Magyarország kiemelten érdekelt a gazdasági, kereskedelmi és energetikai együttműködés fejlesztésében Azerbajdzsánnal, és különösen nagy reményeket fűzünk a gyógyszer- és egészségipari együttműködés bővítéséhez – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Bakuban.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztetnek: a tárcavezető az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett delegáció tagjaként folytatott tárgyalást Shahin Mustafayevvel, Azerbajdzsán gazdasági és ipari miniszterével.

Varga Mihály kiemelte: Azerbajdzsán a Dél-Kaukázus legdinamikusabban fejlődő gazdasága, a térség országai közül Magyarország legjelentősebb partnere. Hozzátette: 2013-tól kereskedelmi forgalmunk növekedési pályára állt, és a kedvezőtlen – elsősorban az olajár jelentős csökkenése okozta – világgazdasági környezet ellenére 2015-ben is sikerült megőrizni a kétoldalú kereskedelem szintjét.

A tavalyi kivitelünk meghaladta a 65 millió dollárt, az Azerbajdzsánba irányuló export csaknem felét a magyar gyógyszeripari termékek adták – tájékoztatott a magyar tárcavezető az azeri partnerével folytatott megbeszélését követően.

A tárgyaláson a felek egyetértettek abban, hogy a gyógyszer- és egészségiparban tovább kell bővíteni az együttműködést. Varga Mihály jelezte: a magyar vállalatok készek részt venni az azeri gyógyszergyártás fejlesztésében, valamint érdeklődnek vegyes vállalatok alapítása iránt is.

Az áruforgalom növelése mellett a kölcsönös beruházásokra és az együttműködési ágazatok szélesítésére tett javaslatot a magyar miniszter, aki szerint nemcsak a turizmust, hanem az üzleti kapcsolatok fejlődését is segítheti a március végén újrainduló Budapest-Baku közvetlen légi járat.

Varga Mihály a bakui látogatás alkalmával a két ország közötti aktív foglalkoztatási kapcsolatok megteremtésére és fejlesztésére irányuló szándéknyilatkozatot írt alá Salim Muslumovval, Azerbajdzsán munkaügyi és szociális miniszterével. A felek megerősítették, hogy kölcsönös tapasztalat- és tudáscserét folytatnak többek között a szakképzési modellekről, valamint a munkaerőpiac fejlesztését, a munkaerő minőségének javítását szolgáló programokról.

Az innovatív magyar munkaerőpiaci intézkedések – melyek jelentős eredményeket hoztak az elmúlt években – hasznosak lehetnek a több lábon álló, erős gazdaság létrehozására törekvő azeri félnek – áll a tárca közleményében.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Diktátorocskák jól elvannak egymással.
Egyébként már tudjuk, hogy a III/3-as asszonka milyen plecsnit kap viszonzásul???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Diktátorocskák jól elvannak egymással.
Egyébként már tudjuk, hogy a III/3-as asszonka milyen plecsnit kap viszonzásul???
tothjani
Tehát csak az Unióval nem működünk együtt, csak a pénzüket költjük el ezzel is gyengítve a kapitalista disznókat??
Lepényleső
Engem az érdekelne,hogy velünk hogyan,mikor fognak együttműködni? A következő válasz-tásokat Azerbajdzsán-ban fogják rendezni? Akkor tessék ott letelepedni,minket szabadon hagyni.
nevemnick
Egyszerűen érthetetlen amit ezek a f.szok csinálnak.

Meddig?
Fradigege
Az azeriek IMF hitelt vettek fel. Tehát az IMF hitelt az azeriek közvetítik felénk. Így leszünk rabszolgák. Ne kommunikáljál Karcagi kun(?)paraszt! Nem csípi az okuláré karcagi a kócos szemű matolcsy-t! Ez tény.
Hofipisti
Az elvtársak szívébe - lelkébe nagyon beleivódott ez a mesteri semmitmondás - még a 80-as évekből. Akkor is ilyen közleményeket adtak ki a párt- és kormánydelegációk a tárgyalások után. Van különbség? Magyarország ismét jobban teljesít!
cs.n.
Ezek olyanok, mint a Patás az Indul a bakterházban. A döglött ló is sikertörténet, csak bicska kéne a megnyúzásához.
karma1
Szepen kifejtette ez a diszf@szkalap, hogy minden olyan dologban lepni kivan, ami megfoghatatlan, peldaul "szakkepzesi modell"-ekrol, meg gondolom, csinalnak majd mindenfele tanulmanyokat, es hat VIGYAZAT! "Az áruforgalom növelése mellett a kölcsönös beruházásokra és az együttműködési ágazatok szélesítésére tett javaslatot a magyar miniszter, aki szerint nemcsak a turizmust, hanem az üzleti kapcsolatok fejlődését is segítheti a március végén újrainduló Budapest-Baku közvetlen légi járat."

mar csinalja a terepet a kis sajatlabu gyerekenek, merthogy ugye ki a banatos loszar akarna a tavoli Azerbajdzsan szepsegeiben gyonyorkodni magatol, ha nem a kis recsolke akarja majd odavezetni a magyarokat...
Arra meg kulon kivancsi leszek, amint az azeriek Magyarorszagon akarnak valamit elkezdeni beruhazni, epitkezni,...
Toby
Igen és növelni akarjuk a hatékonyságot, az innovácót, a progresszív gondolkodást, jól aládícsérünk egymásnak és végső soron semmi hasznosat nem tettünk, csak parsztvakítottunk a nagy üres dumával, mehogy kiderüljön, hogy tulajdonképpen mit is keresett a főgenyó Bakuban ? Leárazták a baltákat ?
papa.49
Mi átadjuk a gyógyszergyártási tapasztalatunkat, ők meg átadják a teveszar gyűjtési tudnivalókat, ez lesz az IGAZI EGYÜTTMŰKÖDÉS))))))))))))))))))))))
Pestilence
Ezt az embert valaha még komolyan lehetett venni. Mára... á, nem is mondom.
qrfly
mit lehet tudni... a díszvacsorán ott volt Safarov spori??

ps: egyáltalán.. a baltát visszadtuk már ??
bra048
Azerbajdzsán a "felcsúti úr" fedősztorija. Tudjuk, hogy szabadon engedett oda egy gyilkost, amiért "nem kevés valamit" kapott viszonzásul. Az azeri birtokait nyilván időnként meg
kell látogatni, hogy lássa: hiánytalanul megvan minden. Nem kellene országunk közvéleményét kábítani. Emlékszünk a közeli múltra. Akik pedig ezt nem tudják, azok
szavazzanak továbbra is erre a drága úrra !
justhpeter
Megfejthetetlen, hogy mit keresnek ott. Ez semmi más, mint ócska bábszínház építés a hazai híveiknek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok