A Magyarországon lekapcsolt mindkét férfit tíz napon belül át kell venniük a brit hatóságoknak. Addig is panaszkodnak az ételre, italra.
A Fővárosi Törvényszék csütörtökön elrendelte annak a másik brit férfinak az átadási letartóztatását is, akit múlt szombaton egy Bukarestbe tartó vonaton igazoltattak, majd előállítottak a magyar rendőrök.
Trevor Brooks a hazájában, az Egyesült Királyságban sajtóhírek szerint Abu Izzadinként is ismert, és rendszeres szónoka Nagy-Britanniában a szélsőséges dzsihadista megmozdulásoknak. Korábban ő és társa, Simon Jonathan Keeler terrorizmus finanszírozása miatt volt büntetve, és a brit terrorizmusellenes törvények szerint engedély nélkül nem hagyhatták volna el az Egyesült Királyság területét, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellenük.
A törvényszék előzőleg, szintén csütörtökön döntött Simon Jonathan Keeler átadási letartóztatásáról.
Brooks a társához hasonlóan az egyszerűsített eljárást választotta, vagyis beleegyezett a kiadatásába. Ez azt jelenti, hogy tíz napon belül, november 29-ig át kell venniük őt a brit hatóságoknak, ha ez nem történik meg, akkor szabadon kell bocsátani.
A férfi a tárgyaláson panaszkodott a magyar börtönkosztra, és azt kérte, hogy a saját pénzén vásárolhasson magának élelmet. Ugyancsak kérte, hogy csapvíz helyett ásványvizet ihasson.
A két brit férfit a Bukarestbe tartó Ister nemzetközi gyorsvonaton igazoltatták a rendőrök múlt szombaton, ám ők sem a magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, sem az állampolgárságukat nem tudták igazolni. Egyiküknél volt ugyan egy angol vezetői engedély, a másik mindössze egy Koránt adott át a rendőröknek.
A határrendészeti kirendeltségen kiderült, hogy az angol jogosítvány valódi, tényleg a 44 éves Simon Jonathan Keeler brit állampolgáré. Útitársát – bemondott személyi adatai alapján – a brit konzuli ügyelet nem tudta angol állampolgárként azonosítani. Mindketten kiutasítást előkészítő őrizetbe kerültek. Az idegenrendészeti eljárás során az addig azonosítatlan férfi közölte valódi nevét: Trevor Brooks brit állampolgár, 40 éves.
Ügyükben kedden történt változás: a schengeni körözési rendszerben megjelent mindkettőjük ellen az európai elfogatóparancs, mivel engedély nélkül hagyták el Nagy-Britanniát. A két brit férfi ugyanis korábban terrorcselekmény finanszírozása miatt egy alkalommal másfél évet, egy másik alkalommal három és fél évet töltött börtönben. 2009-ben szabadultak, és az ítélet szerint a szabadulásukat követő tíz évben csak hatósági engedéllyel hagyhatták volna el Angliát.
A csütörtöki tárgyalásokat hatalmas rendőri készültség kísérte, több tucat rendőrautó jelent meg a Fővárosi Törvényszék előtt, illetve rohamsisakos, géppisztolyos rendőrök biztosították a helyszínt, és a tárgyaláson is mindvégig jelen voltak.
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
szégyen
Terroristának se kaja se víz nem jár.
Vajon az ide érkező migránsok között hány ilyen alak volt /van ???
Ilyet még nem szekszuáltam.
Sír a víz és koszt, kvártély miatt, de azért önmagát simán robbantaná Allahért?!?!?!
Most ki a hülye?
Nem lenne mindegy neki?
Egy kis nélkülözés még beleférhetne, mielőtt a "paradicsomba", empirikusan, a levesbe megy!!!
/ Nekem szokott ha dolgozni megyek ! / Következő követelése NŐT AKAROK ,de rögtön és nem gumiból ! Micsoda egy szar ország.Bezzeg otthon szállodai szobákban tartják a túszokat. Akik ha nőből vannak és "szerencsések" csak napi többször lesznek megerőszakolva, ha férfi,kicsit ideiglenesen levágják a fejét.Mert Európát töketlenek vezetik,akik a saját gondolataiktól is félnek.
Brooks jamaikai származású, csak azé'.
Marley legalább nem lett dzsihádista.
Új hozzászólás