Országos igazgatói konferenciát hívott össze jövő péntekre az emberi erőforrások minisztere az oktatásról. Balog Zoltán ezt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be péntek reggel.

A miniszter azt mondta: a fórumon a leginkább érintetteknek, a kulcsszereplőknek elmondják, hogy miket terveznek, amelyekről azután az intézményvezetők saját iskoláikban számolnak be. Balog Zoltán hozzátette: azt szeretné, ha ezt az országos értekezletet regionális fórumok követnék. A célunk az, hogy mindenkihez eljussanak az információk, a szándékunk, és "világos legyen, hogy ezt a dolgot komolyan vesszük" – fogalmazott a miniszter.

Balog Zoltán elmondta: a fórumra több mint háromszáz intézményvezetőt szeretnének meghívni Budapestre, a Magyar Tudományos Akadémiára. A miniszter kiemelte: az MTA nagy segítségükre van a 21. századi oktatási formákkal kapcsolatban. Példaként említette, hogy az akadémia ösztöndíjakkal támogat olyan programokat, amelyekben kreatív, jó pedagógusok kísérleteznek azzal, miként lehet megtanítani a gyermekeknek mindazt, ami a 21. században szükséges.

A miniszter az oktatás területén fontosnak nevezte a fenntartó kérdésének megvitatását és az oktatás finanszírozását is. Kitért arra, hogy a pedagógus minősítési rendszert korábban amiatt bírálta, mert az túlzott bürokratikus terheket rótt a pedagógusokra és az intézményvezetőkre is. Ezeket a terheket viszont csökkentették – mondta a miniszter, kiemelve, hogy a minősítésre, a külső kontrollra, szakfelügyeletre, tanfelügyeletre szükség van.

A Nemzeti Alaptanterv kérdései kapcsán a miniszter azt mondta: világossá kell tenni, hogy manapság a világ változása, elvárásai nyomán az embereknek többet kell dolgozniuk, s ez egyúttal azt is jelenti, hogy a gyerekeknek többet kell tanulniuk. Ezzel együtt olyan rendszernek kell lennie, amely ésszerű és hatékony is egyben, és "nem rabolja el" a gyermekkort.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Orbán megmondta, hogy a kormány jó úton van, csak rossz a kommunikáció. Tehát az oktatás is azt kapja amiből Orbánnak nagyon sok van:
duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma duma
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@justhpeter: @papa.49: @Manhattan: @Toby: Ugyan mar, ez egy oriasi kamu!!! Ha azt nezzuk, a KLIK fennallasa ota szinte mindenhova fideszes iskolaigazgatokat ultetett...
Akkor amit most csinal ez az ajtatos mano, az csak egy munkaertekezlet lesz, ahol elemezni fogjak a szerdai sztrajkot, es ahol eldontik a "hogyan tovabb?" politikajat, vagyis egy partertekezletre, instrukciora hivjak ossze az igazgatokat, semmi masra!

Miert nem KEDDRE? Magyarorszagon max. 4 ora alatt a legtavolabbi telepulesrol is beerkezhetnek az igazgatok, raadasul iskolaszunet van...

nem akar ez az ajtatos kdnp-s semmit sem, csak ragni es ragatni a gittet az amugy biztosan megfizetett iskolaigazgatokkal. Valoszinu, hogy ok mindig megkapjak a jarandosagukat idoben, es egyebkent sem ok a tulterheltek, hanem a tanaraik...
volvós
Vigyorgó csuhás !! befostál a tanároktól, most meg a lézerjanitól ??
Vagy csak szorul a hurok ??? Kapkodsz össze-vissza agyatlan G...i !!
karma1
@kkalman: Ja, ebben a sorrendben...:o))
magyarbakancs
Mi fog történi, ha az igazgatók elmennek a nemzeti konzultációra?
Semmi.
Paraszt vakítás és simulékony beszéd.
„Haza mennek a legények véget vetnek a zenének.”
„Petőfi Sándor: Faluvégén kurta kocsma”
Mert mind félti az állását és nem fog csinálni semmit.
nezelodo
Azt hiszem elmagyarázzák nekik, hogy a hülyék is megértsék miben áll a kormány legújabb zsarolási programja, mézes-mázas lelkészi dumába csomagolva. Nehogy azt higgye valaki, hogy Orbán letett a neveltetése okán belé rugdosott "demokratikus centralizmusról", amit miniszterelnökként átver az oktatásban az energia szolgáltatásban, a hulladékgazdálkodásban, környezetvédelemben, katasztrófavédelemben, és az élet legjelentéktelenebbnek tűnő területein is. Pedig az efféle centralizmus a szocializmusban is csúfos kudarcot hozott. Az akkori hibás öntelt gyakorlatnak lett a következmény a rendszerváltás, de megismétlik, újfent, hátha most végre a hülyék is megértik a lényeget. Pedig nem azokkal van a baj, akik eddig sem, és ezután sem foglalkoznak a vezetési módszerrel, csak azokkal a hülye önteltekkel, akik nem tanultak az első irányítási rendszer hibáiból.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.