Csák Gergely, a Ligetvédők szóvivője szerint a Fidesz nem hallja meg az ország óhaját, hogy ne legyen beton a Városligetben.

A civil szerveződés képviselője szerdán a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatót. Előzőleg határozatképtelenség miatt berekesztették az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a városligeti beruházást lehetővé tevő Liget-törvény megsemmisítéséről szóló javaslat került volna napirendre.

Csák Gergely arról beszélt, hogy a Városliget védelme nem kis helyi ügy, hanem az egész országot foglalkoztatja.

Kiemelte, örülnek a vitanapnak, de annak nem, hogy a Fideszből és a KDNP-ből csak egy-egy képviselő volt jelen a teremben. "Hibás lépés" a múzeumokat elvinni a budai Várból és helyükre a kormányt költöztetni, ez ellentétes azzal, amit Budapest és az ország szeretne – fogalmazott.

A Liget-projekt és Orbán Viktor miniszterelnök beköltözése a budai Várba összesen 500 milliárd forintba kerül, ami átszámítva minden magyar családnak 200 ezer forintos kiadást jelentene – mondta. Hozzátette, szeretnének új múzeumokat, csak nem a Városligetben. Olcsóbb lenne épületeket felújítani – vannak is tervek erre –, de a Fideszben ezzel nem foglalkoznak – jegyezte meg.

Azt hangoztatta, nem a politikai szándék vezérli a szervezetet, csupán aggódnak a természetért és a kultúráért.

Párhuzamot vont Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tervével, aki a Nyugati-pályaudvar mögé tervezett kormányzati negyedet. Az a terv elbukott, és ugyanúgy el fog bukni a Liget-projekt és a kormány Várba költözése is – jelentette ki.

Közölte: szeptemberben szeretnének tömegtüntetést szervezni a Városliget védelmében.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eugen4402
@human: A hatalom az erőből se ért. Röhög rajta, pláne akkor, ha a liget fáit már csak hatvan ember védi, mert a többi "fővárosi" ötven évvel ezelőtt látott életében először villamost...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Bringás
Remélem mind a húsz őrjöngő makákó ott lesz!
eugen4402
@human: A hatalom az erőből se ért. Röhög rajta, pláne akkor, ha a liget fáit már csak hatvan ember védi, mert a többi "fővárosi" ötven évvel ezelőtt látott életében először villamost...
justhpeter
El fog dőlni, hogy a budapestieknek mennyire fontos a liget. Remélem, hatszámjegyű lesz arésztvevők száma.
egyvandor
Minél nagyobb kár tud okozni Gorbán, minél nagyobb az ellenállás annál aljasabb módszereket fog bevezetni ahhoz hogy felköltözhessen a várba.
wagabund
..." a Fidesz nem hallja meg az ország óhaját, hogy ne legyen beton a Városligetben."...

..."a Városliget védelme nem kis helyi ügy, hanem az egész országot foglalkoztatja."...

...csak szólok,hogy nyolcmillió ember lakik Budapesten kívül...azok közül sokan még Budapesten sem jártak soha...de a Budapesten élők kétharmadát sem nagyon zavarja, hogy miyen áron lesz gyönyörű a Városliget...inkább ül a kis kertjében valahol a város szélén.
...azért megnézném azokat a tömött vonatokat, buszkaravánokat, melyek a szeptemberi tüntetésre hozzák a ligetért aggódókat...iskolakezdés, eső, itt az ősz, stb..
(mellesleg addigra úgyis mindent kivágnak, ami útban van)

fontosbb okok miatt sem képesek megszervezni egy kiadósabb tüntetést, nehogy ötven fáért...
wagabund
@justhpeter: jó, legyen hatszámjegyű...
...az a százezer(100'000)ember hol férne el...lenne elég (ingyenes, tiszta)wc? menőszolgálat? rendvédelem?...stb...stb...
gulyasgyula
@justhpeter: Úgy legyen ? de attól tartok nem úgy lesz és alig fog néhány új ember csatlakozni ..Unja már a többség ezt a félig meddig // MAJD MI MEGMUTATJUK CIRKUSZT //
nyanya001
Abba a rohadt Rákosi rendszerbe ezért kötelet kaptak volna
ezek a fapusztítók !
rackabajusz
Futballindulokent kell megirni, es tomegkent eloadni. Azt meghallja
Bringás
Majmok lázadoznak és az emberek nevetnek!
Jozefina
Sok sikert!!! Igyekezni kell, mert következik a Gellért-hegy fideszes bevétele is!!!
gulyasgyula
@nyanya001:
A tüntetőket meg elvitte volna az ÁVH ..Mert ez már nem is a ligetért van hanem kell a cirkusz ORBÁN ellen ..Szerintem ezért van hogy csak ez a kemény mag van ott mindig és nem csatlakoznak hozzájuk az igazi pesti tömegek ..
eszegfu
@nyanya001: Az azbeszt veszélyes hulladék, igy azt csak ilyen jellegü megsemmisitő helyre lehet szállitani. Dunakeszi polgármestere -- ez a történet iróniája -- 2014. márciusában átvette a "Befogadó magyar település diját"... ugyan nem tudom akkor mit, kit fogadtak be, de mára már világos: a Liget veszélyes bontási törmelékét!!! (Ő az a polgármester, aki a közgyülésen idén febr. környékén megszavaztatta a 3,5 milliós jutalmát, amit állitólag "jótékonykodásra" forditott. Csak megjegyzem: lehetett volna jótékonykodni az egész 3,5 millió megszavazásával alapitvány, vagy civil szervezet számára, mert igy, hogy jutalomként felvette, csak nettó 2.327.500 Ft-ot "adományozott" és ez az önkormányzatnak viszont majdnem 4,5 millió Ft-jába került!!!) A dunakesziek tiltakoznak... ez is a "majmok lázadoznak és az emberek nevetnek" - "kiváló" tollforgatónktól idézet -- körébe tartozik?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.