Egy modern demokráciában az állam és az egyház természetesen elválasztva, de mégiscsak együttműködve létezik egymás mellett. Ezt mondta Kövér László, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának a reformáció 500. évfordulójára meghirdetett emlékév megnyitása alkalmából adott interjúban. "Nem gondoljuk, hogy az embereket a hitüktől (...), a vallás által meghatározott, a kereszténység által meghatározott gyökereiktől el lehetne választani. Pontosabban el lehet (...), de ennek olyan súlyos következményei vannak, illetve lesznek, amelyekre nagyon nehéz szavakat találni" - fogalmazott, aki szerint hit, kultúra, gyökerek és hagyományápolás nélkül a társadalom szétesik, a közösségnek nincs jövője. A politikának egy téves felfogása uralkodott 1990 óta eltelt negyedszázadban, Nyugat-Európában pedig még régebben uralkodik, és ott a következményei is súlyosabbak, mint a volt szocialista táborban - mondta. Utóbbi országokban ugyanis - hangsúlyozta - "az ateista, kommunista elnyomás (...)...
Kövér: "Az ateista, kommunista elnyomás immunreakciót indított be"
Forrás:
sikerado.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Lehet, hogy pszichólogus kell majd? – Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mondja ezt egy volt ateista, kommunista ember.
Ez az ember nem néz a tükörbe, ezért gondol az előéletére. Vastag bőr van a pofá... , akarom mondani arcán.
Attól, hogy levágta a bajuszát még ugyanaz a skizofrén tüneteket mutató, pszichopata személyiség marad.
Tisztelt Kövér úr!
Voltak akik ezeket a fogalmakat már akkor ismerték, amikor ön még hűséges MSZMP tag volt.
Új hozzászólás