Aki Havasi Bertalan szerint nem is újságíró, a miniszterelnök szerint meg sorosista újságíró. Pénteken megírtuk: Orbán Viktor sajtófőnöke kiküldte a megszűnt Népszabadság brüsszeli tudósítóját a miniszterelnök sajtótájékoztatójáról. Havasi Bertalan azt mondta: „kicsi lenne a terem, ha minden blog szerzőjét meghívnák az eseményre”, Orbán Viktor pedig már a háta mögött olyan megjegyzést tett, miszerint az újságíró, Halmai Katalin Soros Györgyöt képviseli, majd jót elkacarászott a saját kijelentésén. Halmai Katalin szombaton „Európában” című blogján írt az esetről. Bejegyzésében rámutat arra az ellentmondásra, hogy Havasi Bertalan azzal ment neki, hogy nem is újságíró, míg Orbán épp hogy sorosista újságírónak titulálta. Próbáljuk eldönteni, mi okozza a zavart: Aki Havasi Bertalan szerint nem is újságíró, a miniszterelnök szerint meg sorosista újságíró.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@Szókrakész: Jaj, ne hulyeskeggye' ma', ez nem Te vagy! Olvasd el a cikket figyelmesebben: VOLT akkreditacioja a holgynek, speciel ERRE a megbeszelesre. Es erdekes modon nem a brusszeliek ketelkedtek a jogos ottleteben, hanem a faszagyerek.

Ilyen alapon orban kover, kovacs zoltan is sorosberenc, csak most ezt megprobaljak elfeledtetni az emberekkel...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
Ha engem, mint kőműves kirúgnak cégemtől, elzavarják a cégem, akkor nem mehetek vissza privátban az építkezésre és folytatom a melómat.
Nem tudom mit ágaskodik az "újságíró"?!?!?!

Eleve kapott egy direktívát, irányvonalat, ami szerint előtte is írogatott.
Tehát nem volt függetlennek nevezhető. Igen is sorosbérenc, ...volt, mert ezen és hasonló pénzeken tartotta fenn magát a néphazugság.Ebből kapta az "újságíró" is a júdáspénzét, hogy spindoktorkodjon, "balmenetessé" tegye a híreket.
Yoda69
Teljesen igaza van amikor leirja: "Többször is elmondtam nyilvános brüsszeli fórumokon, hogy a Népszabadságot nem üzleti okok miatt zárták be"

Gondolom ez verte ki havasibertalannal es orbanviktornal a biztositekot. Rohadt illibsi bolsevik hazaarulok.
karma1
@Szókrakész: Jaj, ne hulyeskeggye' ma', ez nem Te vagy! Olvasd el a cikket figyelmesebben: VOLT akkreditacioja a holgynek, speciel ERRE a megbeszelesre. Es erdekes modon nem a brusszeliek ketelkedtek a jogos ottleteben, hanem a faszagyerek.

Ilyen alapon orban kover, kovacs zoltan is sorosberenc, csak most ezt megprobaljak elfeledtetni az emberekkel...
bakegya
ÓÓÓÓÓÓÓÓriási öngólt lőtt az orbán megint ÉS TIPIKUSSS A KIMAGYARÁZKODÁSA.A LÉNYEG-MIND A HÁROM ÉRINTETT ELBAXTA A KÖSZÖRÜKÖVELÉST-
A TEKNŐSNEK NEM SOK VÁLASZTÁSA VAN-HOGY MEGTARTHASSA A HÓRA KITETT FANATIKUSSS BÉRENCÉT-ÉS ENNEK ÁRA AZ ÚJSÁGÍRÓNŐ (hamis)MEGKÖVETÉSE,MERT PONTOSAN TUDJA ,HA NEM SZÍNLEL NYILVÁNOS BÉKÍTÉST-RÁDŐL A PAJTA AMIT IGYEKSZIK KIDÚCOLNI -DE HÁT Ő MÉG NEM TUDJA SAJÁT MAGA GYÚJTOGATJA MAGA ALATT IS AZ EGYRE VASTAGABB brüsszeli ALMOT is ...A VIDEÓ ÉKES BIZONYÍTÉK POFÁRA,TARTALMÁRA IS tekintve, A SAJTÓSZABADSÁG CINIKUSSS-ELTIPRÓJA ORSOSVICCTOR MAGA-EZT A HAVASIHOZ INTÉZETT SZÖVEGELÉSÉT A MAGYAROKNAK IS IGEN KOMOLYAN KELL VENNI-mert ha nem, igen nagy és nem várt meglepetések érhetnek minket magyarokat a világ minden sarkában,de itthon aztán végérvényesen.
eugen4402
@Szókrakész: Egy jó kőművest előbb-utóbb hívnak majd egy másik építkezéshez.
...és egy jó zsurnaliszta se marad sokáig munka nélkül, szóval törődj bele: Halmai bizony újságíró... Minden papírja érvényes volt, még az aktuális meghívása is. Viszont azt most ne elemezzük, hogy O. V. micsoda, mert nem akarom, hogy örökre kitiltsanak a Föld nevű bolygóról. Havasiról is csak annyit tudok, hogy: 1. Nem gyopár, legfeljebb gyökér. Vagy 2. Yeti azaz bigfoot, a magashegyi nagylábú óriás, amelyik félig ember, félig személyi titkár... :-)))
karma1
@eugen4402: Felig meg nagyon hulye...:o)))
kissé felnőttem
Vagy teljesen az. 4-5 év aztán lehet,hogy egy épitkezésen lapátolja a törmeléket konténerba
eugen4402
@karma1: Kösz, hogy hoztad a slusszpoént...! Csak megkérdezem:
Tudtad, hogy Magyarország ERŐSÖDIK? Pár nap óta, ha kinyitom a PB-palackot (vagy bármi mást), az az első, hogy tudatják velem, "M.o. erősödik!" Megvallom, nem is a bejelentés némileg fenyegető hangnemétől jövök zavarba, inkább az aggaszt, hogy én meg gyengülök. (Ne keress szimbolikus utalást...)
karma1
@eugen4402: Remelem, nem azert gyengulsz , mert... (Nem kerestem szimbolikat, hanem nagyon is egy az egybe kerdezem...:o(

Es IGEN! Csak azt tudnam, ha mar 4 eve mi voltunk a legerosebb, hova a francba erosodunk meg? Ugy fog kinezni az orszag, mint ez a bige: www.google.co.nz/search?hl=en&site=imghp&tbm=isch&source=hp&biw=1366&bih=662&q=testepito+vilagbajnokno&oq=testepito+vilagbajnokno&gs_l=img.12...1658.6454.0.9969.23.16.0.0.0.0.842.1348.5-1j1.2.0...0...1ac.1.64.img..21.1.506...0i30k1j0i24k1.LgYpY0RkLb4#hl=en&tbm=isch&q=world+champion+female+bodybuilder&imgrc=zLKRgmlnNBQBQM%3A, osztan majd jol kineztek...:o)))
eugen4402
@karma1: válaszoltam, de eltűnt a nagy Nihilben...
karma1
@eugen4402: Majd lepkehaloval levadaszom,...:o))) Ez velem is elo szokott fordulni, foleg a regebbi gepemmel...:o))
eugen4402
@karma1: Egyszerűen megszűnik a hálózati kapcsolat, aztán (mint a Szentírásban) "eltelik egy kis idő, és megint látni fogtok engem"... Jobb, ha nem írok éles-sarkos dolgokat, mert attól hamar "eltűnök". Marad a hülyülés, azt bírja a gép, a trágár átkozódás ki van zárva, mert új szokásokat már nem akarok felvenni... :-(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.