A Medián felmérése szerint a Fidesz támogatottsága a teljes szavazókorú népesség körében január óta 34-ről 32 százalékra csökkent.
A HVG megbízásából készített kutatásból kiderült, hogy a választani tudó, biztos szavazók körében a januári 53 után februárban 46 százalékon állt a nagyobbik kormánypárt. Ebben a vizsgálat körben a Jobbik (25 százalék), az MSZP (12 százalék) és a DK (9 százalék) támogatottsága is nőtt.
Egy hónap alatt 54-ről 60 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint ma Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok – olvasható még a hvg.hu-n.
Jelenleg a kormány munkájával elégedettek aránya 39 százaléka, a szám tavaly novemberben 45 százalékos volt. Eközben a Fidesz elutasítottsága három hónap alatt 35-ről 41 százalékra nőtt. A honlapon az is olvasható, hogy akik 2014-ben a Fideszre szavaztak, közülük minden tízedik ma már "semmiképp" nem választana így.
Közölték azt is: a lakosság 73 százaléka továbbra is támogatja Magyarország EU-tagságát. Az EU-pártiak aránya a Fidesz-szavazók körében pedig 78 százalékos.
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Azért ezek a szemetek folytatni fogják, meg kell tömni a zsebeket mielőtt lerugdossuk őket a trónról. De visszavesszük tőlük az elrabolt milliárdjainkat, abban egyik se reménykedjen, hogy ezután is dőzsölhetnek! :DD Hihihi!
:-)))
A bonsai szarka békés úton nem távozik a hatalomból!
Nézd meg, a birka, tapsol, asszisztál saját kifosztásához... Noooormális Maaaargit?
2020 ban saját lábra kellene állni! Az addigi összeget a Fidesz le akarja hívni!
A MNB 200 milliárdját most akarja zsebre vágni!. El kell kezdeni vissza fizetni, az államkötvényeket. 4000 hitel az oroszoktól!! Miből lesz visszafizetve? Ki termeli meg a nyugdíjakat a közalkalmazottak bérét?? Aki teheti elhagyja az országot. A közmunka nem termel adót!! Kibaxnak az EU-ból. Kivonulnak a multik, akik adót termelnek, fenn tartják az államot. Nem marad más, a hazaáruló eladott bennünket az oroszoknak. Hozzá csapnak az oroszokhoz kiírják a határra Új Ukrajna! Orbán befejezi Trianont. Na, de a patkány elmenekül a kimentett vagyona után, a haldokló nyugatra. Nincs idő várni! "Véresen" komoly a probléma!!
Csak egy dátum!(igaz már nem először írom) 1956-2016
újra tárgyalni az orbánc által felvett hitelek törlesztési feltételeit, "demokratikus tollvonással" semmissé tenni az idióták idióta törvénykezéseit, különös szigorral vizsgálat alá vetni a "saját lábon állásokat" az MNB bolhapiaci bevásárlásait, személyi felelősséggel, azb elmaradt beruházások okait, egyes települések pofátlan előtérbe helyezését és annak anyagi vonzatait,...közben kifestetni a bv. intézetek zárkáit, hogy panasz ne érhesse a ház elejét... " s a Haza fényre derül !"
Új hozzászólás