"Amíg a Fidesz kormányon lesz, addig Magyarországon külföldiek soha termőföldet nem fognak vásárolni" – kárálta még 2010-ben Az Ember, Aki Soha Nem Hazudik, ismertebb nevén Orbán Viktor. Az ígéret mára felkerült a kampánylódítások polcára a többi közé, és a tavaly kiárusítani kezdett állami földekből például éppen hogy tehetős külföldieknek jut nem kevés.

A Pest megyei Bugyi környékén például egészen elképesztő módon: egy cég emberei egymásra licitálva szorították ki a helyi gazdákat, hogy biztosan ők vihessék el a kiszemelt területet. A cég – csak mert "külföldiek soha nem fognak földet vásárolni Magyarországon" – egy holland cég, mellesleg Szijjártó Péter futsal csapatának lelkes támogatói.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
...külföldieknek nem adjuk a magyar földet...!!!
Ühm.. Valóban!
Orbán, Orbán csak ne hazudnál, reggel délben este!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemkati
Ez is csak keveseknek éri el az ingerküszöbét. Percenként előadnak valami oltári nagy gazemberséget, aljasságot, és megcsinálják, megcsinálhatják, semmi ellenállás. 6 év megszámolhatatlan bűneinek egyenként mindegyikéért is kegyetlen büntetést érdemelnének. Ehelyett...
zöldszem
...külföldieknek nem adjuk a magyar földet...!!!
Ühm.. Valóban!
Orbán, Orbán csak ne hazudnál, reggel délben este!!
Toby
Ez a retek ismét hazudott ? Vagy megdrágult a gyógyszere ?
kkalman
@Toby: ma, 21:46 Ismét hazudott. Az, hogy drágult a gyógyszere, nem érdekli őt, hiszen azt (is) mi fizetjük neki.
karma1
@kkalman: Hat, a gyogyszerenek az araba en is beszallnek, ha volna benne lethalis...:o)))
nyanya001
Nem meglepő !
Csak emlékezzünk a ruszkik haza. most meg Putyin hátsójába van folyamatosan ... meg a csuhások térdre imára... na nem folytatom mert még valami csúnyát írnék.
agnes200
Én már ezért nem tudom jobban utálni az orbán viktort, mint eddig, de csak mert már évek óta folyamatosan maximális szinten van az iránta iránt érzett gyűlöletem. Nemhogy miniszterelnökek alkalmatlan, de az "ember" kategóriába is csak muszájból sorolom be.
Desischado
Az lenne a csoda, ha igazat mondana. Én nem sorolom az ember kategóriába, de az állatokhoz sem! Nem érdemli meg. Ő egy parazita!
nemjoezigy
Miért is nem csodálkozok?
Mert mindig hazudik.
Azt mondja, hogy a "kisembereket", a dolgozókat, alkalmazottakat, bérből fizetésből élőket, nyugdíjasokat, munkanélkülieket, hajléktalanokat támogatja, pedig a gazdagokat gazdagítja még jobban!
Tehát hazudik!
kkalman
"Orbán szájából a segg"
Mi is jön ki a seggből? Mi jön ki?
Mi jönne, mi jönne? Hát a szar!
nemzeti_nyugdíjas
Szerintem a csüngőhasú elfelejti, hogy korábban miket mondott. A nagy tudatzavar hozza ki belőle, hogy magának ellentmond. Ne nézzük azt amit mond, hanem azt amit cselekszik. Ezt ő mondta, hogy megvédje magát. Nahát ezért nem kell bírálni. Nagy a gondja, és ezért kapkod.Na mi lehet az a nagy gond?
papa.49
Nem csodálkozom egy seggfejnek, csak segg lehet a pofája is)))))))))))))
1magyar
Eladja a fidesz Magyarország területét hollandoknak???
Ezt minden postaládába be kellene dobni az ellenzéknek szórólapon.
papa.49
@1magyar: Ha lenne ellenzék, de itt csak a langyos szar állítja magáról ,,ő az ellenzék,, az meg kurvára kevés)))))))))))
Vizual
Nem csodálkozom. A buta magyar még mindig azt nézi, hogy Orbán miről halandzsázik. Nem az első eset amiről itt írnak. Ideje lenne a kezét nézni nem azt amit mond. Kiárulja Magyarországot, elviszi külföldre a pénzt, 25 millió dollár Mongoliának, és azért ne feledkezzünk el, hogy lassan fizetni kell nekik az államkötvényeket. Lassan jön a mosom kezeimet, mert egy olyan ember mint ROgán tegnap elmagyarázta, hogy amit a látunk és tapasztalunk az nem az amit látunk és tapasztalunk. Igy mi egy seggfejek vagyunk, mert ők nem egy hollandnak adtak el földet, hanem egy holland nevű de ösi gyökereiben magyar embernek. (pld) Nos itt kell keresni a strómanokat, hiszen annyit lopnak, hogy már nehezen rejtik el.
Vizual
@papa.49: Én nem vagyok Orbán párti, de bocs, Tőled kikérem magamnak az ilyen minősitést.
bakegya
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
egyvandor
@alterego56: ... de a lakat nap, uv- stb. sugárzástól, hőtől védett helyen legyen. :)
egyvandor
@nemzeti_nyugdíjas: Gorbán gerinctelen szerepvállalása (neki kell alakítania a jó csendőr szerepét) és érdemi tehetségtelensége csak hazugságok halmazába vezethet.
A nertársak feladata meg az hogy minden percben tisztára mossák a gatyáját. Meg is teszik jó pénzekért a mi költségünkre.
Tragikus, hogy ő jól érzi magát ebben a szerepben.
egyvandor
@Vizual: Ezeket a külföldre befektetett pénzeket semmilyen eszközzel nem tudjuk követni. Meg fog -e térülni, Kinek hoz majd hasznot, személyeknek, pártoknak, háttér embereknek, verőlegényeknek, etc. Csak azt tudjuk, hogy közösen fizetjük.
papa.49
@Vizual: Bocs ha megsértettelek, én az ellenzéki pártokra, pártocskákra értettem amit írtam...
Vizual
@egyvandor: Én ugy emlékszem, hogy Orbánék nagy beképzeltségükben kivivták, hogy Svájc kiadja ha bűnügyben vizsgálódik valamilyen állam. remélem ez a fagyi is visszanyal majd Orbánnak. Szerintem ezért óvakodik keletre. Oda viszi a pénzt. Ez fikció, találgatok...
Lepényleső
...ami azon keresztül távozik,hozzá jobban illik?
Toby
Emléxünk ? "Véget vetünk az osztrák vircsafnak !"
Nem csak termőföldet birtokolnak, hanem horgásztavakat is, mint a Zala megyei Muraszemenyén és Csömödér község határában lévő víztározót, majd nyugat-európai díjakat akarnak bevezetni, magyar fizetésekre !
Helyi hogászok szerint a muraszemenyei osztrák, még csak nem is telepít, ahogy a csömödéri sem ! Úgy vélik, pénzügyi biztosítékként vásárolták anno a tavakat.
Szóval a saját lábon álló lótetű, alaposan véget vetett az osztrák vircsaftnak !
Mocskos, hazug tróger, jobb helyeken már száradna a bundája !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.