A Budai Vár megújításával kapcsolatos fenntartásai miatt pár napja lemondott a Nemzeti Hauszmann Tervet jegyző Hauszmann bizottság három tagja is. A döntésük fő okaként azt jelölték meg, hogy a kormány döntéseiről az újságokból értesültek, a fejlesztésekről a testület nem folytathatott vitát, és… Lázárék már megpróbálták megindokolni, hogy miért is dobunk ki az ablakon több tízmilliárd forintot szükséges az egész hercehurca. A kulturális bizottság előtt a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy érvelt, hogy a Vár a magyar államhatalom végrehajtó központjának épült, így logikus a kormányzati szervek odaköltöztetése. Igen ám, de ez leginkább csak a múltra volt igaz: a feudalizmus eszközrendszerébe fért bele, hogy a végrehajtó hatalomnak – az államfővel és a kormányzattal együtt – egy várban kell lennie, erőt sugározva, és egyben szimbolikusan jelezve, hogy hol is van az ő és egyszerű állampolgároknak helye.
Várfoglalás: újabb 200 milliárdot költünk Orbán értelmetlen megalomániájára
Forrás:
tenytar.blog.hu
Feltöltő: Pálinkafőző Rézüst
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Így reagáltak Várkonyi Andrea szülei, mikor meglátták Mészáros Lőrincet a lányukkal: egyetlen dologra voltak k...
- Így üzen a tested, ha bélgyulladásod van: 5 lehetséges jel
- Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...
- Súlyos büntetést kockáztatsz, ha ezt csinálod a házad előtt
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 10:20
Lázár János így tért ki a válaszadás elől, amikor a orosz hackertámadásról kérdezték – videó
Itthon
- 2024. May 19., 10:12
"Feljelentem Orbán Viktort aljas indokból elkövetett rágalmazásért” – Nem indul jól a pünkösd vasárnapja a kormányfőnek
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hellcat
@Pálinkafőző Rézüst: hehe :D
Pálinkafőző Rézüst
@Hellcat: há nem? :)) :D
36
Nem kellene itt kajánul, a 25 év múlva Ausztria leszünk, szöveggel jönni, mindenki fizetése már ma ott tartana, ha nem ezekre a baromságokra költenék.
Az is borzasztó, hogy ha új kormányzat jön, minden ismét elkezd vándorolni.
Ez pont olyan, mint a barátom által elmondott történet. Ösztöndíjas volt és dolgozott Olaszországban és a 9 év alatt, amit kint töltött, a Berlusconi rendszerben is átépítették, majd az új kormányzat idején, ugyanazt ismét megcsinálták. Felbontották, lerombolták, majd újra építették. Kirakat arcok jönnek-mennek, a maffia marad.
Az is borzasztó, hogy ha új kormányzat jön, minden ismét elkezd vándorolni.
Ez pont olyan, mint a barátom által elmondott történet. Ösztöndíjas volt és dolgozott Olaszországban és a 9 év alatt, amit kint töltött, a Berlusconi rendszerben is átépítették, majd az új kormányzat idején, ugyanazt ismét megcsinálták. Felbontották, lerombolták, majd újra építették. Kirakat arcok jönnek-mennek, a maffia marad.
Hellcat
@Pálinkafőző Rézüst: Há de...ma már a qrbán lakásmutyijánál felsült, lehet mára elment a kedve ettől :D
Dr. Felipe
Kurva drága lesz ez az új "kórház", pláne úgy hogy csak egy beteg fog beköltözni oda.
KERKA
Épül szépül a királyi lakosztály, remélem zárt osztály lesz benne:))
Új hozzászólás
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Én is várom,hogy jöjjön és kommentáljon.
Anno ha Gyurcsányék elköltöttek 100-200 milliót a pofája habzott az ellenzéknek.
Most 200 milliárdnál semmi gond.
Ennyit a fideszes csürhéről,hogy milyen galád álnok kígyók ezek.