Gyurcsány Ferenc először a privatizáción keresett kilencszázmilliót és a fillérekért megvásárolt balatonőszödi üdülőt adja vissza – reagált a Fidesz a Demokratikus Koalíció elnökének az állami földeladásokat bíráló kijelentésére szombaton.

A Fidesz közleményében hangsúlyozza: Gyurcsány Ferenc a napokban adta el harmincszoros áron, kilencszázmillióért azt a vállalatot, amelyet a Horn-kormány idején anyósa, Apró Piroska segítségével szerzett meg. Későbbi minisztere, Szilvásy György segítségével pedig Balatonőszödön szerezte meg a Balaton parton fekvő kormányüdülő egy villáját fillérekért, amely ma is a birtokában van.

Gyurcsány Ferenc szombati évértékelő beszédében úgy fogalmazott: a Fidesz, amely szitokszóként emlegette a privatizációt, a menekültválság árnyékában elkótyavetyéli az egyik legnagyobb nemzeti vagyont, a földet, megszervezve ezzel a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb és legkorruptabb privatizációját. Magyarországnak ma nem kormánya van, hanem egy "politikusi jelmezbe öltözött bűnszövetkezet vezeti az országot", amelynek az élén a miniszterelnök áll – hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Na akkor kezdjétek el ti a lopott vagyonok visszaadását
mert egy demokratikus kormányváltáskor törvényes elszámoltatás lesz
de akkor nem marad semmitek sem !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
fideSSes kocsogok! Miert nem akkor pofaztatok, amikor Gyurcsany elprivatizalta ezeket az tulajdonokat. Nem most husz ev eltelteltevel kell ugatni. Valojaban ti most azert loptok csaltok hazudtok, mert irigyek vagytok azokra akik akkor a konder mellett voltak? Eleg alantas tulajdonsag ez reszetekrol.
gazdag dezső
Nevetni kell a mondáson !!! Nagyon sok újgazdagnak kellene visszaadnia a hatalmas vagyonokat,amit fillérekért szereztek meg !! Rendben van !!! Minden ilyenek azonnal adják vissza a vagyonát az államnak / A közösbe ahonnan ellopták /
evacica
Miért? Az Orbán papa is visszaadja a bányákat és egyéb privatizált vagyonát,vagy Lévai Anikó is visszaadja, az összeharácsolt földeket és egyéb vagyonukat? Ráadásul Orbánék a vagyonukat akkor szerezték mikor Orbán mint politikus funkcionál! A haverok és a lánya vagyonszerzését meg már nem is említem, mert ez már csak hab a tortán! Szóval kedves fideszesek gyerünk szólni a főnöknek és haverjainak is, de gyorsan! Bátorság fiuk!
papa.49
@evacica: A,,főnöknek szólni,, na ahhoz NINCS ELÉG BÁTORSÁG EGYBEN SE!!!
kukac50
Orbán meg adja vissza a 2 milliárdot amit a korrupció megelőzésére felvett az uniótól!
Nem merték azt mondani,hogy nem kérik mert azzal elismerték volna,hogy korruptak!
Felvették és a századvégen keresztül ellopták!
Ez a Fidesz túl jól teljesít,sajnos csak lopásban!
nemzeti_nyugdíjas
Azért lopták el a lopás ellen kapott pénzt, hogy tovább tudjanak lopni. Ilyen egyszerű!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.