Többek között a Magyar Telekom vásárolta meg azt a digitális aláírási eljárást, amit Rogán Antal jegyez feltalálóként, derült ki a társaság a Magyar Nemzetnek megküldött válaszaiból.

A technológia kissé kacifántos úton jutott el a céghez, Rogán és társai szabadalmát ugyanis

a MobilSign vásárolta meg, a Magyar Telekom pedig már egy másik cégtől, a Profitrade-től rendelte meg az elektronikus aláírási megoldást.

Attól a Profitrade-től, aminek 2002-13 között a találmányt Rogánnal közösen jegyző Csík Balázs és a találmány jogait megvásárló MobilSign jelenlegi tulajdonosa, Pozsgai Petra mellett a Carion Holding is tulajdonosa volt.

A 444.hu azt írja, a Carion Holding vállalatai nagy kedvezményezettjei voltak a Rogán Antalhoz köthető Nemzeti Otthonteremtési Közösségek programnak, melyben a "tapasztalt szervezőnek" minősített szervezők által szervezett csoportok akár 30 százalékos állami támogatást is kaphattak befektetéseikre.

A cég weboldala szerint négy másik vevője is van a technológiának: a MÁV Informatika CA és TSA, az Aegon Biztosító Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Sprinter Futárszolgálat.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sentinel216
@justhpeter: Persze, hogy nem vett fel egy fillért sem.
1. Jogilag a fillér megszűnt, mint fizetőeszköz.
2. Nem felvette a suskát, hanem utalták.
3. Valószínű a javát a köpcös balhátvéd számlájára.
Tehát Tóni megint igazat mondott.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarbakancs
"Rogán eddig öt nagy cégnek adta el találmányát."
A kis Albert Einstein.
Törölt felhasználó
@Peller Anikó: Einstein kitalált valami, nem pedig eladott kormányzati kényszerrel stratégiai partner cégeknek spanyol viaszt, ami még itthon nem volt levédve, de pl németországban 15 éve létezik..:) És igen Einsteinek volt stílusa, nem pedig buzis gucci táskákban parádézott
silber13
@ziziplanet: Egyébként nagyon kiváncsi lennék arra az állítólagos találmányra, kiváltképp a szabadalmi igénypontokra! Nagyon büdös az egész!
szaboria1
@ziziplanet: De viszont az ezért fel vett pénzről is elfelejtett nyilatkozni a vagyonnyilatkozatában.
Törölt felhasználó
@silber13: Semmi valami digitális aláírással kapcsolatos szabadalom. Ezzel kapcsolatban évtizedek óta létezik minden technológiai szabadalom. Ő max valami hivatali használati módot védett le, ami meg annyi, hogy itthon még nem volt levédve, mert balákni a burokráciánk és minek...Egyértelmű, hogy ezzel probálják kimosdatni, hogy nem maffiozó, hanem értelmiségi lény és a lopott pénzét is így probálják kimosni...Persze az is lehet, hogy egy gyerek lelkű feltaláló, csak eddig egy szarházi tolvaj maffiozó volt, de most rájött...:) Pont ilyen alázatos arcok szoktak lenni a feltalálók...:)
szmeagol
Pont ő a digitális aláírást!
Olyan ostoba, h még a meleg vizet sem tudná feltalálni!
sentinel216
Ugyan már! Ha Ceausescu és neje lehettek a Kárpátok géniuszai, tudományos címek birtoklói, több kötetes akadémiai kiadások írói, mindenhez értő polihisztorok, miért ne lehetne a fideszes hosszú bájtok éjszakáját felügyelő Tóni, egy digitális aláírás feltalálója. Ő adta a pénzt - lehet, hogy a közösből - mások végezték a munkát. Roggyant Tóni neve ezzel mindörökké megmarad. Ha köpcös vezír nem lenne köztudottan hülye az informatikához, biztosan övé lett volna a dicsőség. Gondolom a rogánnak ezért keményen tejelnie kell.
Törölt felhasználó
@szmeagol: A hazudozáshoz azért ész kell, ahhoz, hogy valaki feltaláló legyen meg ész, alázat, nyitottság, stb. Nem hülye az csak a lopáshoz van esze. Tudod van, aki mindig a könnyebb utat választja, na ő az..:)
szmeagol
@ziziplanet: Tónó még életében nem lopott!
Parazsat, malomkövet és túzoltó autót!
Peller Anikó
Azért a túzoltó autóban nem vagyok biztos.
nyugger1
@Peller Anikó: én még a parázsban sem! Anno: parázs vita volt az V.ker-i Önkormányzat ülésén,Rogyán Antal vitte a szót, ezek szerint szegény parázsnak is annyi!
justhpeter
Valhol azt nyilatkozta, hogy egy fillért sem vett fel a feltalálásért. Kezdtem megsajnálni, hogy ennyire lúzer.
sentinel216
@justhpeter: Persze, hogy nem vett fel egy fillért sem.
1. Jogilag a fillér megszűnt, mint fizetőeszköz.
2. Nem felvette a suskát, hanem utalták.
3. Valószínű a javát a köpcös balhátvéd számlájára.
Tehát Tóni megint igazat mondott.
justhpeter
@sentinel216: Tóni meg az igazmondás !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.