A Külgazdasági és Külügyminisztérium kérdésünkre megerősítette, hogy "diplomáciai csatornákon keresztül" kaptak megkeresést a törököktől. Ankara "kérte néhány Magyarországon működő, értékelése szerint a törökországi puccskísérlettel összefüggésbe hozható terrorista szervezethez kötődő, annak szellemi és pénzügyi támogatást nyújtó intézmény, illetve szervezet felszámolását" – írta a külügy, az iskolák megnevezése nélkül. A KKM pedig – folytatódik a tárca válaszlevele – "kész a hatályos törvényi előírások szigorú betartása mellett megvizsgálni a török kérést". Azt írták, azt az illetékes magyar szervekhez továbbították. "A magyar hatóságok a megnevezett intézményekkel szemben csak abban az esetben fognak fellépni, ha egyértelműen bebizonyosodik az intézmények és a terrorizmus közötti összefüggés".

Forrás: index.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Így kerülünk a terroristák látókörébe. Ez a hugyagyú banda belerángatja ezt a nyomorult országot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
aremy
@Horizont: a Hofi mondotta hogy ezek nem érzik jól magukat míg nem szaros a szájuk.
aremy
@Clavigo: bocs de a gomb varrással mi lesz?
Clavigo
@aremy: :) :) Igazad van,,:) Kicsit "átköltöttem ",,de csak azért ,hogy téma-hű legyek..:) :)
magyarbakancs
@Perwool: Szia!
Köszönöm a megerősítést.
dr. prédikátor
Még jó hogy nem az óvódában keresik a terroristákat!Hülye zselés!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.