet országokon át , bemondásos alapon , ki tudja ellenőrizni hogy kiféle miféle!?
Clavigo
Az a gond Tarlós mester,,hogy a rabláson kívül ,Ti hülyék vagytok mindenhez.,,a köcsög Gazdáddal az élen.Oszt jó napot.
zöldszem
Vajon kitől pattant ki az az Isteni szikra, hogy a Keletinél kell kialakítani a menekülteknek tartózkodási helyet?
Ennyi erővel lehetett volna,Nyugati, Déli, Keleti, Baross tér...
Esetleg lehetne még a Várban. Vagy a Kossuth téren.
Ilyan hülye megoldást. Miért nem tudták kialakítani egy laktanyában?
Érdekes a rendőrök elzavarják a környékről a hajléktalanokat, hogy ne rontsák a városképet. Viszont, a menekülteknek ott alakítanak ki tartózkodási helyet!
Gratulálok! Megoldás Fidesz módra!
Mi ez ha nem gyűlölet keltés. Direkt heccelik velük a népet.
A státuszuk megállapításáig, bármelyik laktanya megfelelne tartózkodási helynek. Van WC, fürdő, konyha szállás lehetőség.
De nem inkább a pályaudvarok. Azért, hogy tudják verni a tamtamot, lám lám mennyi bevándorló, mennyi gond. Nem, hogy könnyítenének a problémán, hanem még nehezítik. Tényleg nincs eszük!!!
Feraj49
Tarlós ! Miért is jelentkeztél havi 1,5 millióért főpolgármesternek,ha nem tudsz intézkedni ? Nem csak a jövedelemért, a jólétért kell ám igyekezni ! Nem is említem a hatalmas fizetésért eltartott tanácsadókat. Tanácstalanok vagytok ?
varrólány
@Feraj49: Most telt le a nyári szabadsága és most nézett szét a fővárosban!
Feraj49
@varrólány: Egy 2 milliós lakosú főváros főpolgármesterétől elvárható,(ennyi fizetésért) hogy naponta tájékozódjon szabadsága ideje alatt.Ja és a helyettesei ?
Szeparepa
Lassan akkor be is adhatná orbáncseléd, agyhalott Tarlós csicskabácsika a LEMONDÁSÁT, mert ezzel belátta, hogy tehetetlen, a helyzetet kezelni képtelen, tehát ALKALMATLAN, a pozíciójára.. amit persze az értelmes emberek az országban pontosan tudnak róla sok-sok éve... de hát orbanisztánban, az orbáni sáskahadban az alkalmasság és szakértelem nemhogy nem követelmény, hanem inkább hátrány, hiszen bezavar a bólogatójános munkába.. mely agyhalott orbáncsicska zombikkaL van telepakolva, sokszoros hazaárulást kimerítve, egész orbanisztán...
verum
Mi az a minden, amit eddig tettél kedves Tarlós atyuska?
varrólány
@Feraj49: 16:29 Elvárható lenne, de csak a szöveg megy a magyarázkodás de ez egész Európára jellemző!
Tekla
Biztos van egy paragrafus ami alapján bíróság el tudná ítélni ezeket a közerkölcsöt sértő, gyülekezési jogot nem kérő,rémület keltésre alkalmas öltözetű,igazolvánnyal nem rendelkező, stb agresziv szökevényeket börtönbe zárhatná. De az akarat hiányzik, és csak a duma van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.