Kártérítést ítél meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) két magyarországi roma számára, amiért az ellenük és közösségük ellen elkövetett erőszak ügyében a magyar hatóságok nem jártak el elég körültekintően – írja a 24.hu.

Az eset 2012 augusztusában történt, amikor a Jobbik Magyarországért Mozgalom felvonulást tartott Devecseren. A megmozduláson több százan vettek részt, akik közül egyesek flakonokat és köveket dobáltak egy, az udvarukról nézelődő roma család felé.

11 ezer euró kártérítést kap két roma az államtól

Az udvaron tartózkodó Király Alfréd azzal fordult a rendezvényt biztosító rendőrökhöz, hogy kővel fejen találták, a rendőrség ugyanakkor nem foglalkozott vele, és csak késve tett lépéseket a dobálók előállítására vagy azonosítására.

Az uniós bíróság ítélete szerint a magyar hatóságok nem jártak el körültekintően, amikor azt mondták ki, hogy a felvonuláson elhangzott beszédek nem ösztönöztek erőszak elkövetésére. Kifogásolták azt is, hogy a rendőrség a lehetséges elkövetőkből mindössze öt személyt hallgatott ki, és hármat nem is lehetett azonosítani.

A Bíróság Király Alfréd és Dömötör Norbert számára fejenként mintegy 11 ezer euró (közel 3,5 millió forint) kártérítés megfizetésére kötelezte Magyarországot.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
@cikicakk55: A bíróság nekik megítél egy összeget és bizony az ügyvédi költségeket is megítéli és azt már az ügyvéd, vagy az ügyvédi iroda kapja.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Ez rohadtul megy a romáknak...bár dolgozni is így tudnának.
justhpeter
@Hellcat: Ha már a rendőrség nem dolgozik... pedig olcsóbban megúszhatta volna az állam, mert a rendőr-órabér még mindig kevesebb.
Hellcat
@justhpeter: @Horizont: Nagy fegyver az ombudszman a romák kezében...dolgozni el nem menne de a jogiat azt kurvára ismeri meg, kiabál, ha őt éppen elnyomják, vagy tombol a rasszizmus. Amikor 5en rabolnak ki este a 8kerben az meg ugye önvédelem.
cikicakk55
Na ebből a megítélt összegből a Romák nem sokat fognak látni.Sokkal többet látnak viszont azok,akik végig járták nekik ezt az utat.Gondolok itt egy ügyvédi irodára. A romák ráértek, az ügyvédek 2012 óta nem haltak éhen,így miért is ne perelhettek volna? Most,hogy ezt megírták,kíváncsi lennék hány Roma család fut az ügyvédek után.ha csak negyed részét kapják meg az összegnek,akkor is jól jártak.
not me
A két roma, két büdös cigány.
Nézd meg a világon a különböző országokban a cigányokat. ugyan az a szarráta.

A cigányok soha sehol sehová nem tudnak beilleszkedni. évszázadok óta.

A cigányok, niggerek, arab gecik, a sárga vietkongok, rézbőrű falka, velük is csak többen vagyunk.
not me
Bírom, ahogy nem érted ezt az egész szart.
Lelked rajta kis köcsög!
CsipkeRózsa
@not me: fogd vissza magad, más is ember, nem csak te.
lusta
@cikicakk55: A bíróság nekik megítél egy összeget és bizony az ügyvédi költségeket is megítéli és azt már az ügyvéd, vagy az ügyvédi iroda kapja.
lusta
Úgy látom még m,indig vannak bőven a narancsködös egybites 300 forintos budiforradalmárok, akik szerint csak ők az emberek, mindenki más rohadjon, dögöljön meg, pusztuljanak az útjából. A történelem során pont az ilyeneket érte a legnagyobb ˝csalódás˝.
justhpeter
@lusta: Nagyon jó válasz, gratulálok !
Szókrakész
A cikk elején azt hittem, hogy Farkas Flórika az egyik, mert annyira meghurcolták, és karaktergyilkolták.
quadrocopter
Egyszer végre össze kéne számolni, hogy 2010 óta, a sunyi rezsim hatóságainak jogsértései, mennyiben fájnak az adófizetőknek! Mert naná, hogy nem a saját zsebpénzből megy a buli!
papa.49
2010. az első törvények között volt ha a nemzetközi bíróság megbünteti az országot akkor a kontároknak joga van a fedezetére új adókat bevezetni!!!
Ki van ez kérem TALÁLVA!!!
bakegya
@quadrocopter: na ,ez itt a SARKALATOS NEM KÉRDÉS-már tegnap is késő lett volna.Erre akkor jöttem rá -már többször ide írtam és nem hülyeségből mondom ma sem-AMIKOR ELSŐBBSÉGI SÖRRÉSZVÉNYÉRT ÁLLTAM SORBA!-A Bíbó koleszosok 1000Ft álltak,aztán reggel jött egy táskás ember-leadták a jegyzéket,kifizette a pali őket ott az orrunk előtt aztán JÓ NAPOT-nem is ez zavart igazán,hanem az a szöveg amit ott lenyomtak...és ezek ma a mi jogvégzett jogtipróink!
1magyar
Későn intézkedtek? De intézkedtek. Lehet, hogy volt elsőbbségi dolguk mint a palack repülési útvonala?
Elmennek a pichába!
Magyar jogásznak illene megtámadni az ítéletet!
kukac50
A Magyar igazság szolgáltatás alkalmatlansága miatt mennyi bírságot fizetett ki 2010-től az adófizetők pénzéből az állam?
A becsületesség alkalmazása az igazságszolgáltatásnál is hasznosabb lenne!
cikicakk55
@not me: Ebben igazad van! Én állami gondozott voltam és nagyon sok cigány gyerek került be hozzánk 10-15 éves kor között.Sokakat Magyar emberek vettek ki,fogadtak örökbe és próbálták úgy nevelni őket tisztességre,becsületre. Még is legtöbben vissza kerültek,mert a nevelőszülők,az örökbe fogadó szülők nem bírtak már velük.Hiába teremtették meg nekik a biztonságot a tanuláshoz, a mindennapi élethez.Már az iskola alsó osztályában loptak,pedig nem volt rá szükségük.Az iskolába nem tanultak,viszont verekedtek,csúnyán beszéltek,még a tanárnak is neki mentek,pedig nem ismerték az igazi szüleiket,még azt sem lehetett mondani,hogy azok voltak rájuk hatással.Hiába nevelkedtek olyan emberek közt,akik a mi általunk megszokott stílusban beszéltek,ők azt a tipikus "roma" hangsúlyt használták. Nem sokról tudom,hogy mi lett velük miután kikerültek az intézetből,de azt tudom,hogy még a lányok is kerültek legalább egyszer börtönbe.Valahogy a vérükben van és nem nevelés kérdése.
cikicakk55
@lusta: Hát ez az! Fogadni mernék,hogy nem írja meg egyik újság sem,hogy a megítélt összegből mennyit fog kapni a két " károsult"
1magyar
@cikicakk55: Akkor te közelről ismered, hogy integrálhatatlanok más rasszhoz tartozók egymással.
Ugyanez a muszlimok kérdése is. Ha keverednek is és nem az a domináns a vérében amely emberek között él sosem fog odatartozni igazán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.