Egy korábbi felvételen direktben cáfolja, amit Orbán sajtósa mondott. Havasi Bertalan ugyan azt reagálta Rubovszky György rögzített beszédére, hogy “a köztársasági elnök megválasztásának rendjét részletesen szabályozza az Alaptörvény, és a folyamatban kizárólag az Országgyűlésnek van szerepe”. Havasi ezzel azt kívánta cáfolni, hogy a köztársasági elnök személyéről egyedül Orbán döntene. Török Gábor politológus viszont rátalált egy négy évvel ezelőtti felvételre, amelyen Lázár János ennek az ellenkezőjét mondja. A Fidesz alapszabályának értelmében a köztársasági elnöki méltóság betöltésére a Fidesz elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök tehet előterjesztést. Ezt Áder János köztársasági elnöki jelölését megelőzően mondta az akkori frakcióvezető 2012 április 17-én. A felvételt még a Fidesz honlapjára is feltöltötték.
Lázár szerint igenis Orbán dönti el, ki legyen a köztársasági elnök
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Kicsinálja a bélrendszert ez az új fajta édesítőszer - Óvakodj tőle, ha jót akarsz magadnak.
- Hónapokig nyugtatózták, majd megölték lányukat a szülők, akiket korábban piedesztálra emelt Spanyolország
- Kiadós eső jön, mutatjuk, mikor ér ide
- Zokoghatnak Madeleine McCann szülei: lezárták az ügyet, azonosították a gyereket
Itthon
- 2024. May 14., 09:56
Felrobbantotta az internetet Orbán Viktor unokája – ilyen aranyosan énekelgetett, miközben a kormányfővel indult oviba
Itthon
- 2024. May 14., 09:36
A zenész Bródy János felesége indul a választáson – Mutatjuk, melyik politikus csapatát erősítené
Itthon
- 2024. May 14., 09:51
Jó hírt hozott a Belügyminisztérium a pedagógusoknak – Itt vannak a részletek
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cicamama55
Ki kételkedett ebben? Eddig is tudtuk!
nyanya001
Naná, hogy Orbán dönti el.
Elvégre demokrácia van nem ??? öööööööö
Elvégre demokrácia van nem ??? öööööööö
eugen4402
Ezért kacarásztam, amikor Harangozó Tamás kérdésére azt felelte, hogy Matolcsyt és Poltot az államelnök nevezi ki, nem ő. Csakhát az államelnököt meg ő javasolja. Szóval...
vadnarancs
Egy idióta baromtól függ 10 millió magyar élete...
bencemacska
Ezen egy pillanatig sem érdemes morfondírozni! OV a Fidesz elnöke és az összevont frakció vezetője. Utasításait kötelező betartani! Aki kiszavaz, büntetést kap!!!
Akkor ki a főnök???
Akkor ki a főnök???
telegdilaci
@nyanya001: Aki egy kicsit is nem hülye! az tudja hogy Egyszemélyes,kormány van,az történik amit OV-akar,Oszt jó napot! aki neki nem tetszik,mehet a levesbe.
Toby
Lézer: "Mi van, csütörtök ? Na, akkor ma mást mondok, mint tegnap, nehogy megúnják..."
Tanulság: - rövid ésszel nem szabad nagyot hazudni!
Tanulság: - rövid ésszel nem szabad nagyot hazudni!
zöldszem
Aki nyitott szemmel jár, az tudja itt nincs párt, nincs Fidesz, nincs különböző miniszter, itt egyes- egyedül Orbán Viktor van! Orbán már sokszorosan kimerítette a hatalommal való visszaélés, a befolyással való üzérkedés, a vesztegetés, a hűtlen kezelés büntetőjogi tényállásait!
coub.com/view/da6of1g?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201605
coub.com/view/da6of1g?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201605
Hellcat
Annyira szép, hogy a hazugságaik 1 napot sem élnek meg cáfolat nélkül...az viszont nem szép, hogy semmi következménye.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 13., 17:16
Disznók ellen veti be az olasz hadsereget Giorgia Meloni
Nagyvilág
- 2024. May 13., 15:13
Kihalhatnak a szamarak, a kínaiak legújabb őrülete miatt – ezt főznek belőlük
Sport
- 2024. May 13., 15:13
Hűtőszekrénnyel a hátán futotta le ez a férfi a maratont – csúcsot döntött – videó
Elvégre demokrácia van nem ??? öööööööö