Szeptember elsejéig decentralizálják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot - jelentette ki Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a köznevelési kerekasztal után kezdődött parlamenti kulturális bizottsági ülésen. Korántsem volt akkora baj, hogy akkora jajgatásoknak legyünk szemtanúi, mint amit a sajtó eddig közvetített - jelentette ki Hofmann Rózsa a Hermann Ottó Gimnázium nyílt levelére utalva. Álláspontja szerint az igazgató több ponton is tévedett, ezeket pedig - úgy vélte - sokan hátsó szándékkal, kormánybuktató szándékkal felnagyítanak. Hoffmann Rózsa szerint nem igaz, hogy az igazgatóknak nincs főnöki szerepük. "Ön például nem kérheti meg a portást, hogy tegyen ezt vagy azt?" - kérdezte a gimnázium szintén jelen lévő igazgatójától.
Kormánybuktatásról beszélt Hoffmann Rózsa
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Fury sem legyőzhetetlen. Uszik a nehézsúly vitathatatlan bajnoka - videóval
- Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse
- Ezt a 4 vitamint szedik az orvosok, hogy ne legyenek betegek sose
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
5 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
A középkori feudális rendszert akarjátok riszájkolni.
Sajna azt a passzust már nem teszitek be, mikor elég volt azt mondani egy ilyenre mint te, hogy banya, boszorkány és már vitte is az inkvizíció.
Arra a visításra lennék kíváncsi, amit te leadnál, mikor a tömjén zsóti jó keresztény módon éppen kínoz, vallat.
Én is azt mondanám a máglyádnál, hogy nincs akkora baj, mint ahogy sipákolsz.