A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban megvádolt rendőri vezetők perében született elsőfokú ítélettel "a Fidesz 2006 óta épített hazug politikájának egyik tartóoszlopa dőlt le".

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével Gergényi Péter volt budapesti főkapitányt és a negyedrendű vádlottat, a tévészékház ostrománál a rendőri erők helyszínparancsnokát a legenyhébb szankcióban, megrovásban részesítette.

Tizenkét további megvádolt rendőrtiszt, köztük Bene László volt országos főkapitány esetében a bíróság megszüntette az eljárást. A DK elnöke azt írta: már a tárgyalás kezdetére megsemmisült az a "Fidesz által felépített teória", amely szerint az utcai zavargásokat az akkori kormány vezetői szervezték, provokálták ki, továbbá, hogy a rendőri túlkapások valódi oka a kormány, illetve a kormányfő közvetlen megrendelése volt.

Gyurcsány Ferenc szerint már a nyomozati szakaszban sem találták nyomát a hatóságok ezeknek a híreszteléseknek és vádaknak, így elmaradt "a Fidesz által annyira remélt" bűnvádi eljárás az akkori kormány vezetőivel szemben. Az ítélet pedig világossá tette, hogy nem állapítható meg a rendőri vezetők bűnössége – tette hozzá.

A korábbi miniszterelnök szerint lehetséges, hogy voltak, akik hibáztak, de "rendőrszakmai hibát büntetőjogi tényállással összekeverni súlyos tévedés". Kiemelte: az ítélet a tekintetben megnyugtató, hogy talán végleg megcáfolta a jobboldalon népszerű összeesküvés-elméleteket, és reményt ad arra, hogy a magyar bíróságok egy része képes megóvni magát a "politikai megrendelések teljesítésétől".

Az ügyészség a tévészékház ostrománál és az azt követő napokban, illetve október 23-án a főváros utcáin történtekkel kapcsolatban jobbára mulasztással elkövetett katonai bűncselekmények miatt emelt vádat három rendőr tábornok, köztük Bene László akkori országos és Gergényi Péter akkori budapesti főkapitány, valamint egytucatnyi rendőr ellen. A vádlottak zömmel tagadták bűnösségüket. A büntetőper két éve kezdődött, több mint száz tárgyalást tartottak.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Főlökött
Közleménye :) "egyik tartóoszlopa dőlt le" - szerinte.

Jesszus, még nincs szentem a zárt osztályon ? - Amit Ő zárt be... (Hofi)

Azzal, hogy 'megrovás' lett az itélet, nem azt jelenti, hogy nem történt bűncselekmény, hanem épp azt jelenti, hogy történt, de jelen helyzetben és felfogásban már, olyan súlyú-súllyal bír, hogy annak elbírálására elég egy megrovás is, de mivel büntetendő az elkövetett cselekmény, a legenyhébb kiszabhatót alkalmazta a Bíróság. Főleg egy Köztársasági Elnök által kinevezett személy felé, aki még kitüntetést is kapott a Fővárosi Önkormányzattól, áldásos ténykedéséért:)
Úgy tűnik számomra, szereplési ványa, a tudást, a tényeket háttérbe szorítja maximálisan.

Olvasgatnia kellene a Btk.-t, azaz a 2012 évi C. törvényt.
Főlökött
ui.: Saját álláspontom szerint az összes rendbontót le kellett volna csukni, akik a tv-székháznál garázdálkodtak, bekeríteni, előállítani. Kellő és rendelkezésre álló erővel - eszközökkel nem tették, sajnos.

Egyrészt, mivel Btk-s bűncselekményt valósított meg, az egész tömeg! ( csoportosan elkövetett garázdaság, meg a többi pl. -súlyos-könnyű testi sértés, rongálás, hivatalos személy elleni erőszak, stb.)

Dominálóbb a második (!) - olyan értéket tettek tönkre és semmisítettek meg végérvényesen az arhívumban-amit felgyújtottak, mellyel minden egyes magyarnak kárt okoztak. Olyan régi kópiák, felvételek lettek a tűz martalékai, melyekről már csak álmodhatunk, mert már nincsenek sajnos.
Lehet engem fikázni, nyugodtan, de sajnos ezek a száraz tények !! Kevesebbek lettünk olyan alkotásokkal, melyeket még mindíg élvezhetnénk, ha tán lennének!
Freewolf
Szégyen! Ezt a terror bandát börtönbe kellett volna csukni!
Főlökött
@Freewolf: 1etértünk, de sajna mit kaptak ? Mentességet :(
Az összes ügyet lezárták és a fegyveres testület tagjainak, személy szerint mindenkinek - névre szólóan (!) küldtek egy levelet, hogy igaz, hogy bűncselekmény valósult meg, nem kevés, de megszüntetésre kerültek ezen eljárások, mindenki mentességet kap.
De azért remélik, hozzáállásuk, bizalmuk töretlen a kormány felé. Aláíró P.S., O.V. :) Saját szememmel láttam, egy ismerősömnek küldött okmányon. A mai napig megvan Neki !
Szóval ennyit a törvények betartásáról :) Ezek alapján levonható, ránk vonatkoznak, másra pedig nem, a hatályos törvények.
silber13
@Freewolf: Mármint a tv székházat felgyújtókat, fosztogatókat, akik rendőrökre támadtak, kocsikat, kukákat gyújtogattak, szóval ezeket?? Az őket felbujtó egyedekkel egyetemben ??
silber13
@Freewolf: Ne kérdezz vissza, te pontosan tudod, hányat, ami szerintem édeskevés A Felbujtókról meg szó nem esik, igaz? Pedig mindenki tudja kik ők.
?
nevemnick
@Freewolf: -> 15.57 egyelőre szabadlábon kormányoznak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.