Az alaptörvény módosításának legfontosabb célja a magyar emberek biztonságának garantálása, és az, hogy a Magyar Honvédség is kivehesse részét a terrorizmus elleni küzdelemből – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter pénteken a Parlamentben, a nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság együttes ülése előtt a sajtónak.
A két testület a zárt ülésen azt az alaptörvény-módosító javaslatot tárgyalja, amely új különleges jogrenddel, a terrorveszélyhelyzettel egészítené ki az alkotmányt. Ennek elrendelésével a Magyar Honvédség erőit is be lehetne vetni.
A honvédelmi miniszter felidézte, hogy az alaptörvény módosításáról több körben tartottak többpárti egyeztetést, és ellenzéki módosításokat is figyelembe vevő kompromisszumos javaslat született. Simicskó István azt mondta, bízik abban, hogy a javaslat végül megkapja a szükséges támogatást.
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A titkos targyalason meg maximum azt beszeljek meg, hogy melyik macso'nak all meg fol a farka, ez valoban titok, a franc se kivancsi ra, de az osszes tobbi adatra IGEN!!!
Ne merjek egy kisteremben eldonteni az egesz orszag jovojet, mert ehhez nincs joguk!
Ha ez ára, akkor ezt kell csinálni. Ezt látja, hallja a többitől---is.
Én tanultam a múlt hibáiból, mások miatt nem szeretné ismételni
Hivatalosan már Magyarország sincs.
USA-ban mint cég van bejegyezve, 4 külföldi tulajjal.
"A miniszter elmondta, hogy voltak fenyegetések, amelyekben a magyar zászló feltüntetésével, később pedig konkrétabban is megjelölték Magyarországot mint esetleges célpontot"
Jórészt azt se tudják, hogy a világon vagyunk. Meg a hatás is más. Ha Párizsban robban valami, az ausztrál, az amerikai, meg a japán is tudja miről van szó. Ha Budapesten, akkor meg előveszi a földgömböt és tűnődik, hogy hol keresse. (Legjobb esetben nem Románia Bukarest.) Szóval ez nem a mi zsenijeink érdeme.
A biztonsági intézkedések szinte semmit sem érnek. Párizsban évekkel a terrortámadások előtt agyig felfegyverzett katonák járőröztek mindenhol. Eredmény? Közismert.. A parlamentünket részeg turisták "rabolták" ki! A minisztériumok, közintézmények faltövében, bárki simán leparkolhat kocsival. A kutya nem ellenőrzi, hogy nem-e "telitankkal" van...
Új hozzászólás