Az orosz elnök flottája szerdán és csütörtökön érkezik, de egy orosz magángép még korábban ideért. Azt nem tudni, ki utazott vele elővédként, az is titkos információ, pontosan melyik gépen lesz Putyin. – írja a hvg.hu.

Szerdán érkezik Vlagyimir Putyin állami repülő flottájának egyik, Tupoljev típusú gépe Budapestre Abu Dhabiból, a többi csütörtökön landol – tudta meg a lap névtelenséget kérő reptéri forrásból.

„Sőt, ma a déli órákban már landol egy orosz kézben lévő magángép, amely nagy valószínűséggel a Putyint külföldi útjaira mindig kísérő slepp valamelyik tagjáé. Rendszeresen előfordul, hogy gazdag orosz vállalkozók kísérik, akik közül a leggazdagabbak saját gépükön érkeznek”

– jegyezte meg.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda délután találkozik a Roszatom vezérigazgatójával, Alekszej Lihacsovval, elképzelhető, hogy ő érkezett már meg.

Információinkat biztonsági okokból nyilván nem fogják megerősíteni, ugyanakkor ez Putyin korábbi magyarországi – és általában minden külföldi – útján így működött. Titkosított információ az is, hogy az elnök pontosan a flotta melyik gépén utazik, ezt nagyon kevesen tudhatják, köztük az útját biztosító helyi szervezetek. Ez nálunk a belügyminiszter kijelölése alapján a Terrorelhárítási Központ lesz, az orosz elnök és Szergej Lavrov orosz kiemelten védett személyek. Van, hogy egy tehergép is érkezik, amennyiben a fontosabb utakra az elnök autókonvoját is viszik, arról nem tudni, hogy ezt hozzánk is ideszállítanák.

Szerda este a külügyminiszter Szergej Lavrov külügyminiszterrel folytatja a tárgyalássorozatot, csütörtök reggel pedig Gyenisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszterrel találkozik, valószínűleg ők érkeznek az első, szerdai géppel. Maga Putyin csütörtökön a déli órákban érkezik Budapestre.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Mi van ilyenkor? Ki a búvalbaszott büdös franc ez a Putyin Vlagyimir, hogy TEKstületileg össze kell szarnunk magunkat az érkezésétől, hogy úgy kell tennünk, mintha az atyaúristen szállt volna le kegyesen hozzánk, földi halandókhoz? Miért nem lehet a helyén kezelni ezt a keserves látogatást, miért kell a két évvel ezelőttinél is nagyobb segget kerekíteni ennek az illiberális pofavizitnek? (Nem ide tartozik, csak hangosan gondolkodom: feltételezem, hogy ha a 2015-­ös randevú 43 millió forintba került, akkor az idei, az unortodox pénzszórásra való tekintettel legalább a duplájába fog kerülni.) Nem vagyok hülye, pontosan tudom, hogy a cáratyuska, az atomfegyverrel szórakozó egyik világhatalom ura védelemre szorul (a helyében én is fosnék), de ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Juhász Péter és egy maroknyi ember síppal a szájában veszélyt jelent az orosz elnök biztonságára? Ugye ennyire hülyének senkit nem lehet nézni? Már úgy értem, hogy a komplett magyar nyárspolgárság kivételével, mert azt sűrűn és megállás nélkül. Egyáltalán nem arról van szó, hogy nem volnának indokoltak a biztonsági intézkedések, amelyek minden hasonló diplomáciai látogatás sajátjai, de ez a politikai megrendelésű TEK-­es taknyon csúszás nem kicsit dühítő."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Edmond Dantes
Fogadjunk,hogy a sárkány repülőkre(Trabant motorral) nem gondoltak.
Eladott Ország
"Mi van ilyenkor? Ki a búvalbaszott büdös franc ez a Putyin Vlagyimir, hogy TEKstületileg össze kell szarnunk magunkat az érkezésétől, hogy úgy kell tennünk, mintha az atyaúristen szállt volna le kegyesen hozzánk, földi halandókhoz? Miért nem lehet a helyén kezelni ezt a keserves látogatást, miért kell a két évvel ezelőttinél is nagyobb segget kerekíteni ennek az illiberális pofavizitnek? (Nem ide tartozik, csak hangosan gondolkodom: feltételezem, hogy ha a 2015-­ös randevú 43 millió forintba került, akkor az idei, az unortodox pénzszórásra való tekintettel legalább a duplájába fog kerülni.) Nem vagyok hülye, pontosan tudom, hogy a cáratyuska, az atomfegyverrel szórakozó egyik világhatalom ura védelemre szorul (a helyében én is fosnék), de ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Juhász Péter és egy maroknyi ember síppal a szájában veszélyt jelent az orosz elnök biztonságára? Ugye ennyire hülyének senkit nem lehet nézni? Már úgy értem, hogy a komplett magyar nyárspolgárság kivételével, mert azt sűrűn és megállás nélkül. Egyáltalán nem arról van szó, hogy nem volnának indokoltak a biztonsági intézkedések, amelyek minden hasonló diplomáciai látogatás sajátjai, de ez a politikai megrendelésű TEK-­es taknyon csúszás nem kicsit dühítő."
kisrigó
Remélem egy rahedli pénzt is elköltenek a látogatás ürügyén a TEK új és még újabb felszerelésére. ( "a párttal a néppel egy az utunk")
quadrocopter
Az is lehet, hogy gördeszkával érkezik, vagy ketteslétrával!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.